2022. január 2., 11:30

Ezért nem tudott eddig lefogyni. Min múlik a sikeres fogyókúra?

Ha az új évben megfogadta, ledob a kilóiból, segítünk.

fogyás
Fotó: Pixabay

A kutatók szerint a diéta alatti irreális elvárások miatt jönnek vissza a felesleges kilók, és mert a fogyókúra után az emberek visszatérnek régi, megszokott és egészségtelen táplálkozási szokásaikhoz.

A kutatók úgy gondolják, hogy a visszaesések és kudarcok hátterében az áll, hogy irreálisak az elvárásaink. Sőt, igazából nem is a mi elvárásaink, hanem a szakembereké, akiktől a helytelen táplálkozási tanácsok erednek.

Sokan azzal az elképzeléssel vágnak bele a fogyókúrába, hogy az eredmény hamarosan meg fog látszani. A Brit Dietetikusok Szövetsége és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége is egybehangzóan állítja, hogy ha 500 kalóriával kevesebbet eszünk, vagy ugyanennyit ledolgozunk edzéssel, hetente körülbelül 0,5 kg-ot fogyhatunk. Ez a sebesség állítólag nagyjából reális, vagyis ha valaki kitart e mellett, 12 hónap alatt körülbelül 26 kilót adhat le.

Egy rendes fogyókúra több évig tart?

Az amerikai National Institutes for Health kutatói szerint azonban ez jelentősen túlbecsüli az arányokat, mert hibás számításon alapul. A The Lancet szaklapban megjelent tanulmányuk szerint sokkal hosszabb ideig tart lefogyni, egészen pontosan körülbelül három évig.

Egy teljes évnyi fogyókúra tehát fele annyi testsúly-csökkenést eredményez, mint amit a szakértők jelenleg jósolnak. Ez pedig megmagyarázza, miért hagynak fel olyan sokan a próbálkozással néhány hónap múlva: a szakértők olyan irreális elvárásokat fogalmaznak meg, amiket lehetetlen megvalósítani.
A fogyókúra csapdái

A kutatások azt mutatják, hogy a fogyókúrázók a hatodik hónapban érnek el a csúcspontra, és a kilók ezt követően kezdenek újra visszakúszni rájuk. Sokféle – helytelen – magyarázattal állnak elő ezzel kapcsolatban, de a lényeg az, hogy a fogyókúrázók valamilyen okból visszatérnek eredeti étkezési szokásaikhoz, és ez fokozatosan újra megnöveli a testsúlyukat.

A tanulmányt vezető Dr. Hall szerint a szakembereknek meg kellene változtatniuk a fogyókúrázóknak adott tanácsaikat, hogy a jövőben ne essenek ebbe a csapdába. Ha reális képet kapnak ugyanis, az alapján jól tájékozottá válhatnak, és könnyebben dönthetnek.

Dr. Hall kutatócsoportja arra is felhívja a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni az egyes emberek között megfigyelhető eltérésekről sem. Még ugyanazzal az étrenddel és pontosan ugyanannyi testmozgással is lehetséges, hogy az egyik ember gyorsabban illetve lassabban fogy, mint a másik.
Csodafogyókúra nem létezik

A kövérebbek például ugyanazzal az étrendi változtatással nagyobb testsúly-csökkenést érhetnek el, ugyanakkor hosszabb ideig tart nekik, hogy stabil testsúlyt érjenek el, mint a kevesebb zsírral rendelkezőknek. Nem is beszélve arról, hogy a szervezet gyorsan hozzászokik a kevesebb kalóriát tartalmazó étrendhez, függetlenül attól, milyen fajta élelmiszer mennyiségét korlátozták e kalóriacsökkentéshez.

Végül tehát mégis az derül ki, hogy a legfontosabb az akaraterő. Nincs csodafogyókúra, és ha valaki tényleg eredményeket akar, ki kell tartania a diéta és a fogyókúrás program mellett. Az egészséges étrend egész életre szól, nem csak néhány hétre.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!