Mélyen szexista és igazságtalan a média?

Mit jelent a mentálhigiéné fogalma?

A mentálhigiéné leginkább a megelőzésről szól. Maga a szó is érdekes, mentális higiéniáról, tisztaságról, ápoltságról szól, és valóban: akár képzetlen, de értelmes, empatikus emberek is végezhetik másokkal, vagy éppen magukkal. Alapja a meghallgatás, hogy a másik elmondhassa bátran, amit éppen gondol és érez. Vagy ha magamon végzem a mentálhigiénés munkát, akkor lehessek őszinte magamhoz, el tudjam magamban fogadni, ami elém kerül. 

Miért éppen ezt a területét választottad az életnek? Mi vitt rá arra, hogy más emberekkel foglalkozz, másokon segíts?

Kamaszkorom óta vonzott a pszichológia, a lélektan. Olyan huszonöt éves korom körül rádöbbentem, hogy ez az álom aligha fog megvalósulni, nem tudok annyit és úgy tanulni, mint szeretnék, és szükséges lenne. Évekkel később ezért választottam egy felsőfokú tanfolyamot, a mentálhigiénés asszisztens képzést, ami hajaz a pszichológiára. A segítés vágyát, mióta megtért keresztény lettem, táplálja Isten ezt a vágyat bennem, például a Biblia olvasásakor, hiszen Ő bőven meg is jutalmazza azokat, akik engedelmesek felé. Bevallom, a segítésben nagy motivációt jelent az a jó érzés, ami csaknem mindenkor betölt, valahányszor más hasznára vagyok. Ez Isten valutája, a betöltő boldogság – elég önző indítékom van mások segítésére. 

Aktivistaként is tevékenykedsz, különböző ügyek érdekében emeled fel a hangodat, és akár az utcára is kivonulsz. Miért vagy kiért, milyen célokért küzdesz? A civil társaságok mögött sokan csak az anyagiak jelenlétét vélik felfedezni.

Két nagy ügye van az életemnek. Jézus örömhírét hirdetni, és a férfiakért, illetve nőkért kiállni. Persze, amíg a férfiak érdekképviselete olyan gyenge, mint manapság, addig főleg férfiakért vonulok ki. A civil társaságokról, nos, igen. Manapság minden gyanús, aminek a politikához köze van. Én úgy látom, a bűn és a szentség nagyon különösen keveredik ezen a területen. Néha félinformációkat kell adni, elterelni a figyelmet, nagyon fontos a látszat, az erő és dominancia látszata például. És ez nagyon sokszor miattunk, választók miatt fontos, mert öntudatlanul mi szeretnénk ilyen politikusokat látni, hallani. A politikus nem is feltétlenül a saját hiúságát szolgálja ki a pózolással, hanem a mi ki nem mondott, be nem vallott igényeinket, hiszen szüksége van a szimpátiánkra. Mindennek a némileg álságos voltát viszont érezzük, és úgy vélem, egy civil társaság már ezért gyanús lehet. Ez is közéleti, ez is foglalkozik politikával. Azok a civil társaságok, ahol tag vagyok, a Férfihang Civil Társaság, illetve a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság, adományokból dolgoznak, áll ki az utcára, rendel Facebook-reklámot egy-egy közlendőjéhez, és most, férfinapkor is úgy kalapozták össze a tagok a megmozduláshoz szükséges pénzt. Két helyszínen forgattunk apaság és munka témában. Kérjük az emberek, a férfiak bizalmát, igyekszünk hűségesek lenni, és tényleg, jövedelme ebből senkinek sem származik, lelkesedésből teszi mindenki a dolgát. A jövő egyébként nem ez, kell néhány ember, aki hivatásszerűen tud férfiérdeket képviselni, igazi eredmények csak így érhetők el. 

Mennyire zavar, ha zavar egyáltalán, hogy az elvált apák, hajléktalanok vagy általában véve a férfiak érdekében felszólalókat a média jelentős része, a politika, de még időnként a nyilvánosság is ilyen-olyan okokból szereti becsmérelni, lehurrogni, semmibe venni? Látsz e téren változást?

Zavar-e egyáltalán? Dühít. Mélyen szexista és igazságtalan a média, igaz, ez a kialakított közgondolkodás miatt is így van. Ma a férfiak bűnbakok, és bűnbakok mellett kiállni, pláne a negatív érzéseiket megmutatni, nem szimpatikus az olvasóknak. Viszont kitartóvá és elszánttá is tesz: meg fogjuk mutatni nekik! Nem lehet mindig elmismásolni, amikor a férfiak megszólalnak. Egyébként van pozitív változás, a média egy része kezd nyitottabbá válni a férfiak felé, a 444.hu, 24.hu, Képmás magazin és a Nők Lapja is jelentettek már meg férfipozitív, empatikus cikkeket. Olyan állítás is megfogalmazódott például egy feminista film kapcsán – Egy nap a címe, úgy rémlik –, hogy a nők ellenségei nem a férfiak, hanem a sok teher: pénzt keresni, gyereket nevelni, a házasságukra odafigyelni és a házimunka. És ebben a képletben a férfiak nem ellenségek, hisz teszik ők is a dolgukat, két-három műszakban dolgoznak, alig látják a családjukat, és szenvednek ők is attól, hogy nehéz a szeretetet és intimitást megőrizni egy ilyen túlterhelt kapcsolatban. 

Mi kell ahhoz, hogy az ember felvállaljon ügyeket, és azokért ténylegesen tegyen? Bátorság, hit, akarat, kitartás, céltudatosság? Úgy érzed, van értelme küzdeni az ügyekért, célokért, amelyek fontosak számodra?

Ez egy érdekes kérdés. Én úgy éltem meg, hogy engem Isten személyesen hívott meg és készített fel. Egy nagy vágyat adott a szívembe a szereplésre, és egy erős kegyelmi időszakban, mikor záporozott rám az ereje – ez eléggé bátorrá tesz, lásd Apostolokat Jézus halála után, mikor elbújnak, illetve Pünkösd után, mikor az utcákon hirdetik Jézust –, elkezdtem az utcán, egy megfelelő helyen karate katákat gyakorolni. Szerepeltem. És belekóstolva, már látszott, hogy ez működik. Aztán 2013-ban a nemzetközi férfinapon kiálltam a Vértanúk terére, és a járókelők pozitívan fogadták, láttam, ez is működik. Ma már nem kell a Szentlélek különleges érintése a kiálláshoz, tudom, hogy milyen, és hogy működik ez az egész, és másoknak is tudom mondani, tegye meg, nem olyan vészes az. Elfogadóbb a magyar társadalom és közélet, mint hinnénk. Szerintem motiváltság kell, ami aztán bátorságban, hitben, akaratban, kitartásban, céltudatosságban ölt testet. Emlékszem, milyen szörnyen magamra hagyottnak és megvádoltnak éltem meg magam, mielőtt aktivista lettem. Hogy rossz vagyok, mert férfinak születtem. Ez erős motivátor, hogy tegyek ezek ellen. Meg vonz a férfias eszmény, hogy férfias életet éljek, a szó klasszikus – bátor, erős – és modern – gyengéd, gondoskodó – értelmében is. Végül a közélet is vonz, szeretnék közéleti szereplővé válni, ennyi hiúság azért mozgat engem. Érdemes-e küzdeni? A küzdelem már önmagában is érdemes. Hogy nem hagytuk magunk. Kiálltunk büszkén a vártára, megmutattuk, mennyit érünk. De éppen sikereket is érhetünk el, a Máltai Szeretetszolgálat sajtósa mondta, hogy évek, évtizedek szívós munkájával meg lehet változtatni a magyar társadalmat. Kemény munka, de van értelme. És a gyerekeink éljenek egy jobb világban, ez is erős motivátor.

Milyennek látod a férfiak és nők közti kapcsolatokat? Mi az oka annak szerinted, hogy házasságok alig köttetnek, ebből is következően kevés gyerek születik, és természetesen a család, amely a társadalom legkisebb alapja, atomjaira hullik?

Hú, de bonyolult kérdést tettél fel. Erodálódnak ezek a kapcsolatok. Magam is regisztráltam egy társkeresősre, de mikor tapasztaltam, mennyire nehéz így társat találni, hisz fél év múlva is kiderülhet, hogy nem illünk össze, és mindent lehet elölről kezdeni, vagy régi ismerős válaszra sem méltat, amikor ráírok, úgy döntöttem, a pénzem, időm és energiám inkább a férfimozgalomba fektetem. Úgy érzem, nagyon magasak a női igények, amelyeket megértek, persze boldogok akarnak lenni, de ebből a játékból kiszállok. Ilyen nőkkel nem tudok és akarok ezen a téren együttműködni. Úgy tudom, némileg emelkedett a házasságkötések száma, de több mint fele fel is bomlik pár éven belül. Sok oka van, hogy bomlik a család, a sok teher, munka, nincsen egymásra idő, a hozott rossz magatartásminták, a média férfiellenessége és nőpártisága leszivárog a magánéletbe. Volt a Férfihang.hu-n olyan cikk nőtől, aki azt írta meg, a feminizmus eszméje hogyan formálta át őt észrevétlenül, és amíg meg nem szabadult a királykisasszonyos hozzáállásától, mennyivel boldogtalanabb volt. Mivel most sok jó intézkedés történik a családok érdekében, én bízom a jövőt illetően. 

A szerepek felcserélése és összekavarodása, önmegvalósítás és egyenlőség, a keretek teljes lebontása nem éppen azt sugallják, hogy felfelé ívelne a nyugati világ. Miben látod a változás lehetőségét?

A párbeszéd sokat hozzátehet a változáshoz. A férfiak álljanak a sarkukra, és mondják el, milyen nőket szeretnének maguk mellé. A női igényekkel tele a világ, de ki figyel a férfiakra? Meg kell ragadnunk a köz figyelmét, és újra és újra hangoztatnunk a véleményünket. Persze ez egyedül kevés, de például a női média is változhat ennek hatására, ha a nők valódi boldogsága a céljuk. Hiszen boldog férfiak nélkül boldog nők sincsenek. És fordítva. Egyelőre viszont meg kell tanulni akár egyedül is élni, boldogulni, mert a világ nem fog máról holnapra átalakulni a kedvünk szerint. A nőknek vissza kell találniuk legalább valamennyire a klasszikus női szerepekhez, és feltételezem, a férfiak is készüljenek a klasszikus szerepeikre. Ugyanakkor van egy természetes igény a modernségre, a „próbáljuk ki magunk a másik oldalon” féle szerepcserére is. Ezt nagyon nehéz összeegyeztetni. Talán az egyéni megoldásokból kinő egy össztársadalmi siker is.

Hívő ember vagy. Manapság lassan szitokszóvá változik a „keresztény” szó is, és tilos lesz kiejteni. Mit jelent számodra a hit, Isten vagy az említett kereszténység?

Körülbelül tizenkét-tizenhárom éve nagyon beleszerettem az egyik kolléganőmbe. De már köztünk volt az első fiam, házas voltam. Nagyon nehéz volt úgy másfél évig, míg ez a vonzalom elmúlt. Kemény lesz, amit mondok. Nem a hűség kedvéért, és nem is a fiamért tartottam ki az akkori párom mellett – már elváltunk. Egyedül Isten miatt. Ő segített napról napra, küldte el angyalát, hogy lelkileg feltöltsön – szó szerint, éreztem a lelki energiát, ami egy kimerítő belső küzdelem után felhozott a padlóról, ahova „estem”. Biztatott, és óvott. Egyszer sem randiztam a hölggyel, és ez csakis Isten érdeme. Vagyis mindent jelent nekem Isten. 

Apaként mit adsz át a fiaidnak, gondolok itt akár a hitre is, van valami előremutató, jó dolog a jövőt illetően?

A hit, az kemény dió. Nagyon szeretném átadni, de nagyon sok akadályba ütközik. A hitoktatás is inkább elviszi a fiaim Istentől, mint közel hozza. Az érzelmeket, a fantáziát teljesen kihagyják az oktatásból, csak száraz információ, amit átadnak. Épülnek a falak a lelkekben így Istennel szemben. Ne bízzanak meg egy nőben sem, csak mert vonzódnak hozzá. Legyenek türelmesek, én nagyon elkapkodtam például az első szexuális együttlétet az édesanyjukkal. Ma már nem bánom, de valószínűleg boldogabban élhetnénk, ha nem így teszek. Mondjuk, akkor nem lenne a két szép fiam, szóval ez nem olyan egyértelmű. Ami előremutató, hogy van már férfimozgalom, férfiönsegítés és egymást segítés. Erre számítsanak ők is, és vegyék komolyan. Kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy szükségük lesz rá.