2022. június 26., 19:01

Hazajáró: Szent István napja Kishont fővárosában

Vannak városok a Felvidéken, amelyekről időközben szép csendesen lemondtunk, vagy legalábbis, ha összenézünk határába érve, egy pillanatra a ború költözik szívűnkbe. Ezekbe sokszor már csak a múltszerelem hoz-visz bennünket, meg a régi szép regékbe botlás vágya. Sáros, Szepesség, Árva, Liptó, Turóc, Trencsén megannyi városában várt már ránk az utolsó magyar, kivel visszalapoztunk kicsit a történelemkönyvben, és még egy utolsót sétáltunk elárvult múltunk emlékei közt.

Rimaszombat
Galéria
+4 kép a galériában
Tompa Mihály szobra Rimaszombatban.
Fotó: Hazajáró

A szlovákok nagyon megtanulták a '38-as leckét. 1945 után nem is bíztak semmit a véletlenre, be- és kitelepítésekkel, iparosítással mesterségesen délebbre tolták a nyelvhatárt, hogy ne adj isten, ha a magyarok egyszer majd újra bécsi döntést akarnának, ne legyen olyan felvidéki magyar város, ahol nincs szlovák többség. 

Az utolsó bástyák

Ma már egyre kevesebb ilyen település van, és ismerve a folyamatokat, lassan elvesznek az utolsó bástyáink is. Erről mindig az az eshetőség is eszembe szokott jutni, hogy ha 1920-ban esetleg teljesülnek a csehszlovák igények, és a Miskolc–Vác vonalon lenne a jelenlegi határ, akkor ma Kazincbarcika, Ózd, Salgótarján szintén vegyes városok lennének, ahol a gyenge nemzeti identitású emberek szlovák iskolába írattatnák gyermekeiket, mondván így biztosabb a jövőjük? Vagy saját szülővárosom már Vacov lenne, ahol a püspöki palotában már egy szlovák püspök székelne, a Veľký kostol előtt pedig már Szent István helyén Cirill és Metód várná a turistákat? Vagy a gyarmati, rétsági, edelényi fiatalok egymást közt már szlovákul beszélgetnének, miközben a szlovák–magyar hokimeccsen Szlovákiának szurkolnának? 

Rimaszombat
A beszédes első világháborús emlékmű.
Fotó:  Hazajáró

Szerencsére ez csak egy fikció, azonban elmondhatjuk-e azt, hogy megvan-e még gyermekkorunk Lévája, Érsekújvára, Losonca, Rozsnyója, Rimaszombatja?

Nem, nincs már meg. A magyar eladó 1983-ban még félelemből mondta, hogy „nyerozumijem”, ma pedig már azért, mert tényleg nem tud magyarul. Önként és dalolva halad a beolvadás útján a felvidéki magyarság, és ez akkor is így van, ha számos pozitív folyamat indult el mostanság, hogy ezt lelassítsa. Rimaszombat is fent van azon a „listán”, ahova gyermekkorunkban oly szívesen ellátogattunk magyar levegőt szívni (meg olcsó KGST-termékeket vásárolni), de amely már elveszni látszik. Jellemző adat, hogy míg 1941-ben 93% volt a magyarok aránya, ez a szám ma már csak 30%. Ráadásul a településen a cigányok magyar nemzetiségűnek tüntetik fel magukat a népszámlások alkalmával. 

Hol is járunk?

Itt született a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, híres költőnk, Tompa Mihály, aztán Ferenczy István szobrászművész, Szombathy Viktor író. Díszes főterének barokk, empire és eklektikus templomai, a két vármegyeháza, a városháza önkéntelenül is a magyar múltba vezeti vissza az ide látogatót. Rimaszombat egyébiránt szombatonként tartott hetivásárairól kapta a nevét, amely I. Géza újítása, aki még a XI. században rendelkezett úgy, hogy ezen a napon is lehet vásárt tartani. A város is megszenvedte a török időket, ugyanis itt volt a török hódoltság északi határa, így sokszor vált csatatérré Kishont vármegye központja. 1769-ben kálvinista polgárai megtámadták a katolikusok menetét, mire 1771-ben Mária Terézia a kálvinista templomot leromboltatta. 1845 májusában itt választották meg Petőfit tiszteletbeli táblabíróvá, 1849 júliusában itt kezdte meg az egyezkedést Görgey az oroszokkal. A patinás protestáns főgimnázium padjait is sok neves személyiség koptatta. Köztük volt Mikszáth Kálmán író, Pósa Lajos, a magyar gyermekirodalom megteremtője vagy Izsó Miklós szobrászművész is.

Petőfi Sándor
Petőfi Sándor szobra Rimaszombatban.
Fotó:  Hazajáró

A többit már tudjuk; jött Csehszlovákia, majd 1938-ban a kicsi magyar világ, majd újra Csehszlovákia, aztán már csak Szlovákia. 

Most pedig itt állunk Rimaszombat főterén, éppen Szent István napját ünnepeljük a helyi magyarokkal. Mert identitásválság ide, önfeladás oda, azért vannak szép számmal gömöri, kishonti magyar fiatalok, akik nem a „szlovmagy” nációt gazdagítják. 2015. augusztus 20-án például Gömör-Kishont több tucatnyi magaslatáról vagy ikonikus helyéről lőnek fel tűzijátékot, ezzel is megemlékezve az összetartozásról. Elkeseredésre tehát nincs ok, mert ahogyan Kishont fővárosában hallottuk:

egy csatát meg lehet nyerni százan is, de ezren is el lehet veszíteni”!
blaha-lujza-mellszobra
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.