Máramarosi bérceken

2020. május 24., 19:00
Kenyeres Oszkár

Hajnalban indult a gyors Budapestről Máramarossziget felé, ahonnan a szép Visó völgyébe kanyarodott, majd Borsa község végállomáson szálltak le. Köd burkolta a Radnai-havasok csúcsait, de másnapra már derűsen integetett havas fejével a szép Horthy-csúcs, Magyarország legmagasabb pontja.

Reggel elindult a társaság, hogy idejében elérje a csúcsot, és egy majdani meteorológiai állomás kapcsán tartson terepszemlét. Eleinte lankás, üde gyeppel borított halmokon haladt az út. Szétszórva – amennyire a köd homálya engedte – kisebb-nagyobb havasi gazdaságok házai voltak láthatók. Körülbelül háromórás gyaloglás után érték el a fenyőerdők övét. Az utat itt már vadcsapások jelezték, és sok helyütt medve nyoma tűnt elő. 1560 métert mutatott a magasságmérő, amikor az első hófoltok is megjelentek.

Miután a szálerdőn átjutottak, az alacsony növésű kúszófenyők övébe kerültek, amelyen csak nagy nehézségek árán és nagy kerülőkkel verekedték át magukat. A magasság, a hőmérséklet, a nedvesség mérése állandóan folyt, majd minden százméteres emelkedésnél. A munka közben víz morajlása ütötte meg a fülüket, ami azt jelentette, hogy a Mosolygó-tóból kiömlő patak vizéhez közeledtek. A tengerszemből a köd miatt jóformán semmi nem látszott, ám ekkor egy pillanatra áttört a napsugár, és megvilágította a hatalmas omlások övezte kárfülkét, és benne a kis tavat. Olybá tűnt, mintha a tó alakja a történelmi Magyarország formájára hasonlítana. Gyönyörű kép volt, de mire a fényképezőgépek előkerültek volna a táska mélyéről, újra ködös, sötét, átláthatatlan kép tárult eléjük.

1941-et írtak ekkor, Észak-Erdély 1940-es visszatértével a Radnai-havasok lett a még így is csonka haza legtekintélyesebb hegyvonulata. Legmagasabb csúcsát (egyben az 1940 és 1944 közti Magyarország legmagasabb pontját), a 2305 méter magas Nagy-Kövest a Kormányzó iránti hálából átkeresztelték Horthy-csúcsra, tetejére meteorológiai állomást terveztek. Ezért is voltak ők itt.

Máramarosi templom

De nem csak a tudomány, hanem a sport is felfedezte magának a Keleti-Kárpátokat. Azt már 1940-ben felismerték, hogy a Radnai-havasokban ideálisak a feltételek a téli sportok számára. Ki is alakították 1940 és 1944 között a Magyar Nemzeti Télisport Központot azzal a szándékkal, hogy egy majdani sikeres pályázat esetén itt rendezzék meg a téli olimpiát! De a Magyar Földrajzi Társaság is azt tervezte, hogy egy négyszintes épületet emel a Horthy-csúcson. Ezen a terepen akartak gyakorolni a salgótarjáni leventék síjárőrcsapatai, akik a Salgótarjáni Acélgyár síszakosztályának versenyzőiként három felnőtt kíséretében készültek a Radnai-havasok nevezetesebb csúcsainak megmászására is. A tizenhat fős csoportot azonban 1944. január 13-án egy lavina sodorta el a Horthy-csúcs alatti katlanban, a magyar hegymászástörténet legnagyobb tragédiáját okozva. A hó elolvadt, a leventék már nógrádi földjükben nyugszanak, ám emléküket évtizedekre betemette az új hatalom.

A történelem nem sok időt adott a Horthy-rendszernek, hogy élvezze a bécsi döntés gyümölcsét, s hogy a Kárpátok bércein, valódi magashegységben álmodjanak régi-új hazát. A nap csak egy pillanatra bukkant fel, mire felocsúdtak, a történelem vihara másnak adta a Radnai-havasokat. Mielőtt „a táska mélyéről előkerült volna bármi is, újra ködös, sötét, átláthatatlan kép tárult eléjük”.

Ma már Muntii Rodneinek hívják a Radnai-havasokat, a Horthy-csúcsot pedig – még leírni is valami elborzasztó – Varful Pietrosul Rodneiinek. A csúcson romos épület áll, tetején egy vízgyűjtő szolgál segítségül a meteorológiai megfigyelésekhez. (Csillagvizsgáló pedig épült a Piszkés-tetőn, a Mátrában, 945 méteren, 1958-ban. Ezt már nem Horthy Miklósról nevezték el.) Meteorológiai állomás van a Mosolygó-tónál is, a tó partján pedig a leventékre emlékező kopjafa, melynek emléktábláját 2008-ban ellopták. Persze emléktábláknál több is veszett a versailles-i Trianonban, de hogy milyen lehetőségek vesztek el azzal, hogy a Radnai-havasokat 1944-ben másodszor is elvesztettük, azt csak következtetni lehet abból a négy évből, amely idő alatt nagybányai Horthy Miklós volt legmagasabb pontjának névadója, és abból, ha manapság körbenézünk errefelé.

A gutini három apostol

A Hazajáró 2012 őszén nézett körbe Máramarosban, de nem csak a Radnai-havasokban jártunk. Kihasználva az évszak utolsó frontmentes időszakát, sorra hódítottuk meg a Máramarost és Erdélyt elválasztó vulkáni hegylánc tagjait a Gutintól a Rozsályon át a Radnai-havasokig. Nagybányán átverekedtük magunkat a szocializmus nyomorúságos betondzsungelén, hogy megismerjük a város történelmi arcát, amelyről Petőfi azt mondta, „egy darab középkor, amelyet itt felejtett az idő”.

Apropó, Petőfi: a nagybányai Arany Sas fogadóban eltöltött nászéjszaka után Szendrey Júlia és Petőfi Sándor Koltóra indul, hogy a Teleki-kastélyban töltse el mézesheteit. Az ifjú pár több mint egy hónapot él itt, miközben 28 új verssel gazdagodik a magyar irodalom, köztük olyan remekkel is, mint a Szeptember végén. Petőfi nem véletlenül került Koltóra, hanem jó barátja, Teleki Sándor gróf meghívására. A „vad grófnál” többször is megfordult a költő, hisz a barátságon túl összekötötte őket a magyar szabadság ügye is. Koltó tehát két Sándornak, Petőfinek és Telekinek köszönheti hírnevét, míg a jövőt a majd százéves megszállás ellenére, a hagyományaikhoz töretlenül ragaszkodó koltóiak, akik Petőfi és Teleki szellemében néznek szembe a kor nagy kihívásaival. Mert azokból van bőven most is, meg volt 1847-ben is. Hogyan is írta Petőfi a koltói somfa alatt? „Meddig alszol még hazám, szép Magyarországom? Föl sem ébredsz már talán, csak a másvilágon!”

Mosolygó-tó partján

Máramarosban tehát minden megvolt, ami a sikeres filmhez kell! A természeti szépségek, az élő hagyományok, a megmaradás erejét sugárzó közösségek, a lépten-nyomon felbukkanó magyar emlékek és a kalandos túrák olyan egyveleget alkottak, amely után büszkén helyeztük fel immár Bányavidéket és Máramaros déli végeit is a Hazajáró térképére.

Megjelent a Magyar7 2020/20.számában.

Kövesse facebook oldalunkat is!