Ez volt Spárta! - A thermopülai csata
Akik iskolás éveik után már nem nagyon foglalkoznak történelemmel, általában kevés dologra emlékeznek a tananyagból. Nincs is ezzel semmi baj, én is alig emlékszem már a kémiai képletekre, mégis, ha van valami, ami a „nem töriseknek” is rémlik, azok között biztos ott van a kockás hasú hős spártaiak szembenállása a „gonosz” perzsákkal.
Mai írásunkban a Kr. e. 480 augusztusában történt thermopülai csatára emlékezünk, 2500 évvel ezelőtt az ókori világ két hatalmas ereje, a görögök és a perzsák csaptak össze a Földközi-tenger keleti feléért. A több évtizeden át tartó küzdelem egyik legendás epizódja ez az ütközet.
Dareiosz perzsa király sikertelen görögök elleni hadjárata után pár évvel fia, Xerxész vette át a hatalmat. Eleinte azzal volt elfoglalva, hogy óriási birodalmát egyben tartsa, az Egyiptomtól Indiáig terjedő területen ez nem volt kis feladat Ezek után neki látott a görögök elleni hadjárat előkészítésének, például a felvonulási utak mentén raktárakat építtetett, s hogy megkönnyítse serege átjutását Ázsiából a vén kontinensre egy hidat építetett a Dardanelláknál, korabeli nevén a Hellészpontoszon. A támadó perzsa sereg létszámát, az ókori történetíró Hérodotosz több millió főre becsülte. Ma a történészek között egyetértés van abban, ezek jócskán eltúlzott adatok.
Vannak vélemények, mely szerint Hérodotosz egyszerűen összekeverte a 10 ezer és az 1000 embernek parancsoló tisztek címeit, sokkal közelebb jutunk tehát a valósághoz, ha az általa megadott számokat tízzel elosztjuk.
A perzsa készülődésről először Spárta értesült. Hérodotosz szerint, egy Perzsiában élő, száműzött görög hozta a hírt, aki egy viasztábláról lekaparta a fedőréteget, ráírta a figyelmeztető üzenetet, majd a viaszt visszakente a táblára. Ezt a táblát elküldte Spártába, ahol Leónidasz király felesége, Gorgó jött rá, mit is kéne kezdeni egy látszólag üres táblával.
A spártaiak olyan helyet kerestek a csatára, ahol a perzsa létszámfölény nem érvényesülhetett, így esett a választás a Thermopülai-szorosra. A mintegy 5 kilométeres átjárót egyik oldalról a tenger, másikról pedig hegyek védték. A szoros a két végénél összeszűkült, középen pedig kiszélesedett, és itt fakadtak a földből a névadó meleg források is. A természeti akadályokat a szorosban még mesterséges falak egészítették ki. A görögök létszáma körülbelül 4 és 8 ezer körül lehetett, Leónidasz 300 spártai harcosával – csupa olyan férfi, aki már teljesítette hazája iránti kötelességét, és gyermeket nemzett – , illetve a hozzájuk csatlakozott szövetségesekkel. Hérodotosz szerint ez a sereg pusztán egy előhad volt, éppen zajlottak az olümpiai játékok, Spárta ráadásul ekkor ülte Karneia ünnepét, amelynek idejére hagyományosan fegyvernyugvást rendeltek el, sokan nem kívántak ennek végezetéig harcba indulni.
A perzsa sereg nagyrészt könnyűgyalogosokból és lovasokból állt, a sereg legjobb katonái az úgynevezett Halhatatlanok voltak. Ez az elit hadosztály azért kapta a nevét, mert a létszáma állandóan 10 ezer volt, ahányan elestek, annyival töltötték fel a csapatot.
A perzsák nyílzáporral kezdték a támadást, ekkor hangzott el az egyik spártai szájából a híres mondat, „legalább árnyékban harcolhatunk”, utalva arra, hogy a töméntelen mennyiségű perzsa nyílvesszők még a napot is eltakarják.
A közelharcban jobb görögök minden perzsa támadást visszavertek, a görög falanx jól tartotta magát. Xerxész végül a Halhatatlanokat küldte ellenük, de nem sikerült megszolgálniuk nevüket, vereséget szenvedtek ők is.
A görögök napokig tartották magukat, és az idő a perzsák ellen dolgozott, bármikor befuthatott a görög erősítés, ráadásul a perzsa táborban járványok törtek ki. A spártaik végül egy árulónak köszönhették végzetüket, Ephialtész, egy helybéli görög. jutalomért cserébe megmutatta a titkos ösvényt, amelyen keresztül a perzsák a görögök hátába kerülhettek. Leónidasz mikor értesült a veszélyről serege egy részét elbocsájtotta, ő pedig 300 spártai harcosával, illetve más poliszok embereivel a helyszínen maradt, hogy időt nyerjen a visszavonulóknak.
A két oldalról meginduló támadásban nem sokáig tarthatták magukat, de a perzsáknak óriási veszteségeket okoztak. Xerxész két testvére is holtan maradt a csatamezőn. Hérodotosz szerint a perzsák húsz ezer embert vesztettek, de Xerxész parancsára a holttestek nagy részét eltemették. Csak ezer embert hagytak temetetlenül, hogy a perzsa közkatonák ne lássak, valójában mekkora pusztítást vitt véghez alig párszáz görög harcos.
„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”