Hazajáró: Az első kilométerek
„A Magyarföldnek e munkában adandó szebb tájképei közül, első helyre nem ok nélkül tettük hazánk legmagasabb hegyét, a középponti, vagy az alap-Tátrát. Ez Szepes és Liptó megyében mintegy fénypontját, koronáját képezi a Magyarföld nagy részét elborító Kárpátoknak.”
Így írt Vahot Imre Magyarföld és népei című munkája előszavában, és mi is csatlakozunk 160 éve papírra vetett soraihoz. Mert honnan máshonnan is indulhatna soha véget nem érő útjára a Hazajáró, mint a magyar turistaság bölcsőjéből, a Magas-Tátrából? 1873 augusztusának 10. napján itt gyűltek össze a Kárpátok akkori szerelmesei, hogy megalapítsák hazánk első és a világ hetedik turistaszervezetét, a Magyarországi Kárpát Egyesületet. 2011 szeptemberének 7. napjának hajnalán mi is útra keltünk, hogy a nagy elődök nyomdokaiba lépjünk.
Jómagam Vácott szálltam be a Felvidékre tartó mikrobuszba, amelyben már akkor ott ült az egész csapat. A 8 fős stábból az író-rendező Moys Zoltánt, az operatőr Schödl Dávidot és szereplőtársamat, Pintér Jánost már ismertem. Az Alacsony-Tátrát és a Nagy-Fátrát elválasztó Dóval-hágóban elköltött reggeli alatt aztán fény derült a másik operatőr (Kiss Gábor), a két technikus (Kiss Attila és Szabó András) és a hangmérnök (Tóth József) személyére is. Miután mindenki megismerkedett a másikkal, robogtunk is tovább a Tátra felé, hogy felvegyük az első képeket. Hegyi kísérőnknek megnyertük a Poprádon élő Scheirich Laci bácsit, A mi Magas-Tátránk című könyv szerzőjét, aki 40 évig dolgozott a Lomnici-csillagvizsgálóban. Azt gyorsan beláttuk, hogy a 26 perces műsoridőbe nem fér bele a Tátra összes csodája, ezért inkább Tátralomnic környékére és a fentebb említett MKE úttörő tevékenységére fókuszáltunk.
Az első felvételek Tátralomnicon születtek, ahol több patinás épület megtekintése után felvonóval felmentünk a Lomnici-csúcsra, majd kerékpárt béreltünk, hogy a Poprádi-tóhoz és a Szimbolikus temetőhöz látogassunk. Másnap a Tarpataki-völgy és vízesései, illetve a Téry-ház került sorra. Utóbbinál már igen rossz idő volt, ezért a Vöröstorony-hágón meg sem próbáltunk átkelni. A harmadik nap reggelén hiába szuggeráltuk az eget, a felhőzet nem oszlott fel, pedig a Gerlachfalvi-csúcs volt aznapi célunk. A Sziléziai-háznál még reménykedtünk egy darabig, de végül lemondtunk a Kárpátok legmagasabb csúcsának meghódításáról. Helyette a Lengyel-nyerget és a Kis-Viszokát választottuk az első Hazajáró záróakkordjául. A túrát némileg nehezítette az idény első hóesése, sőt az időjárás miatt némi hiányérzettel tértünk haza.
A megvágott anyagból jócskán érződött a kiforratlanság, de érdekes módon, kritika nem emiatt ért bennünket, hanem a filmben elővett magyar zászló, a felvidékezés és a bejárt települések magyar elnevezésének következetes használata miatt.
Nyolc esztendő távlatából már megmosolyogtató az akkori főszerkesztő vehemenciája, aki szerint vékony jégre tévedtünk; lám, az idő bennünket igazolt, az a jég mára igencsak megvastagodott. El is döntöttük, hogy ezután minden csúcson lesz magyar zászló. Csúcs pedig bőven várt ránk, hiszen 12 részre kötöttünk szerződést. Mivel nem tudtuk, milyen lesz a műsor fogadtatása, a 12 általunk legszebbnek vélt kárpáti tájat terveztük bejárni 2011 őszén.
Igyekeztünk olyan helyszíneket választani, ahol „civilben” már jártunk, illetve amelyet a magyar túrázótársadalom is jól ismer. Így kerültünk még szeptemberben a Pieninekbe és a Káposztafalvi-karsztra. Mindkét helyszínen próbáltuk a legfőbb turisztikai attrakciókat, természeti szépségeket, történelmi emlékeket bemutatni. Természetesen tutajoztunk a Dunajecen, míg a Káposztafalvi-karszton bejártuk a szurdokvölgyeket. Többek között…
Sok helyütt ugyanis nem feltétlen a legnevezetesebb helyszínek, sokkal inkább a kevésbé ismert turisztikai célpontok vittek különös színt a filmbe.
A Pieninek mészkővilágában például alapvetően a Három-Korona-csúcsra, a dunajeci tutajozásra, a Vöröskolostorra és Nedec várára koncentráltunk, mégis a Haligóci-sziklákhoz tett túra maradt számunkra a legemlékezetesebb. A Káposztafalvi-karszton hála kísérőnknek, Scheirich Laci bácsinak, olyan magyar emlékeket is megtaláltunk, amelyekről addig nem is hallottunk. Ilyen volt például a Kysel alatt egy barlang, amelynek a bejárata fölé vésett felirat arról tanúskodott, hogy hajdanán ott húzódott Csáky gróf birtokhatára. Ezektől az apró részletektől vált a Hazajáró kicsit többé, ezektől az elemektől avanzsálódott honismereti turistamagazinná.
A képek tehát megszülettek, nekünk már csak az volt a dolgunk, hogy mindezt nézhetővé, láthatóvá, átélhetővé tegyük, és ezáltal is kedvet ébresszünk olyan úti célok felkereséséhez, amelyek ugyan jelenlegi határainkon kívül esnek, de ma is magyar szótól hangosak. A lecke fel volt adva, ugyanis belekényszerültünk az egy hét forgatás, egy hét utómunka ciklikus körforgásába, amelyhez nélkülözhetetlen volt a megfelelő időjárás. Szerencsénkre 2011 ősze száraz volt, egymást érték az anticiklonok, így csapadék miatt nem kellett forgatást halasztani. Közben pedig folyamatosan érkeztek a pozitív visszajelzések, amelyek pluszmotivációt jelentettek olyan tájak bemutatásához, mint a Retyezát, a Torockói-hegység vagy éppen a Hagymás-hegység, amelyek következő, immár erdélyi úti céljaink voltak!
