Három Róma egyetlen téren
Következzék a harmadik summázat az örök Rómáról, hiszen akinek útja egyszer ide vezet, nem fog tudni betelni vele. A Tevere folyó partján elterülő dicső városban fellelhetjük közel háromezer év egymásra rakódott történelmi emlékezetét. Ne lepődjünk meg ezen, a római grasszálások közepette évszázadokat járhatunk be. A város interaktív történelemkönyv, amelynek lapjait olyan gyors tempóban olvashatod, ahogyan a sétád lendülete megkívánja. Amennyiben pár perc alatt szeretnél évszázadokat ugrálni, ez esetre szintén akad alternatíva. A Capitolium dombja pontosan ilyen. Tegyünk egy városnézős kört ott.
Első programpontként érjünk fel a Piazza del Campidoglio terére. A mai arculatának megteremtése Michelangelo nevéhez fűződik. III. Pál pápa megbízásából a 16. század közepén olyan teret álmodott a Capitoliumra, amely párhuzamosan adott új méltóságot az elhanyagolt dombnak és teremtett kapcsolatot az ókori Róma és a reneszánsz város között.
A Campidogliohoz vezető Cordonata már önmagában különleges. Nem szimpla lépcső, inkább ünnepélyes felvezetés a térhez. Ahogy felfelé haladunk, lassan eltűnik mögöttünk az utca zaja, majd hirtelen ott áll előttünk Michelangelo egyik legszebb római alkotása.
A tér első pillantásra tökéletesen rendezettnek tűnik. Középen Marcus Aurelius lovas szobra, körülötte a Palazzo Senatorio és a két oldalról kiegyensúlyozott palotaépületek. A geometrikus burkolat szinte magához húzza a tekintetet, minden részletnek megvan a helye. Már-már elővennéd sztoikus nyugalommal a filozófus császár Elmélkedések c. művét és szentenciáival kürtölnéd tele a teret. A Capitolium az ókorban a város hatalmának egyik szakrális központja volt. Jupiter temploma állt itt és a dombhoz a római állam legfontosabb vallási és politikai hagyományai kapcsolódtak.
A reneszánsz azonban nem eltörölte ezt a múltat, hanem új keretbe foglalta. Marcus Aurelius szobra így évszázadokon átívelő kapcsolatot teremtett az antik Róma és Michelangelo korának városa között.
Érdemes innen néhány lépéssel arrébb indulni, a Campidoglio árnyékában álló Santa Maria in Aracoeli felé. Már a lépcsőknél megváltozik a hangulat. A templom nem akar versenyezni a mellette fekvő térrel. Kívülről szinte beleolvad a környezetbe, de amit a belsejében megtapasztalsz, azt örökre beleégeti a retinádba. Ókori oszlopok tartják a templom hajóját, a falakon különböző korok nyomai maradtak fenn, a padló pedig ugyanúgy hordozza a századok kopását, mint a környező utcák kövei.
Az ember itt nem gondosan rekonstruált múltat lát, hanem olyat, amely valóban végigélte a történelmet. A középkori Róma, a reneszánsz és a barokk későbbi rétegei egymás mellett maradtak és ettől a templomnak olyan atmoszférája van, melyet nehéz fényképen visszaadni. Az egész kompozíciót tovább fokozta, hogy ottjártunkkor éppen belecsöppentünk egy menyegzői szertartás közepébe. Amolyan külsős vendégként végignéztük két fiatal olasz pár örök hűségi fogadalmát. Aztán kilépünktünk a templomból és néhány perc múlva már ott álltunk a Vittoriano előtt. A váltás szinte meghökkentő.
A Piazza Venezia fölé emelkedő hatalmas fehér márványépület egészen más világot képvisel. A 19. század végén megszülető egyesített Itália saját nemzeti emlékezetének akart monumentális jelet állítani. II. Viktor Emánuel emlékműnél nagyítóval sem találnánk meg a szerény és visszafogott méreteket. Nagy lépcsők, hatalmas oszlopok, szobrok és domborművek hirdetik egy fiatal állam önbizalmát. Ennek ára is volt. Az építkezés során eltűnt az Aracoeli kolostorának több középkori kerengője, a Paolo III-torony és a környék számos régi épülete. Az új Itália márványból épített önképe így részben a régi városszövet rovására született meg.
A rómaiak persze megtalálták hozzá a maguk humorát. A hatalmas, fehér épületet „írógépnek” nevezték el. A becenév találó, hiszen a Vittoriano valóban élesen elüt a város melegebb színű, patinás épületeitől.
Lift segítségével felmehetünk a tetejére, ahonnan pazar kilátás nyílik a Colosseumra és a Forum Romanumra. Látóhatáron belül a tömény történelem, amely az európai civilizált világ identitását képezi. A márványlépcsők tetejéről visszanézve hirtelen értelmet nyer az egész környék.
A Campidoglio ott van a közelben, az Aracoeli szinte belesimul a domboldalba, mögöttük pedig a főváros háztetői terülnek el a horizontig. Egyetlen pillantás alatt három világ kerül egymás mellé. Az ókori Capitolium, amelyből a város hatalmának központja született, a keresztény középkor temploma, amely új értelmet adott a régi városnak és a modern Itália, amely saját nemzeti történetét akarta márványba vésni.
Ezért érdemes ezt a rövid sétát nem egyszerűen látnivalók soraként végigjárni. Már az itt leírt három helyszínen lüktet Róma sava-borsa. A Campidoglio, az Aracoeli és a Vittoriano együtt sokkal többet mondanak, mint külön-külön.
Róma esetében eddig váltottunk jegyet az ókorba, majd barokk stílusjegyekre cseréltük a városnézős pillanatokat. Most egy területen belül korszakokat ugrálva komponáltuk meg az újabb napunkat. Innen folytatjuk jövő héten római sétánkat, ahol megpróbáljuk megmutatni másik arcát a tisztelt olvasónak. Addig is Arrivederci!
