2020. november 1., 10:07

Kemény Gábor: Erdélyből Gömörbe

„Ötvenéves benső barátság, az első gyermekkor érzéseiben gyökerezve, csatolván hozzá – s életét ez ötven év alatt folyvást közelről szemlélvén, sokszor különböző téreken (sic!) együtt élve s munkálkodva vele, tanúja voltam egész életének. És itt koporsójánál, fájdalomtól átitatva, de büszkén teszek róla vallást, hogy az élet minden viszonyaiban igazi embernek ismertem őt.”

Fotó: Archívum

A fenti szavakat az ajnácskői temetőben Szász Károly erdélyi püspök és író, az elhunyt jó barátja mondta el a nagy számban összesereglett gyülekezet előtt. Akit búcsúztatott, báró Kemény Gábor, a földije volt. Az erdélyi Csombordon született 1830. július 9-én. Ősei rokonságban álltak Kemény János erdélyi fejedelemmel is. Tanulmányait magánúton kezdte, majd a nagyenyedi református kollégiumban folytatta, 1850–1851-ben pedig a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatója volt. Az 1850-es évek elején hosszabb tanulmányutat tett Németországban és Svájcban, ahol a korszerű gazdálkodási módszereket tanulmányozta. Hazatérését követően Erdélyben telepedett le, és ottani birtokainak gazdasági ügyeit intézte.

Mivel Gömörben, Ajnácskőn is voltak a családnak uradalmai, időnként ott is megfordult.

A Bach-korszak bukását követően bekapcsolódott az erdélyi politikai életbe, egyike volt azoknak, akik az uniót (Magyarország és Erdély egyesülését) szorgalmazták, s amikor ez megtörtént, a magyar országgyűlésben képviselő lett. Először a Deák-féle Felirati Párt, majd 1875 után a Szabadelvű Párt színeiben ült a parlamentben.

Igazi terepe azonban a kormányzati munka volt.

Belügyminisztériumi államtitkárként kezdte, majd 1878 decembere és 1882 októbere között a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárca irányítója volt, de közben 1882-től már a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumot vezette 1886-ig. Felismerte, hogy az ország gazdasági fellendítését nem lehet ugrásszerűen megvalósítani, ahhoz a külkereskedelemre fókuszálva sok kis lépésre van szükség. Németországgal és Olaszországgal vámegyezményt kötött, az ő kezdeményezésére jött létre a Bosznia, Hercegovina, Isztria és Dalmácia közötti közös vámterület. Az irányítása alatt megalkotott erdészeti kódex egész Európában mintául szolgált. A szőlőt pusztító filoxéra kivédésére bizottságot hozott létre, és nemzetközi együttműködés keretében igyekezett megoldást találni erre a súlyos problémára. Nevéhez köthető az időjárásjelző állomások felállítása a mezőgazdasági művelésű területeken, de a bécsi kormányzat ellenkezését leküzdve sikerült végigvinnie azt is, hogy életbe lépjen a gazdasági tervezést szolgálni hivatott áruforgalmi statisztika.

Ő alakította ki a földművesiskolák rendszerét, de gondja volt a háziipari tanműhelyek felállítására is. Számos gazdasági kiállítást szervezett, ahol nemcsak az eredményekről lehetett számot adni, hanem ösztönözni is a korszerű módszerek alkalmazását.

Speciális, országos hatáskörű gazdasági intézményeket, felügyelőségeket hozott létre. A közlekedés terén fő feladatának tekintette az országos vasúthálózat fejlesztését, de a helyiérdekű vasútvonalak építését is szorgalmazta, mert a gazdaság működőképességének növelését csakis a megfelelő infrastruktúra biztosíthatta.

Közíróként is aktív volt, gazdasági, jogi, történelmi tárgyú cikkek, tanulmányok mellett a művelődéspolitikáról és a kisebbségi kérdésről is véleményt mondott. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. Utolsó éveiben elsősorban ajnácskői birtokán tartózkodott, és mintagazdaságot alakított ki. 1888 elején váratlanul megbetegedett, de a karlsbadi fürdőben sem tudtak segíteni rajta. Utolsó hónapjait Ajnácskőn töltötte, itt is hunyt el 1888. október 23-án. Földi maradványait később szülőföldjére szállították.

Megosztás
Címkék