Korallnemesítéssel menthetőek meg a zátonyok?

A kevés kivételtől eltekintve főként Egyenlítő környéki tengerekben előforduló korallzátonyok az élővilág sokféleségének elképesztő tárházát nyújtják. A trópusi esőerdők mellett nincs még egy olyan élőhely a bolygón, amely ennyi különböző fajnak adna otthont. Elképesztő adat, hogy az összes tengeri élőlény majd’ negyede kötődik egy olyan élettérhez, amely a világóceán területének alig 0,1%-át teszi ki.

A korallzátonyokat létrehozó kis állatkák, a korallpolipocskák mészből épült váza alkotja ezt a páratlan környezetet. Fontos kihangsúlyozni, hogy a korallpolipoknak semmi közük a hétköznapi értelemben vett polipokhoz, azok a csigák, kagylók és tintahalak rokonai. A zátonyokat létrehozó korallfajok különleges tulajdonsága, hogy szervezetükben szimbionta algák élnek, melyek fotoszintézis segítségével táplálják egyébként ragadozó „gazdájukat”, így biztosítva azt a többletenergiát, mely a mészváz, azaz tulajdonképpen a zátony építéséhez szükséges.

A medúzák rokonsági körébe tartozó korallpolipok által létrehozott mészvázak változatos formája rengeteg tengeri élőlénynek szolgál hajlékul, sőt a korallok üregeiben, hasadékaiban megbúvó állatokat fogyasztó ragadozók szintén hozzájárulnak a zátonyokon tapasztalható természeti kavalkádhoz.

Egy-egy ilyen élőhely már önmagában is óriási érték, de ha a szép szavak és magasztos gondolatok nem győzik meg a döntéshozókat, a korallzátonyok által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások mértéke talán igen. Ez az elsőre megfoghatatlan kifejezés tulajdonképpen az élőlények vagy élőhelyek (potenciális) értékének gazdasági hasznát takarja. A korallzátonyok globális gazdasági értéke például valahol 30 és 300 milliárd dollár/év körül mozog. E jelentékeny összeg jórészét a korallzátonyokon élő számtalan halfaj halászata adja, de a zátonyokat célzó turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások anyagi haszna sem csekély. Ezeken felül legalább ilyen fontos, az a pénzben nehezen számszerűsíthető, mintegy 200 millió embernek nyújtott védelem, amelyet a zátonyok a partmenti települések lakóinak biztosítanak azáltal, hogy mérséklik a partot érő hullámok erejét.

A korallzátonyok ökoszisztémája rendkívül törékeny, a korallpolipocskák sajnos nagyon érzékenyek a környezeti változásokkal szemben.  Bár korallépítő polipok sokfelé előfordulnak, nagy korallzátonyokat csak bizonyos feltételek mellett képesek létrehozni, melyek megváltozásával az évmilliók alatt létrejött különleges élőhelyek rövid idő alatt elpusztulhatnak.

A korallpolipok, kevés kivételtől eltekintve, sem a túl hideg (20 °C-nál alacsonyabb) sem a túl meleg (35-40 °C-nál magasabb) tengervizet nem viselik el. Igazán szép korallzátonyok csak a tápanyagszegény és ebből adódóan tiszta vizekben tudnak kialakulni, a tápanyagdús vizekben a fény ugyanis kevésbé mélyebbre hatol, és a szimbionta algák nem képesek fotoszintetizálni.

A zátonyok élővilágát közvetlenül károsító túlhalászás, a turizmussal óhatatlanul velejáró rombolás és környezetszennyezés mellett az üvegházhatású gázok kibocsájtásából adódó környezeti változások fenyegetik igazán a korallokat. A tengervíz szintjének emelkedése, pH-értékének vagy a hőmérsékletének megváltozása egy korallfehéredésnek nevezett jelenséget idézhet elő - az új környezeti feltételek miatt elpusztulnak a korallokkal együtt élő algák, emiatt a korallpolipok mészvázának növekedése gyakorlatilag leáll, bár az állatkák nem pusztulnak el.

A globális klímaváltozást fokozó károsanyag-kibocsájtás csökkentése legjobb esetben is évtizedes léptékben képzelhető csak el, a korallzátonyok megmentéséért azonban a jelenben is tenni kell valamit, a „rombolás” csökkentése mellett, „építenünk” is kell – akár a szó szoros értelmében.

Az utóbbi években egyre jobb eredmények születtek egy elsőre furcsának tűnő módszer segítségével.  A természetvédők azon igyekeznek, hogy laborban vagy hatalmas sósvizes tartályokban felnevelt korallokat juttassanak vissza a természetbe, úgy, mintha csak egy leégett erdőt telepítenénk újjá. A floridai Coral Restoration Foundation (kb. Korallhelyreállító Alapítvány) munkatársai egy karácsonyfára emlékeztető műanyag állványra rögzítve helyezik be a vízbe a korallokat, majd ha már elég nagyra nőttek és megerősödtek, „kiültetik” őket a zátonyokra. A módszer egy továbbfejlesztett változatában már gyakorlatilag „korallnemesítés” történik, egyesével válogatják ki azokat a példányokat, amelyek erősebbek, ellenállóbak a környezet kihívásaival szemben.

Ez az egyébként pofonegyszerű ötlet önmagában nyilván nem váltja meg a világot, de talán nyerhetünk vele egy kis időt, míg az emberiség belátja, hogy a korallzátonyok - vagy bármelyik másik természeti értékünk - védelme nem néhány „szent őrült” öncélú hobbija csupán, hanem az emberi faj boldogulásának egyik záloga.