Hazajáró: Kovásznáról a Háromszéki-havasokba - Videóval, képgalériával

2021. június 13., 16:00
Kenyeres Oszkár

Élt egyszer egy óriás ló a Háromszéki-medencében, amely egész álló nap csak legelészett valahol Kézdiszék és Orbaiszék határán. Olyan nagy volt ez a ló, hogy felfigyeltek rá a Kárpátok túlsó oldalán élő moldvai románok is, és úgy gondolták, befogják maguknak ezt a szép állatot.

Csináltak hát egy hatalmas lasszót, és azt Moldvából a ló nyakába vetették. Húzták-vonták szegény lovat, hogy az valahogy kerüljön már át hozzájuk Moldvába, mire nagyot rántott a ló a lasszón, és minden fordítva sült el: a kötelet fogó románok repültek át a Kárpátok ezen oldalára. A legenda szerint így kerültek a románok Háromszékbe, és ha már itt voltak, be is fészkelték magukat Kovászna városának környékére. Teltek-múltak a századok, s egy szép nyár eleji napon a derék románok azon vették észre magukat, hogy Háromszék már az övék. Nosza, gondolták, ne legyen ilyen történelmi töltetű neve ennek a megyének, ezért azt Háromszék helyett a városról Kovásznának nevezték el.

Klimatikus gyógyhely

Aki járt már Háromszék keleti végein, jól tudja, hogy Kovászna városa elsősorban borvízkútjairól, mofettáiról híres. A város nevének eredetét illetően többféle változat létezik. Az egyik szerint az Erdélyben portyázó törökök nevezték el ezt a helyet kvasnának, ami  szláv nyelveken savanyúvizet jelentett. A másik szerint élt itt régen egy Kó nevű szabó, aki vásznat árult. Mivel sokan megvették az áruját, őutána elnevezték Kovásznának a várost, ahol élt.

Kovászna ma klimatikus gyógyhely, üdülőváros, a határában közel 1500 különböző összetételű borvízforrás fakad. A város szimbóluma a Fő téren lévő Pokolsár, amely egy iszapos, kénes, szén-doxidos gázkitörés, amit kezdetben fürdőkúrára használtak. A Pokolsár vasas, káliumos és lítiumos örvénylő, zúgó vizét a forrásból állandóan feltörő szén-dioxid és kén-dioxid tartja mozgásban. 1881-ben nyitották meg Pokolsár Fürdőintézet néven, s ezzel Kovászna a rendezett gyógyfürdők sorába lépett.

A későbbi fürdőtelep a vajnafalvi Mikes-telken alakult ki Mikes-fürdő néven. A kovásznai gázfürdők rendkívül változatos vegyi összetételükkel kiváló gyógyhatással vannak az érrendszeri, idegrendszeri és mozgásszervi megbetegedésekre. Ez máig működteti a gyógyturizmust. Ennek köszönhetően rengeteg tájba nem illő szálloda épült a városban, amelyet ma nagy előszeretettel látogatnak a Kárpátok túloldalán élő románok is. A 10 000 lakosú település mintegy 60 százaléka ma is magyar, de egyre több román költözik ide, vagy vesz hétvégi házat a közeli hegyekben. Emiatt a magyar többség ellenére a város egyre inkább hasonlít egy óromániai kisvárosra, mint egy székely településre.

A Pokolsár szeszélyes kitöréseit régebben több száz szekérnyi kővel és homokkal elfojtották, ma egyszerű, dróthálóval letakart kőmedencébe foglalt csendes fortyogó maradt belőle. Amennyiben magyar műemléket akarunk látni, akkor érdemes a református templomot megnézni. Kertjében ott áll az 1940-es magyar bevonulásra állított székelykapu, amely egykor felvirágozva várta a magyar honvédeket. Aki átélte azt a napot Kovásznán, mind azt meséli, élete legszebb élménye volt.

Székelyföld Tibetje

Tündérország határvidékén, Tündér Ilona várának aljában, a Tündér-völgyben indultunk fel Kovásznáról Kommandó felé a régi vágású, keskenyvágányú iparvasúton. A Kommandó környéki, egykor 200 kilométernél is hosszabb vasúthálózatból ma már alig 27 kilométer maradt meg. A

hegyvidéki település csak a 19. század végén jött létre „Székelyföld Tibetjén”. Az 1850-es években az erdei irtáson egyetlen kincstári ház állt, homlokzatán a Grenz-kommando felirattal, innen a későbbi falu neve is.

A közhiedelemmel ellentétben ez nem székely határőr-település volt, hanem egy egyszerű vámhely, ahol néhány határőr és finánc tengette tétlenül a mindennapjait. Tétlenül, mert a csempészek jól ismerték a Kommandót messze elkerülő hegyi ösvényeket, ahol kedvükre hordhatták a sót és az egyéb kelendő portékát Moldva és Magyarország között. Közben a hatalom emberei szép lassan azon kapták magukat, hogy házukat körbeépítette a 19. század végén fellendülő fakonjunktúra.

A Mikesek után a bukarestiek

A háborítatlan őserdő sorsa – ahol addig a Mikesek, Szentkereszthyek rendeztek medvevadászatot – 1882-ben pecsételődött meg. Ekkor vette meg Horn Dávid fakereskedő Zathurecky Gyulától az érintetlen háromszéki rengeteget. Akkoriban épült a kovásznai gravitációs siklóvasút, amely 400 méternyi szintkülönbséget egyenlített ki minden egyes rönk- vagy deszkaszállítmány átrakásakor. A kommandói fűrészgyár órányi pontossággal 110 évig működött: 1889. október 17-e 10 órától 1999. október 17-e 10 óráig. Mára a kisvasút és a híres sikló is teljesen tönkrement,  Kommandó közepén ott éktelenkednek a régi gyárépületek, a sokfelé ágazó, földbe süllyedt sínpárok, raktárépületek, rozsdásodó vasúti kocsik.

Kommandó és fennsíkja jelenleg vegetatív állapotban várja, hogy magaslati üdülőteleppé, turistaparadicsommá váljék, hisz ehhez minden adottsága megvan.

A baj az, hogy a székelyek is románul írják ki házukra az eladó feliratot, ezzel is elősegítve a „bukaresti polgárság” itteni megtelepedését. A Bászka-patak völgyében meg is jelentek már a természetellenes színre mázolt nyaralók és panziók, de szerencsére azért még többségben vannak az autentikus faházak.

Fenyő fenyő hátán

A Bászka-völgyből mi a Lakóca csúcsa felé vettük az irányt. Turisták által ritkán járt vidék ez, inkább az esztenák pásztorainak és az áfonyagyűjtő cigányoknak a terepe, ahol egykoron a kommunizmus és a sorozás elől elmenekülő háromszéki székely betyárok szolgáltatták az igazságot a havasok népének. A 19. század jól elfelejtette ezeket a hegyeket, az ember keze nyoma csak a Lakóca csúcsán álló meteorológiai állomáson látszik. Amúgy pedig fenyő fenyő hátán, amit csak néha szakítanak meg kaszálók és rétek, ahonnan szemügyre vehetjük a messze terpeszkedő háromszéki hegyeket és hallgathatjuk a csöndet vagy éppen a Gelencére vezető Grófi úton régmúlt idők meséit a Mikes grófok viselt dolgairól, szerelmes cselédlányokról, ábrándozó grófkisasszonyokról, vadászatokról, háborúkról.

Sok mindennel büszkélkedhet tehát Háromszék keleti végvidéke, s ahogyan Orbán Balázs is fogalmazott erről a tájról:

A legfestőibb havasvidéknek vadon nagyszerűségét találja az utas, ha nem restelli e völgyecskék rejtőzködő virányait felkeresni. Ki ne vágynék e völgyeknek rejtett szépségei közé? Hisz ott a természet barátja gazdag táplálékot nyer tudvágyának.

Kövesse facebook oldalunkat is!