Felső-Csallóköz, kiáltó kövek Somorja környékén - VIDEÓVAL
A 20. század becsületesen elvégezte a dolgát itt a Felső-Csallóközben, ám a kitelepítések és a lakosságcsere úgy látszik, csak félmunkát végzett: Somorja és környékének magyarsága még 50 százalék körül tartja magát. Most a 21. századon a sor, úgyhogy aktivizálta magát az asszimiláció és a szlovák szuburbanizáció. Hogy vajon meg tudnak-e kapaszkodni az őshonos magyar közösségek, vagy elveszítve identitásukat, településeik véglegesen Pozsony alvóvárosaivá válnak, az még a jövő kérdése. Mindenesetre a Felső-Csallóköz Dunára néző falvai számos magyar emlékkel és a jövőbe vetett hittel vártak bennünket 2023 augusztusában.
„A Felső-Csallóközben járunk. A kicsiny falvak bokrokat alkotnak, legfeljebb egyórás sétával megjárható távolságokra sorakoznak. A dús, zöld színű vegetáció hátteréből fehéren előtűnő templomtornyok sehol másutt nem látható tájképet komponálnak. A történelem – és a vörös hadsereg áradata – 1945-ben elsodorta a környék németjeit is, nem csupán a bevagonírozott, vagy a Duna jegére hajtott magyarokat. Az itt maradottak egy “új ország” polgárai lettek, anélkül, hogy erről bárki is megkérdezte volna őket.
A sziget magyarsága, immáron végképp átjárhatatlan betongátak mögé rekesztve, a nyelvéért, múltjáért, a puszta megmaradásáért küzd.” E sorokat még 1994-ben jegyezte le Ludwig Emil, azóta mennyi víz leözönlött már a Duna agyonszabályozott medrében… A pozsonyi királyi váruradalomból agglomeráció lett. A megélhetést adó halászatból hétvégi hobbi. A Duna medrének gátakkal szabtak új irányt. A régi birtokos magyar nemeseknek meg útilaput.
Képzeljük csak el, milyen élet lehetett itt Gutoron a 13. században, amikor Szent István királyunk szellemében, dolgos kezek templomot építettek a Szent Kereszt tiszteletére. Aztán teltek a küzdelmes századok, majd eljött az első világégés, amelyben sok gutori is élétét adta a hazáért. 1929-ben állított emlékművüket Rigele Alajos a pozsonyi vashonvéd mintájára készült szobra díszíti. Gutor mindkét háború után magyar maradt, ám 1946-ban az elsők között innét űzték el a honfitársainkat, sőt a szlovák katonaság sortüzet is nyitott rájuk.
Felső-Csallóköz fővárosa, az egykori szabad királyi város, Somorja. A hajdani fontos dunai átkelő, halász- és kikötőváros büszkén őrzi Mátyás király emlékét. A városban Mátyás mellett Szent István királyunknak is van egy szobra. A hagyomány szerint ugyanis első szabadalmait első szent királyunktól kapta. Somorja nevét a hagyomány szerint Szent, vagyis Sancta Maria tiszteletére szentelt középkori egyházának köszönheti. Csallóköz egyik legrégibb temploma a 18. századtól a reformátusokat szolgálja. 1720-ban egy misztikus szerzetesrend, a szigorú aszkétaéletet élő római katolikus paulánusok telepedtek meg Felső-Csallóköz központjában, 1778-ban megépítették kolostorukat és templomukat. A Paolai Szent Ferenc alapította Legkisebb Testvérek Rendjének ez volt az egyetlen kolostora a Magyar Királyságban. II. József 1786-ban feloszlatta a paulánus rendet is, ez után a templom Somorja katolikus közösségének a plébániatemploma lett. A második világháború után Somorja magyarsága is megjárta a maga kálváriáját; a kitelepítettek emlékművét 2021-ben avatták fel.
A csallóközi síkból Bacsfánál egy kolostor együttes templomának tornya nyúlik fel az ég felé. Az Árpád-kori település sokáig az esztergomi érsekség faluja volt. A Szent Antal ferences templom a kolostorral az 1660-as években épült. 1715-ben csodás dolgok történtek itt, azóta a Könnyező Szűzanya kegyhely a csallóközi, sőt az egész felvidéki magyarság búcsújáróhelye lett.
Tovább ereszkedve a Duna menti csallóközi síkon, Felbár esik utunkba. Az Árpád-kori királyi birtokon Trianon és a kitelepítések nemhogy élni, de még halni sem hagyták a magyarokat. A falu régi birtokosainak, a kiváló írókat adó Amadé családnak, az Illésházyaknak, Istvánffyaknak, Zichyeknek és Batthyányaknak is már csak az emléke él itt. Boldog Batthyány-Strattmann László herceg is gyakran megfordult a családi kastélyukban. A Szent István király katolikus templomban egy ereklyéjét is őrzik a „szegények orvosának.”
A szomszédos Nagylúcs községéből is tömegével vitték el a magyarokat. De ahogy az összetartozás emlékműve mutatja, katolikus magyar lakói máig ragaszkodnak ősi földjükhöz, amely az égi törvény szerint ma is a Szent Korona részét képezi.
Minden jel arra utal, hogy él még a magyar Sárosfán is. A temetőben leróttuk kegyeletünket a Bittó család tagjai előtt, akik a családi sírboltban nyugszanak. Köztük Bittó István államférfi, aki az 1848–49-es szabadságharc idején Dunaszerdahely képviselője volt az országgyűlésben, majd a bukást követően emigrált. Később hazatérve az Andrássy- majd Lónyay-kormányok igazságügy-minisztere, a Képviselőház elnöke, majd 1874 és 1875 között a Magyar Királyság miniszterelnöke lett. Ahogy Eötvös Károly fogalmazott: „Igaz, jó és erős magyar volt minden ízében.”
Utunk végén visszatértünk Somorja városába, hogy részt vegyünk azon a gyalogos zarándoklaton, amelyet a helyi katolikus közösség szervez néhány éve Nagyboldogasszony ünnepén a közeli Sámot település kápolnájához. A kis közösség érzi, napjaink hit- és anyanyelv olvasztó korában szükség van a test, a lélek és a szellem megerősítését szolgáló szakrális ünnepekre. Most ez a maroknyi csapat viszi tovább szívében Szent István örökségét itt, Somorján és környékén.
Miközben kifelé a végtelenbe vesző csallóközi aranyos rónán messze szárnyal a zarándok lelke, ugyanakkor be kell fordulnia a lélek legbensőbb bugyraiba, s onnan előráncigálni az egyre mélyebbre süllyedő és egyre jobban elhalványuló reményt. Eljöhet-e még a feltámadás? Folyton ez a kérdés mardosott bennünket, ahogy a nap búcsúsugarai elvezettek a középkori pozsonyi királyi vár jobbágyainak egyházas helyére, Villa Számodra.
De a falu határában álló Antióchiai Szent Margit-templom története csattanós választ adott kételyeinkre. Miután Sámot község az idők során elnéptelenedett, a 19. századtól már csak évi egy szentmisét tartottak a templomban, Antióchiai Szent Margit ünnepén. Az ateista kommunizmus idején gabonaraktárként használták. De 1995-ben visszakerült az Egyházhoz, majd az elmúlt években megkezdődött a felújítása. Ez az egykor virágzó, majd hanyatló, de újra megújuló templom a felső-csallóközi magyarság jelképe.
A megszentelt tér szelleme képes átáradni az ember fizikai létébe, hogy az ne a szellemi és lelki kiüresedés rabja, hanem az anyanyelv és a hit tovább éltetője legyen. Antióchiai Szent Margit az áldott állapotban lévő asszonyok védőszentje, míg a Boldogasszony történelmi hazánk égi királynője. Belőlük kell erőt merítenünk és gyarapodnunk, hogy soha ne kelljen az evangélista komor szavait idéznünk: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”
Megjelent a MAGYAR7 30. számában.
