2026. szeptember 27., 16:16

Magyarellenesség, német hátszéllel

Budapesti értelmezés szerint revíziós céljai megvalósításakor a magyar diplomácia teljes mértékben tiszteletben tartotta a nemzetközi politikai élet írott és íratlan szabályait. 1938 novemberében német és olasz döntőbírói határozat eredményeként Nagy-Britannia és Franciaország – sőt, a Szovjetunió hallgatólagos jóváhagyásával – Magyarország visszakapta a Felvidék túlnyomóan magyar lakta területeit. A csehszlovák állam 1939 márciusában bekövetkezett végleges felbomlásakor pedig magától értetődően vette birtokába az 1938 őszén vissza nem tért Kárpátalját a lengyel országhatárig, ugyancsak valamennyi európai nagyhatalom hallgatólagos beleegyezésével.

Jozef Tiso és Adolf Hitler
Tiso és Hitler Berlinben
Fotó: archívum

A közép-európai térségben azonban továbbra is egymásnak szegültek a nemzeti indulatok. Magyarország nem titkoltan törekedett a trianoni békediktátum által elrabolt területei egy részének visszaszerzésére, ezzel szemben Romániának és Jugoszláviának a zsákmány minden áron való megtartása volt a fő politikai célkitűzése. A „független" szlovák állam pedig nemzeti politikája axiómájának tekintette a magyarellenességet, miközben vezető politikusai és a sajtó nyíltan hirdették, hogy az 1938 őszén elvesztett „szlovák" területeket – német támogatással – vissza fogják szerezni Magyarországtól.

Magyarellenesség, német bíztatással

A szlovák politikai vezetés és a sajtó harcias önbizalma az ország függetlenségének kimondása óta egyre növekedett. Az ellenségképet a szlovákság számára a magyarságban vélték megtalálni. A propagandafőnök, Alexander Mach utolérhetetlen mestere volt a különféle magyar- és Magyarország-ellenes hangulatkeltésnek. 

A budapesti politikai vezetésnek – és természetesen a Szlovákiában maradt magyaroknak – azonban nemcsak a szlovák oldalról érkező arculcsapásokat kellett elviselnie, hanem olykor Franz Karmasin államtitkár, a szlovákiai német népcsoport vezetője is tett sértő magyarellenes kijelentéseket a nagy nyilvánosság előtt. Az egyik ilyen barátságtalan közszereplésére 1939. június 18-án került sor Iglón, a Freiwillige Schutztruppe szemléjén. 

Karmasin az ott előadott beszédében becsmérlő szavakkal illette mind a szlovákiai magyar kisebbséget, mind Magyarországot, sőt még Horthy Miklós kormányzó személyére is gúnyos utalást tett. Többek között azt hangoztatta, hogy amennyiben a magyarok nem érzik jól magukat az önálló és független Szlovákiában menjenek oda, „ahová a szívük húzza őket”. Azt sem mulasztotta el kihangsúlyozni, hogy úgymond Magyarországon durván elnyomják a német és a szlovák kisebbséget. „A magyarokat azonban kihívó magatartásuk és nyughatatlanságuk miatt újabb meglepetés érheti, nevezetesen az, hogy még nagyobb katasztrófát fognak megélni, mint az 1918. évi volt" – jósolgatott és egyúttal fenyegetőzött is a szlovákiai német népcsoport vezetője, Karmasin államtitkár.

A pozsonyi magyar követség 1939. július 19-ei jelentésében már megkockáztatta azon feltételezést, hogy a Szlovákiában tapasztalható Magyarország-ellenes hangulatkeltés és a revíziós propaganda mögött a németek állnak, és nyilván ők bátorítják a szlovákokat.

 Nem valószínű ugyanis, hogy a szlovák politikusok ennyire támadóan mernének viselkedni Magyarországgal szemben, ha erre nem kapnának csendes bíztatást a németek részéről. A pozsonyi magyar külképviselet értesülései szerint éppen Karmasin az, aki állandóan hergeli a szlovákokat, és azzal hitegeti őket, hogy Ribbentrop német külügyminiszter úgymond, „teljes erejével fogja támogatni a szlovákok Magyarországgal szembeni revíziós törekvéseit“.

közi-horváth
Közi-Horváth József
Fotó:  Magyar7/Archív felvétel

Interpellációk, magyar lépések

A Szlovákiában tapasztalható, központilag szított magyarellenes közhangulat a nyár folyamán már a Magyar Országgyűlés Képviselőházában is nyugtalanságot keltett. Közi-Horváth József képviselő júliusban interpellációval fordult a külügyminiszterhez a Szlovákiában állandóan fokozódó, hivatalos személyek által is táplált magyarellenes propaganda tárgyában. 

A képviselő által megfogalmazott kérdés lényegét a következő mondat tartalmazta: „Értesült-e a külügyminiszter úr a Szlovákiában állandóan fokozódó, hivatalos személyek által is táplált magyarellenes propagandáról és milyen intézkedéseket szándékszik foganatosítani ezzel kapcsolatban a magyar nemzet becsületének és külpolitikai érdekeinek megvédelmezésére?”

A szóban forgó interpelláció ügye a Képviselőház 1939. augusztus 2-i ülésén került napirendre. Ezen a napon Közi-Horváth József képviselő szóban is bővebben kifejtette interpellációja indítékait. „A Szlovákiában maradt magyarság helyzete napról-napra aggasztóbbá válik” – jelentette ki a többi között az interpelláló képviselő. „Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság kiváló vezérének a pozsonyi parlamentben a napokban elmondott beszéde, amely szerint (olvassa): ’A magyarokat a bécsi döntés alapján megillető egyenlőség seholsem tapasztalható. Az ugyanazon döntés alapján minket megillető védelemnek nyomát sem látjuk.’ (…)” 

A képviselő ezután ismertetett néhány, Esterházy által bemutatott magyarellenes sérelmet, majd így folytatta: „Lehetetlenség, hogy ezek mellett a jelenségek mellett szó nélkül elmenjünk. Lehetetlenség, hogy a t. Ház és a magyar társadalom ne tiltakozzék a szlovákiai magyarság üldöztetése ellen. (…) az üldözött és szenvedő testvérekkel együttérző magyar társadalom nevében kérdem tisztelettel a külügyminiszter úrtól, mit kíván tenni a magyar kormány a szlovákiai magyarság üldöztetésének megszűnése érdekében?”

Ezt követően Közi-Horváth rámutatott arra a rendszeres és rosszindulatú propagandára, amelyet a szlovák sajtó, a rádió, valamint a Szlovák Néppárt vezetői folytatnak Magyarország ellen. 

Példák sorával bizonyította állítása megalapozottságát. Szlovákiában – amint az a bizonyítékok alapján nyilvánvaló – „rendszeres, hivatalos személyek által szított revíziós propaganda folyik Magyarország ellen”. Szerinte nagyon helyénvaló, hogy a magyar kormány felfüggesztette a készülő szlovák–magyar kereskedelmi tárgyalásokat, de ez önmagában véve nem elégséges, „és ezért tisztelettel kérdem a külügyminiszter úrtól, milyen további lépéseket szándékszik tenni ezeknek az irreális szlovák illúzióknak a letörésére és eddigi külpolitikai eredményeink megvédésére”?

csáky istván
Gróf Csáky István külügyminiszter
Fotó:  Magyar7/Archív felvétel

Higgadtság, türelem

Gróf Csáky István külügyminiszter válaszában mindenekelőtt utalt rá: a magyar kormánynak tudomása van mindazon magyarellenes megnyilvánulásokról, amelyek Szlovákiában napirenden vannak. „Tekintettel vagyunk azonban arra, hogy olyan államalakulatról van szó, amely csak néhány hónapos és mint a gyermek a játékszerének, örvendezik új államiságának. (Derültség.) Tekintettel vagyunk arra is, hogy sokkal erősebbek vagyunk és tekintettel vagyunk arra a körülményre, hogy tudjuk, hogy a magyarellenes hajtóvadászatot Szlovákiában a szlovák nép túlnyomó többsége nem helyesli” – szögezte le a magyar külügyminiszter. „Mi a magunk részéről mindent megtettünk a baráti kapcsolatok kiépítésére a szlovák állammal” – jelentette ki a továbbiakban. „Még március havában felajánlottuk a függő kérdések rendezését és gazdasági szerződés megkötését. A szlovák miniszterelnök az válaszolta, hogy most sokkal fontosabb dolga van és majd később visszatér erre a kérdésre. A magyar kormány immár szlovák kérésre beleegyezett abba, hogy július havában ezeket a tárgyalásokat mégis megkezdjük. 26-ára (július 26-ra – P. Gy.) már ki is volt tűzve a két tárgyalóbizottság találkozása, de sajnos, a légkört közben a szlovákiai politikai és közigazgatási hatóságok olymértékben elmérgesítették, hogy ezúttal mi mondtuk le a megbeszéléseket, mert attól tartottunk, hogy az atmoszféra nem alkalmas ezek lefolytatására és a valószínű kudarc még jobban elronthatná a viszonyt a két szomszédállam között.”

Csáky külügyminiszter válaszában higgadtságra és türelemre intette a magyar törvényhozást és az egész magyar társadalmat. Szerinte a nemzet becsülete és tekintélye megalapozottabb annál, hogy holmi meggondolatlan és elhamarkodott pozsonyi lépésekkel azt meg lehessen ingatni. 

Ezzel összhangban kijelentette: „Mindjárt meg kell állapítanom, hogy nem hiszem, hogy az ellenünk dolgozó szlovákiai klikknek módjában volna a magyar nemzet becsületének akár Szlovákiában, akár más államokban ártani. (Úgy van! Úgy van! – Élénk helyeslés és taps.) Ha mégis ilyen irányú kísérletet látnék, gondom lesz arra, hogy erről leszokjanak. (Élénk helyeslés és taps.) Külpolitikai érdekeink megvédésére tettem már is lépéseket és még fogok tenni olyanokat, amelyektől remélhetem, hogy céljukat el fogják érni. (Helyeslés.) A magyar kormány igen komoly problémákkal van elfoglalva, de azért néha észreveszi azt az okvetetlenkedést, (Élénk derültség.) amellyel a hatalmi tényezőiben, úgy látszik, túl lassan fejlődő szlovák kormányzat egyes közegei a magyar államnak kellemetlenkedni szeretnének, de komolyan csak akkor figyel fel, ha a szlovákiai magyar nemzetiség jogait próbálják kijátszani. (Élénk helyeslés.)”

Megítélésünk szerint Csáky külügyminiszter kissé félvállról vette a tárgyalt jelenséget, és azt mindössze átmeneti, múló, illetve csupán egy „klikk” által képviselt álláspontnak tartotta. Igaz, 1939 nyarán még remélni lehetett, hogy Pozsonyban előbb-utóbb diadalmaskodik a józan ész politikája, amely nem a szembenállást fogja keresni, hanem a békés együttélés kilátásait a Kárpát-medencében.

„Az országgyűlést és rajta keresztül az egész magyar nemzetet arra kérem: viselkedjék továbbra is türelemmel, ne hagyja magát elragadtatni és ne felejtse el soha, hogy mögötte egy ezeréves állam élettapasztalata és tradíciója áll” – jelentette ki könnyed eleganciával Csáky külügyminiszter. Végezetül bizakodóan kinyilatkoztatta: „Még egyszer hangsúlyozom azonban: bízom abban, hogy szlovák szomszédunknál felül fog kerekedni, már Szlovákia érdekében is a helyesebb, józanabb politikai felfogás.”

Meglehet, hogy Csáky István külügyminiszter válasza Közi-Horváth József képviselő interpellációjára megnyugtatta a budapesti törvényhozásnak az áldatlan szlovák–magyar viszony miatt aggódó képviselőit, a szlovák térfélen azonban ennek nem volt tapasztalható semmilyen pozitív eredménye. A szlovák politika minden valószínűség szerint meg sem értette a magyar külügyminiszter barátságos, sőt kimondottan baráti szavait.

Megjelent a Magyar7 2026/38. számában.

Megosztás
Címkék