2022. június 27., 08:48

"Hivatásos" bűnözők Svédországban

A Magyar Nemzet ismertet egy összefoglalást a svédországi bűnözésről.

Már nem győzik
Fotó: unsplash.com
Illusztráció

A portál szerint vagy ötezren élnek aktívan bandabűnözésből és a nagyvárosokat uraló bandák elítélt vezetői kizárólag migráns hátterűek.

Az országban évről évre nő az ilyen bűncselekmények száma. A tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás eredményeként a hatóságok egyre több terület felett veszítik el az uralmukat, ahol a migránsbandák veszik át a hatalmat.

Idézik Amir Rostamis kriminológust, aki szerint

Sok bevándorlónak nem elég, hogy egy kevésbé fejlett országból érkeznek Svédországba, és élvezheti az ezzel járó előnyöket. Izgalomra és gyors meggazdagodásra vágynak."

Rostamis egyébként Iránban született, családjával bevándorlóként került Svédországba, és a bevándorlók által uralt és „érzékeny területnek” minősített Frölunda negyedben nőtt fel, ahol most is él. Elmondása szerint neveltetése tele volt a bűnözővé válás kockázati tényezőivel, de ahelyett, hogy a bűnözés útjára lépett volna, a tanulást választotta - írja a portál.

A migránsbandákat illetően a kriminológus kiemelte, hogy a biznisz családon belül öröklődik. Rostamis szerint

az apák és más rokonok megtanítják a fiúkat bűncselekményeket elkövetni. A társadalom számára szinte megoldhatatlan feladat, hogy ezeket az egyéneket tisztességes életre térítse, és sokkal több erőforrást igényel, mint amennyi rendelkezésre áll, vagy mint amennyi észszerűen elkülöníthető a feladatra."

A számítások szerint nagyjából 15 év alatt, minden egyes bevándorló bűnöző átlagosan 25 millió svéd koronába kerül az adófizetőknek. Ez összesen 125 milliárd svéd korona pénzügyi terhet jelent a társadalom számára. Ehhez jön még a társadalomnak az adók formájában elmaradt befizetés, amelyhez ezek az emberek hozzájárultak volna, ha tisztességes életet választanak a bűnözés helyett.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy az elítélt bandavezérek mindegyike első vagy második generációs migráns. Tizenketten közülük jelenleg is töltik a börtönbüntetésüket, egyikőjük pedig szökésben van és bujkál. A vezető figurák közös jellemzője a bevándorlói háttér mellett, hogy a legtöbb esetben már fiatal koruk óta életvitelszerűen bűnözők, visszaesők, és többször is enyhe büntetésre ítélték őket. A börtönből kikerülve azonban folytatták a bűnözést. Sok esetben olyan családokhoz és klánokhoz tartoznak, ahol generációk óta élnek az emberek a bűnözésből.

Forrás: Magyar Nemzet

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.