Magyar hősök tetőtől-talpig II.: Maderspach Viktor

Pomichal Richárd 2019. január 11., 09:35

Másfél év van hátra Trianon századik évfordulójáig. Az országvesztésben tetőző zavaros években a magyar történelem dúskált a gyenge emberekben, de termett nem egy erőset is. Mai írásunkban is egy ilyen emberről lesz szó, Maderspach Viktorról, aki megpróbálta útját állni a „gyászos idők” száguldó szekerének.

A Maderspach család ősei a Rajna folyó vidékéről származó tehetős nemesek, akik a harmincéves háború pusztításai miatt voltak kénytelenek áttelepülni Tirolba, majd a XVIII. század elején Magyarországra, a Temesi bánságba.

A német eredetű család hamar asszimilálódott új hazájában. Bányákat, vasműveket, hidakat építettek, nem egy közülük fegyverrel harcolt az országért. Családi birtokuk az erdélyi Ruszkabánya környékén volt, itt alapított bányásztársaságot Maderspach Károly, történetünk hősének nagyapja. Tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte, de kiváló hídmérnök is volt, nem sokon múlott, hogy az első állandó Pest-Buda hidat is ő tervezhesse. A ’48-as szabadságharc kitörésekor ruszkabányai vasgyára többek között húszezer lándzsát szállított Bem apó seregének. Testvére Ferenc ezredesi rangban a Délvidéken harcolt a szerbek ellen, Damjanich vörös sipkásainak egyik parancsnoka volt, 1849 elején tüdőgyulladás végzett vele.

A szabadságharc bukása után a császári csapatok 1849. augusztus 22-én megszállták Ruszkabányát.

Másnap Haynau a falu főterén félmeztelenre vetkőztette, majd nyilvánosan megvesszőztette Buchwald Franciskát, Maderspach Károly feleségét, majd az ötgyermekes családanyát börtönbe vetették. A férj nem bírta elviselni a családot ért megaláztatást, és még aznap este, a gyárukban készült mozsárágyúval agyonlőtte magát.

A kiegyezés után két emlékművet is emeltek Maderspachnénak, egyet, ahol megvesszőzték, egyet pedig ott, ahol férje véget vetett életének. A megvesszőzés helyszínén álló emlékoszlopra egy Ábrányi Emil verset véstek, mely így kezdődött: „Vándor állj meg! És emelj kalapot! Mert ez a hely Maderspachné Golgotája!”

Az ő unokájuk volt Maderspach Viktor. Ilyen ősökkel nem lehetett kétséges, hogy ha kell, fegyverrel is megvédi hazáját az ellenségtől. Abból pedig a huszadik század első évtizedeire jutott épp elég. Viktor 1875 februárjában született Vaspatakon, édesapja az ottani vasgyár és jónéhány környékbeli faüzem tulajdonosa. Gyermekkorának helyszíne a Zsil folyó völgye, a Petrozsényi medence. Fakitermelés és bányászat folyt arrafelé, s a gyéren lakott vidékre az egész Monarchiából érkeztek a dolgozni vágyó emberek: csehek, szlovákok, ruszinok, magyarok, olaszok, románok.

Képgalériánk:
Maderspach Viktor mellszobra Budakeszin. 

Már kisgyerekként a rettentő erdőségek nagy ismerője, egy ki tudja milyen úton-módon a vidékre keveredett kanadai prémvadász volt az egyik tanítója. Édesapját tíz évesen vesztette el, ő hagyta rá örökül vadászszenvedélyét. Gimnáziumba Budapestre, mérnöki főiskolára Bécsbe járt. A diploma után hazatér Hunyad megyébe a családi birtokot irányítani. Olasz munkásai már ekkor „signore Vittoriónak” szólítják, hiszen hamar megmutatkozott, hogy a frissdiplomás fiatalember igazi vezéregyéniség, a kötelesség és a fegyelem mintaképe. Az 1900-as évek elején Maderspach még Amerikába is elutazik, hogy a legkorszerűbb fakitermelési és feldolgozási módszereket tanulmányozza.

Hazatérése után kisvártatva megnősül, a családi birtok vezetése és a vadászat köti le ideje nagy részét. Későbbi katonai akcióinak egyik előképe, hogy egy a Vöröstorony-szoros környékén eltűnt katonai járőr kimentésére ő maga szervez sikeres síexpedíciót.

A szarajevói merénylet után kitört a Nagy Háború, és ő azonnal önkéntesnek jelentkezett, majdnem 40 évesen. Az orosz frontra került és a 9. huszárezred parancsnokaként.

Éppen eltávozását tölti, mikor 1916-ban a románok betörnek Erdélybe. Ezrével menekülnek az emberek az ország belseje felé, de Maderspach Viktor nem hajlandó csak úgy feladni szülőföldjét és családi birtokait. A hozzá kirendelt húsz orosz hadifogollyal nekiveselkedik, hogy felkészüljenek az esetleges román invázióra.

Augusztus 27-én, vasárnap délelőtt Maderspach is megtekinti a bányászzászlóalj felvonulását, aznap délután könnyed tenisz parti zajlik, majd estefelé a társaság férfi tagjai megvitatják a lehetséges háborút Oláhországgal. És most adjuk át a szót főhősünknek:

„A férfiak még mindig a háború eshetőségei fölött vitatkoztak s politizáltak, amidőn megszólalt a vulkáni bányaüzem gőzkürtje…
- Mit jelent ez? – kérdezte egyik barátom.
- Tüzet jelez – volt flegmatikus válaszom.
… Midőn visszamentünk a hallba, egyik barátom azt indítványozta, hívjam fel a petrozsényi telefonközpontot …. Legnagyobb meglepetésemre percig sem késett a válasz.
- Miért szólnak a dudák?
- Mert kitört a román háború, az ellenség már átlépte a határt. Meneküljön, ki amerre tud!”
(Maderspach Viktor: Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig) 

Maderspach nem menekül, sőt a román betörés kezdetén lelő egy román tisztet, aki túlságosan otthon érzi magát a magyar földön. Maderspachnak tehát mennie kell, kapóra is jön a parancs, feljebbvalóitól utasítást kap egy gerilla egység felállítására.

Mintegy nyolcvan fős csapatot szervez bányászokból és huszárokból, de az első összecsapásokban sokan odavesznek. Maderspach érzi, kisebb, de tapasztaltabb, ütőképesebb alakulatra van szükség. Az új csapatban magyar huszárok, bányászok, trencséni szlovákok és bosnyákok vitézkednek, sőt a csapathoz csatlakozik egy hírhedt olasz orvvadász is, mivel Maderspach annak elfogásakor közli vele, vagy kötelet kap vagy magyar karabélyt. A különítményt kis idő elteltével már csak oláhölőknek nevezik a front mindkét oldalán. 

Maderspach nagy vadászatainak helyszíne, a Retyezát (fotó: traveltotransylvania.com)

A meginduló ellentámadásban a német és osztrák-magyar csapatok kiverik a románokat Erdélyből, majd átlépve a román határt tovább üldözik az ellenséget. Maderspach a frontvonal mögött is elemében érzi magát, 1916 karácsonya már a Duna deltájánál éri. Emlékiratai szerint Szenteste francia pezsgőt fogyasztottak, de „a német szakács által összeállított ünnepi menüről inkább hallgatok”, mondja. 

A háborús vereség és az országvesztés után hazatér, de személye szálka a román hatalom szemében. Vendégül lát néhány huszártisztet, akikről kiderül, román titkosügynökök. A lelepleződés oka? Képtelenek tisztességesen, evőeszközzel enni. A vacsoraasztaltól kell menekülnie. Több román ügynök holtan marad a házban és környékén, ő pedig beveszi magát a hegyekbe, majd végül Szegeden köt ki.

Hazaszeretete a csonka országban is megmutatkozik, az ország másik felén, a Sopron körüli harcokban is ott vitézkedik. Maderspach ezután fegyverrel támogatja IV. Károly visszatérési kísérletét, a budaörsi csatában meg is sebesül, így egy kis időre kiesik a hatalom kegyeiből. Ebben az időben mérnöki munkát végzett, Kis-Ázsiában dolgozott erdőfelméréseken.

A 2. bécsi döntés Erdély részleges felszabadulását hozza el. Maderspach saját kérésére újra szolgálatba áll, 1940 augusztusában, 65 évesen, már Erdély felé robog egy teherkocsiban, ami Debrecennél felborul vele. Súlyosan sérülnek a bordái és tüdeje, de az öreg harcos még így is majd egy évig húzza, végül 1941 októberében, Budapesten éri a halál.

Julier Ferenc egykori vezérkari főnök írta róla: „Maderspach Viktor típusa annak a megalkuvást nem ismerő magyarnak, akinek a harci mesterség a vérében van.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS