2021. május 14., 16:43

Hamarosan landol a kínai űrszonda marsjárója

A Tienven-1 kínai űrszonda marsjárója pekingi idő szerint május 15. és 19. között landol a Marson, az Utopia Planitia síkságon - közölte pénteken a kínai nemzeti űrhivatal.

Mars
Fotó: TASR/AP

Az űrszondával teljesíti Kína az első saját Mars-misszióját.    

A Tienven-1 (Kérdések a mennynek) február 10-én, hét hónapig tartó, 55 millió kilométeres út megtétele után állt Mars körüli pályára, majd két napra rá videófelvételeket küldött a bolygóról.

Az űrhivatal által megadott időkeretben a szondáról leválik, majd ejtőernyők segítségével a bolygó felszínére ereszkedik egy leszállóegység, fedélzetén a Csu-zsung nevű marsjáróval, amely három hónapon át fog vizsgálódni.

A mintegy 240 kilogrammos járművet a Földdel kapcsolatot tartó Tianven-1-ről fogják vezérelni. A mitológiai tűzistenről elnevezett robotjármű a Mars légkörét és talaját vizsgálja, képeket készít, és feltérképezi a környéket.

Az Utopia Planitia egy hatalmas síkság a Mars, valamint a Naprendszer legnagyobb becsapódási medencéjeként (krátereként) ismert Utopián belül, amely átmérőjét 3,3 ezer kilométerre becsülik. A területen sziklák türemkednek ki, miután a  marsi szél jórészt kifújta onnan a talajt. A NASA öt évvel ezelőtt közölte, hogy nagy mennyiségű felszín alatti jeget talált az Utopia Planitia környékén. Nagyjából annyi víz rejtőzik ott fagyott állapotban, mint az egyesült államokbeli Felső-tóban.

Kína az elmúlt években többmilliárd dolláros összeget fektetett be abba, hogy az űrkutatás területén felzárkózzon az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz és Európához.

Két évvel ezelőtt, 2019-ben nagy sikert ért el, amikor elsőként juttatott el egy űrszondát a Holdnak a Földtől távol eső oldalára.
A következő évben Kína saját űrállomást akar építeni és 2030-ig asztronautákat akar küldeni a Holdra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.