Ferencz Orsolya: nagy nemzeti büszkeség a magyar űrhajósprogram
A kutatási-tudományos projektek végrehajtása mellett a fiatalok inspirációja kiemelt feladata a magyar űrhajósprogramnak, de az országnak is nagy nemzeti büszkeséget jelent - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szerdán Nyíregyházán, kerekasztal-beszélgetésen.
Ferencz Orsolya - a Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós részvételével szervezett beszélgetésen - emlékeztetett, a KKM és az Európai Űrügynökség (ESA) közötti együttműködésnek köszönhetően Magyarország elindíthatta a Hunor nemzeti űrhajósprogramját, amelynek keretében a magyar űrhajós nemzeti programokat hajthat majd végre a nemzetközi űrállomáson.
Hozzátette, az ESA külön hangsúlyt fektet a kommunikációra az általános iskolásokkal, így a magyar űrhajósoknak fontos feladata lesz bemutatni számukra a munkájukat és az űrt, amelyben majd dolgozni fognak.
Farkas Bertalan példáját említve Ferencz Orsolya hangsúlyozta, űrrepülése generációkra volt hatással, sok fiatal érdeklődését keltette fel a természettudományok iránt. A 21. században óriási jelentősége van ezeknek a tudományoknak - folytatta -, és jelenleg hiány van ezekben a szakmákban a jelentkezőkből, az űrhajózás pedig ezt az érdeklődést keltheti fel a fiatalokban.
A miniszter biztos felhívta a közönség figyelmét arra, az űrhajósok küldetése nem ér véget a sikeres landolással, a kutatási munkákban történő további részvétel mellett egyfajta "nagyköveteivé" válnak ennek a területnek, feladatuk lesz az ismeretterjesztés eszköze segítségével minél több emberrel megosztani élményeiket és tapasztalataikat.
Kitért arra, tizenhét magyar egyetem együttműködésével elindították a UniSpace programot, amelyben nemcsak a műszaki, a természettudományi vagy élettani-orvosi, hanem a társadalomtudományi, a jogi vagy a biztonságpolitikai területek aktualitásait oktatják. A programhoz további négy egyetem csatlakozik, a képzés pedig a nemzetközi érdeklődés miatt angol nyelven folytatódik tovább - tette hozzá.