Gyarmathi Sámuel nyelvtudós, orvos 275 éve született

Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd 1763-tól Nagyenyeden folytatta, ahová családja költözött, de 1765-ben egy évre visszatért Kolozsvárra retorikát tanulni. Vélhetően ebben az időszakban meghaltak a szülei, ő Zilahra került rokonokhoz, később kosztos diákként városbeli családoknál lakott.

1770-től a nagyenyedi kollégium diákja volt, ahol 1776-ban kitűnő eredménnyel vizsgázott, majd ösztöndíjjal a bécsi egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat.

Gyakornokként a bécsi gyermekkórházban a himlő elleni védőoltások alkalmazását tanulmányozta. Orvosi oklevelét 1782-ben szerezte meg, de élete során a legkevesebbet a gyógyítással foglalkozott. Fogaras vármegye meghívta főorvosának, de ő ehelyett egy barátjával Németországba utazott, ahol megismerkedett a kor neves tudósaival. 1783-tól Ráday Gedeon két fiának nevelője volt Pécelen, majd Pozsonyban, Pesten rövid ideig színházi súgóként is dolgozott. 1785-ben Nagyenyedre költözött, ahol orvosi praxist folytatott és megnősült, de a házasság, amelyből egy lánya született, nagyon hamar válással végződött, és ő elhagyta a várost.

1787-ben a Bethlen grófok orvosa lett, akiknek ajánlására Hunyad vármegye orvosává választották és Déván telepedett le.

1795-ben ismét Németországba utazott, három évig Göttingenben élt, az ottani tudósokkal hazatérése után is levelezésben maradt. Erdélybe visszatérve 1800-től tíz évig a zilahi református kollégiumban tanított, nyugalomba vonulása után Búnra, gróf Bethlen Gergely birtokára költözött. A Bethlen-család kolozsvári házában szélütés következtében halt meg 1830. március 4-én, végrendeletében - sem lányát, sem más rokonait meg sem említve - a zilahi kollégiumot nevezte meg általános örökösének. Sírja a kolozsvári házsongárdi temetőben található. Érdeklődése rendkívül sokirányú volt, foglalkozott növénynemesítéssel, ásványtannal, fiatalon Pozsonyban meleg levegővel végzett léggömbkísérleteket, tagja volt a pozsonyi, a göttingeni és az erdélyi szabadkőműves páholyoknak. Végrendelete zárósoraiban így emlékezett tevékenységére:

Gyarmathi 1780-tól az első magyar nyelvű hírlap, a Pozsonyban megjelenő Magyar Hírmondó állandó munkatársa volt, a lap pályázatára küldte be első nyelvészeti művét. A magyar nyelv ápolása, védelme II. József 1784-ben kiadott, Magyarországon hatalmas felháborodást keltő nyelvrendelete után került előtérbe, a rendelet ugyanis a németet tette meg a Magyar Királyság hivatali nyelvének. Gyarmathi 1790-ben egy pályázatra írta kétkötetes magyar nyelvtanát, amely 1794-ben jelent meg Okoskodva tanító magyar nyelvmester címmel, a második kötet kizárólag mondattannal foglalkozott. Ez az első rendszeres, a latin grammatikától függetlenedni akaró magyar nyelvtan, amelynek terminológiája is magyar. Gyarmathi Göttingenben August Schlözer tanítványaként kezdett érdeklődni a magyar-finn nyelvhasonlítás iránt, itt írta meg latinul főművét Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice demonstrata, azaz Affinitás, a magyar nyelv grammatikailag bizonyított rokonsága a finn eredetű nyelvekkel címmel.

Az 1799-ben megjelent Affinitas az első valóban tudományos magyar értekezés az összehasonlító nyelvtudomány területén, döntő szerepe volt a finnugor nyelvek rokonságának feltárásában és bizonyításában.

A nyelveket sokáig csak hangalaki hasonlóságok alapján vetették össze, többnyire hibásan. Elsőként Gottfried Wilhelm Leibniz vetette fel, hogy az írott és egyéb forrásokat nélkülöző népek eredetét nyelvükből kellene levezetni. A magyar és a lapp nyelv rokonságát elsőként Sajnovics János vetette fel 1770-ben megjelent Demonstratio című művében, de ő inkább a morfológiai (alaktani) egyezésekre épített, nála a grammatikai összevetés csak egymás mellé helyezést jelent, a szintaktikai teljesen hiányzik. Az Affinitas Sajnovics nyomán indult, de már nemcsak a lapp, hanem a finn, az észt és más finnugor nyelvekkel is egybevetette nyelvünket, kidolgozatlanul maradt harmadik fejezetében pedig valamennyi finnugor nyelvvel kapcsolatosan közöl különféle igei és névszói paradigmákat, számneveket és szóhasonlításokat. Gyarmathy a nyelvrokonság kérdésében a döntő súlyúnak a nyelvtani egyezéseket tartotta, sok máig helyes finnugor etimológiát ő vetett fel elsőnek.

A mű érdeme a korabeli magyar nyelvet tükröző szójegyzék, a terjedelmes szláv és török-tatár összehasonlító nyelvészeti és történeti kommentárok. Az Affinitásnak nagy hatása volt, bár azok közé az alkotások közé sorolható, amelyekre hivatkozni szoktak ugyan, de kevesen olvasták - jellemző, hogy magyarul csak 1999-ben jelent meg. 1816-ban Bécsben jelent meg a Vocabularium... (Szótár, melyben sok magyar szókhoz hasonló hangú idegen nyelvbeli szókat rendbe szedett Gyarmathi Sámuel), a majd ötezer szót tartalmazó leíró jellegű munka a magyar etimológiai szótár fontos elődje: 57 nyelvben kutatta szavaink eredetét, s hangsúlyozta a nyelv változásainak természetességét.

Gyarmathi nyelvszemlélete a maga korában igen modernnek számított, a nyelvre elsősorban a rendszert, a szerkezeti és képzési sajátosságokat tartotta jellemzőnek.

Felismerte, hogy török-tatár eredetű szavaink jövevényszavak, az egykori együttélés maradványai, s arra is rájött, hogy a történeti változások a szavak hangalakjában és jelentésében is tükröződnek.