Finnugor vagy eurázsiai eredet: mit árulnak el az archeogenetikai kutatások Árpád-házi királyainkról?

Az archeogenetika ötvözi a régészet és a genetika tudományát. Kriptákban, temetőkben vagy akár tömegsírokban talált csontokból genetikai anyag, DNS nyerhető ki, és az ebben tárolt kód azonosítható. Ez a szekvenálás. A szekvenálási adatok értelmezése a genetika tárgykörébe tartozik. Meglévő adatbázisok alapján rekonstruálják a vizsgált illető genetikai anyagát.

Legutóbbi írásomban felelevenítettem a mitokondriális Éva és az Y-kromoszómális Ádám történetét. Nem tudunk konkrét személyekre rámutatni, hogy ő az ősanya, ő meg az ősapa, a lényeg maga az elv, hogy minden ma élő embernek közös anyai és közös apai őse van. Közülük a hozzánk időben legközelebbit hívjuk mitokondriális Évának, illetve Y-kromoszómális Ádámnak. A múltkori írásomban már megemlítettem az archeogenetikai kutatásokat, amelyek segíthetik pontosítani ezeket az egész emberiséget felölelő családfákat. Százezer évvel korábbi rokonsági fokokat nem tud tisztázni az archeogenetika sem, az írott történelem korában azonban igen. Konkrét időpontokhoz köthetjük a generációról generációra esetlegesen bekövetkező genetikai változásokat egy-egy család esetében. Ezeknek a változásoknak a dinamikája pedig közvetve mégiscsak adhat némi fogódzót a régmúlt homályos időszakának megértéséhez is.

Nagy port kavart a közelmúltban egy magyar tanulmány, amelyben az Árpád-ház Y-kromoszómális lenyomatát azonosították. Meghatározó szerzői Nagy Péter és Kásler Miklós voltak. A tanulmány a European Journal of Human Genetics elnevezésű szakfolyóiratban jelent meg, és abban az évben a lap egyik legfelkapottabb cikke lett. 

Teljes címe magyarul: Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján. A tanulmányhoz kapcsolódó két vélemény kapott különösen nagy sajtóvisszhangot, főleg amiatt, hogy ezt Kásler Miklós miniszter mondta, aki a jóval korábban indult munkát részben koordinálta. Sajnos ezek a vélemények számos félreértésre adtak okot, pontatlanok voltak, sőt a tanulmányból igazából nem is lehetett következtetni azokra a véleményekre. Sokan azonban azt vélték kihallani a vélemények alapján, hogy tudományos értelenben nem ér sokat a tanulmány. Hiába voltak a szerzői szakmájukat magas szinten, kellő tapasztalattal művelők, és hiába volt maga a felfedezés is korrekt és fontos adalék ahhoz a bizonyos Y-kromoszómás családfához. Sokan nem tudják (vagy nem akarják) elkülöníteni az adatot, az elemzést, a következtetést és a véleményt.

Az egyik vélemény, hogy bebizonyították, „az Árpád-ház a mai Afganisztán északi részéről származik és mintegy 4500 éve alakulhatott ki”. A másik vélemény – amelyet összemostak a miniszter korábbi kijelentéseivel –, hogy ez a tanulmány egy újabb adalék lett volna ahhoz, hogy igazolják, a magyarság nem finnugor, hanem eurázsiai eredetű. Ezek mind durva leegyszerűsítések, a cikkben ilyet nem mondtak, bár a sajtó számára könnyen tálalható állítások. Ahogyan korábban is hangsúlyoztam, ilyenről szó sincs a tanulmányban, mindössze a sajtóban megjelent véleményekről van szó. 

Az Árpád-ház genetikai kutatásának az adja az alapvető nehézségét, hogy sírjaikat javarészt feldúlták a törökök. Mindenesetre III. Béla királyunk csontváza ismert, és a székesfehérvári bazilikában talált csontvázak között már az említett tanulmány megjelenése előtt azonosítottak olyat, amely bizonyosan az Árpád-ház férfitagjai közé tartozik. 

Hogy pontosan kiről van szó, nem tudjuk, de azt igen, hogy III. Béláénál korábbi generációkhoz tartozhat, a tudományos munkában pedig HU52 mintaként hivatkoznak rá. Ez kulcsmomentum volt a most tárgyalt tanulmányhoz, mert a két minta, a HU 52 és III. Béla mintája alapján már tudták azonosítani azt az Y-kromoszóma variációt, ami az Árpád-házra jellemző. Ezt a variációt egy ma Újvidék környékén élő emberben is megtalálták, de neki már volt olyan Y-kromoszóma-szakasza is, amely eltérést mutatott III. Béláétól. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 900 éve élhetett az újvidéki férfi és III. Béla legkésőbbi közös férfi őse.

A tanulmányban vizsgált populáció közül a baskírok körében találtak nagyfokú Y-kromoszómán alapuló rokonságot az Árpád-házzal. Nagyjából kétezer éve különülhettek el tőlük az Árpádok ősei. A sajátos, Árpád-házhoz kapcsolódó Y-kromoszómán lévő mintázatot pedig az észak-afganisztáni régióhoz tudják visszavezetni, az Y-kromoszómás elválás mintegy 4500 éve történhetett. 

Ez már egy nehezebben megfogható állítás, például azért, mert fel kell tennünk a kérdést, mit is jelent pontosan az észak-afganisztáni régióhoz kapcsolás. Mindenesetre nem ez a tanulmány leglényegesebb pontja, mégis ezt kapta fel a sajtó. 

Az Árpádok baskíriai rokonságából próbálták levezetni, hogy a honfoglaló magyarok nem finnugor eredetűek. A tanulmányban az Árpád-házzal foglalkoztak, nem pedig a honfoglaló populációval. És valóban, az Árpád-ház Y-kromoszómája nem az, amit például a finn populációban gyakran kimutatnak. A finnugor eredetről szóló állítás egyébként is erős általánosítás lenne, ráadásul aki finnugor eredetű, az eurázsiai eredetű is, hiszen a finnugorok eurázsiaiak. Nincs is értelme igazából eurázsiai eredetről beszélni. Mindannyian visszavezethetők vagyunk egy afrikai Y-kromoszómális Ádámhoz, ettől még sok újat nem mondunk azzal, hogy afrikai eredetűek vagyunk. Pedig mindannyian azok vagyunk.

Problémás azonban, hogy a tanulmány mindössze két Árpád-házi mintából indul ki. A témában erősebb kijelentésekre tehát nagyobb számú honfoglalás kori mintára lenne szükség.

Ettől még ez a tudományos irány nagyszerű, hiszen a régészeti minták kutatását ötvözi a modern genetika eszköztárával. A tudományban nagyon szép lehetőség, amikor a különböző szakterületek tudását egyesítik. Egy ilyen szintézis azonban a értelmezés terén óvatosságra is int, mint azt a félreérthető véleményekből is láthattuk.

Megjelent a Magyar7 2026/38. számában.