Látomások a purgatóriumban
A 14. és 15. században elterjedt irodalmi művek voltak a látomásleírások. Ezekben a történetek szereplői valamilyen módon eljutottak a pokol kapujához, majd alászálltak a purgatóriumba és onnan visszatérve beszámoltak „élményeikről” és találkozásaikról. Nyilván a képzelet szülte a benyomásokat, és ha volt is valóság-alapjuk, azok inkább egyfajta egzaltált állapot szüleményei voltak, esetleg a lejegyzőik valamilyen erkölcsi üzenetet igyekeztek megfogalmazni általuk. A történeteknek a főszereplői rendszerint világot járó lovagok és katonák voltak, akiket vagy a kalandvágy, vagy éppen a bűntudat kényszerített nem egyszer zarándokutakra, de sokszor igen távoli helyek felkeresésére is.
A bolyongók között néhány magyar is akadt. A legnevezetesebb közöttük kétségtelenül Tar(i) Lőrinc (1370 k.– 1426/27 k.), Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár egyik leghűségesebb embere volt. Az uralkodó megbecsülését azzal vívta ki, hogy amikor 1401-ben a magyar főurak fellázadtak Zsigmond ellen és foglyul ejtették, Tar Lőrinc volt az egyetlen, aki a védelmére kelt és emiatt kishíján halálra kaszabolták. Amikor Zsigmond végül leverte a lázadást, különböző méltóságokkal halmozta el Tar Lőrincet és rendszeresen magával vitte gyakori utazásai során. Lőrinc feltehetően diplomáciai küldetéseket teljesített, ura érdekeit képviselte a különböző országok uralkodóinál, sőt ott volt az 1414–1418 között zajlott konstanzi zsinaton is, amelynek egyik fő célja a katolikus egyház egységének helyreállítása, valamint a hit védelme és az eretnekségek elfojtása volt.
Mint ismeretes, 1415. július 6-án itt szenvedett máglyahalált a cseh Husz János, annak ellenére, hogy Zsigmond menlevelével érkezett a svájci városba. Nem zárható ki, hogy tragikus halálában közvetve szerepe volt Tar Lőrincnek, aki 1411-ben megfordult Írországban és ott egy különös eseménynek volt a hőse.
Európa legnyugatibb csücskének északi partjai mellett, Donegal megyében a Lough Derg nevű tóban több kisebb sziget található, ezek egyike a Station Island, ahol egy föld alatti folyosó vagy üreg volt és azokban az évszázadokban számosan felkeresték, hogy egy éjszakát eltöltsenek benne. Oxigénhiányos, kéngőzöktől átitatott levegője nem garantálta, hogy bárki még azt a 24 órát is élve kibírja ott, de a pokol bejáratának tartott barlangot a bűnbánó emberek többnyire azért keresték fel, hogy vezekeljenek, illetve megerősödjenek hitükben.
Tar Lőrinc is felkereste a barlangot, és miután élve kijutott onnan, néhány írástudónak tollba mondta mindazt, amit átélt és látni vélt. Ez a beszámoló eléggé terjedelmes és „plasztikusan” ábrázolja a purgatóriumi viszonyokat. Nem részletezném a látottakat, de van egy érdekes momentum, ami Luxemburgi Zsigmondhoz kapcsolható. Igaz, a neve nem szerepel, de Tar később személyesen számolt be róla a királynak.
A látomásban az uralkodó egy fortyogó kádban ül lenge öltözetű nőszemélyek társaságában. Luxemburgi Zsigmond állítólag a történet hallatán rádöbbent addigi életének gyarló voltára. Hogy bűnbánatot gyakoroljon, vallásos jócselekedetekbe kezdett: hatalmas összegeket ajánlott fel templomok és oltárak felújítására, és ekkor határozhatta el azt is, hogy elősegíti az egyházban bekövetkezett szakadás megszüntetését (akkoriban két, de egy időben három pápájuk is volt a katolikusoknak). Az eretnekséggel is le akart számolni, de mint Husz esete bizonyítja, ez nem volt mindig sikeres. Nem zárható ki, hogy ennek a „felbuzdulásnak” lett az áldozata a cseh prédikátor is. Tar Lőrinc emlékezetét Tinódi Lantos Sebestyén százvalahány évvel később írt Zsigmond királynak és császárnak krónikája című históriás éneke tartotta életben, ennek függelékében örökítette meg Tar Lőrinc pokoljárását.
