Ma 103 éve annak, hogy a románok rátörtek Erdélyre...
A több mint egy évszázaddal ezelőtt, június 28-án eldördült végzetes lövésekkor még kevesen gondolhatták, Európa egy számára végzetes háborúba bocsátkozik. Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének meggyilkolása olyan folyamatokat indított el, ami teljesen megváltoztatta Európa addigi arculatát.
A huszadik század elején a kontinens nagyhatalmai két egymással szemben álló szövetségi rendszerbe tömörültek. Az antant és a Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország alkotta hármas szövetség állt szemben az angol, francia és orosz tömbbel. A szarajevói merénylettel a puskaporos hordó belobbant és négy évig tartó öldöklés kezdődődött. A Nagy Háború kitörésekor a hármas szövetség felbomlott, mert Olaszország nem lépett be a háborúba, és a szövetséghez 1883-ban csatlakozó Románia pedig követte példáját.
A román irredentizmus, vagyis Nagy - Románia megteremtése, már a 19. század végétől ismert volt Magyarországon. Tisza István miniszterelnök nem véletlenül ódzkodott a Szerbiának küldött hadüzenettől.
Anélkül, hogy mélyebben belemennénk a románok terveibe, álmaiba csak egy jellemző esetet idéznénk. Egy Erdélyből Romániába átszökött görög katolikus pap 1916-ban a bukaresti diákkongresszuson reményét fejezte ki a király felé, hogy legközelebb már mint nagy Románia császárát üdvözölhetik őt.
Tisza tehát jól látta a helyzetet, csak idő kérdése volt, hogy az antant meggyőzi a románokat: álljanak melléjük, Erdélyért cserébe.
A román politikusok azonban kivártak, nem akartak elhibázott, elhamarkodott lépéseket tenni. Aztán 1916. augusztus 17-én aláírták a bukaresti titkos szerződést az antanttal. Románia vállalta a hadba lépést a Monarchia ellen, cserébe az antant győzelme esetén neki ígérte Magyarország területeit egészen a Tisza folyóig. Rögzítették, hogy Románia a teljes haderejét mozgósítja, támadást kell indítania Budapest felé legkésőbb augusztus 28-ig, ezt elősegítendő az oroszok hadműveleteket kezdenek a keleti fronton, antant csapatok pedig lekötik délen a központi hatalmakhoz tartozó Bulgáriát. A felek azt is lefektették, hogy Románia nem köthet különbékét a háború befejeződéséig.
Augusztus 27-én a bukaresti Cotroceni palotában gyűlt össze a román koronatanács, és megszavazták Magyarország megtámadását. Augusztus 27-én, vasárnap este kilenckor a bécsi román követ átadta a hadüzenetet a Monarchia külügyminisztériumának.
Nem igényel különösebb fantáziát, hogy vasárnap este milyen gyorsan tudtak reagálni a Monarchia illetékes szervei. Röviden tekintsük át a hadüzenet szövegét, mert, ahogy mondani szokás az is megér egy misét. A szöveg kimondja, a románok azért csatlakoztak a hármas szövetséghez, hogy a Monarchia románjainak jobb sora legyen, de ez az elmúlt évtizedekben nem valósult meg. Kifejtették még azt is, hogy mivel a Monarchia nem informálta 1914-ben Bukarestet a Szerbiának küldött hadüzenetről, ezért maradtak ők akkor semlegesek. Majd miután az olaszok hadba léptek az antant oldalán a hármas szövetség felbomlott, így Románia visszanyerte cselekvési szabadságát.
A szövegből az is kiderül, hogy a béke mielőbbi helyreállítása miatt léptek be a háborúba. Erre szokták azt mondani, hogy nincs több kérdésem.
A hadüzenet átadása előtt félórával, más források szerint 15 perccel, három román hadsereg tört Erdélyre, a határőröket lelőtték, és megkezdték előrenyomulásukat. Az erdélyi 1. hadsereg parancsnoka, Arz Artúr számára csekély erők álltak rendelkezésre. Bár a Monarchia vezetői számítottak a támadásra a háborús helyzet miatt a csapatokra máshol volt szükség. A mintegy 30-40 000 főnyi védőseregre többszörös túlerő jutott, a támadó román csapatok 420 ezren voltak. A háború általános célját így foglalták össze: „megvalósítani nemzeti ideálunkat, azaz egyesíteni a nemzetet”. Terveik szerint legkésőbb egy hónapon belül már Debrecennél kellett járniuk. A támadás hírére az erdélyi, székelyföldi lakosság menekülni kezdett, élénken élt még emlékezetükben, mik is történtek 1848-49-ben.
A civilek nyugatra tartó menekülése, és a hadsereg Erdélybe vezénylése hátráltatta egymást, a vonatok gyakorlatilag egymással szemben közlekedtek, mert nem volt kettős vágányú sínpálya.
A román sajtó a támadás másnapján nagybetűkkel hirdette, hogy „a román sasok átrepültek a Kárpátokon”, csakhogy ez a repülés előbb lelassult, majd a sasok szárnyaszegetté váltak. Szeptember 1-én a bolgár hadsereg támadást indított Románia ellen, így azok immár kétfrontos háborúra kényszerültek. Erdélyben megszervezték a 9. német hadsereget Erich von Falkenhayn parancsnoksága alatt. Itt harcolt a második világháború híres német tábornoka Erwin Rommel, a sivatagi róka is. Két hét elteltével a német és osztrák-magyar csapatok ellentámadást indítottak. Szeptember végén és október elején Nagyszebennél és Brassónál döntő győzelmet arattak a betörő románok felett.
Innét már nem volt megállás, a központi hatalmak csapatai, élükön Mackensen tábornaggyal, december 6-án bevonultak Bukarestbe. A román kormány Moldvába menekült, amit az oroszoknak hála még tudtak tartani egy ideig. Csak később, miután Oroszország is kilépett a háborúból, írták alá a románok 1918. május 7-én a különbékét a központi hatalmakkal.
A román támadás megakadásának több oka volt. A román katonák alig rendelkeztek harci tapasztalatokkal, míg a központi hatalmak harcedzett egységeket küldtek ellentámadásba. Ezenfelül a román közkatonák, látva Erdély gazdagságát szemben az otthoni viszonyaikkal a településeken azonnal zabrálásba, fosztogatásba kezdtek, a fegyelem felbomlott, az előrenyomulás megállt.
Egy fogságba esett román tiszt naplójából idézünk:
