2020. március 18., 10:01

Évadzáró túrák Székelyföldön

A kanca nincs szokva a meredélyhez, ezért gyakran állunk meg fölfelé, amint éppen Korondról Fenyőkútra igyekszik szekerünk. Habzik a ló, utal az izzadó állatra a bakon Berci, akivel jól elbeszélgetünk életről, világról. Lassan ballag a szekér, miközben arra gondolunk, milyen régóta járjuk már a külhont, és bizony kevés az olyan hely, ahová nem emlékezni érkezünk, hanem az ezredéves folytonosságot ünnepelni.

Galéria
+8 kép a galériában

A modernség megérkezett ide is – ott van a qvad a kertben, ott a plazma a szentképek közt a falon –, de a korszellem mégsem piszkít bele a mindennapokba. Ezért is szeretünk feljárni ide, Székelyföld mesevilágába.  

A térképek szerint ez a vidék a Görgény–Hargita-fennsík, amely a Nagy- és a Kis-Küküllő közt helyezkedik el, körülbelül 500 méterrel az említett völgyek felett. Ezeken az 1000 méter magasan fekvő irtáskaszálókon évszázadok óta léteztek szállások, ám állandó lakosságú szórványtelepüléssé csak a XX. század elején vált a terület. A hagyomány szerint az első „fészekrakók” a korondiak voltak, akik égetéssel, favágással irtották az erdőt, bővítették a művelhető földeket és legelőket. A környék nagy szülötte, drága jó Orbán Balázs is járt erre, és az irtványon ő sem látott mást, mint legelésző nyájakat és a regényes fekvésű pajtákat. Az egymástól több száz méter távolságra fekvő házak közt fenyőcsoportok és legelők váltakoznak. Egy-egy tanya mellett elmaradhatatlanul ott vannak a fásszínek, a csűrök, a boglyák, a juhaklok.

Egy kicsivel északabbra fekszik Pálpataka, amely mindenben hasonlít Fenyőkútra. A XX. században lett önálló település, szintén a havasi állattenyésztés adja a betevőt, és szintén körülbelül 400 lakosa van, akik közül kivétel nélkül mindenkinek a magyar nyelvet tanította meg az édesanyja. A létezéshez itt még harc és ellenállás szükségeltetik – mert készen nincs semmi. Az élet valódi élményét pedig éppen a mindennapi feladatok és felelősségek adják. Így válik a létezés eleven életté, amelyben nincs semmi titok és bonyolultság. Hétköznap munka, vasárnap mise. És ez így száll apáról fiúra, még ebben a hihetetlenül és hitetlenül fejlett XXI. században is. Hol van itt az észszerűség? Mi lesz a haladással, a fejlődéssel, korunk nagyszerű eszméivel? Nos, hát azokra itt semmi szükség, jelentőségük eltörpül a valódi értékek mellett. Ez itt a „régi világ” birodalma, ahol még mesék születnek ma is, no meg a hité, ha már olyan közel van az ég. Városi civilizációból érkező léleknek néha már nyomasztó ez a méla csend és mozdulatlanság, ez a múltból itt ragadt kultúra.

Nem sok minden változik, ha Fenyőkútról és Pálpatakáról Székelyvarságra térünk. Mutatónak hívják Székelyvarság Tálasbérc nevű ormán azt a fakilátót, ahonnan végigtekintünk a Nagy-Küküllő forrásvidékén. A komor Kárpátokra nehezedő némaság már-már olyan hangulatot áraszt, mintha nem lakna itt más, csak a magány. Pedig erről szó sincs: a vidám tanyabokrokból itt-ott felszálló füst életet jelez. Olyan életet, amely Orbán Balázs 1870-es ittjárta óta mit sem változott: „Felraknak elődbe friss tejet, vajat, a havasok ízletes gyümölcseit, a málnát, epret és áfonyát, s ne hidd, hogy azért ő fizetést vegyen, ha akarnád azt tenni, önérzetét sértenéd meg; legfeljebb egy két lövés lőporral ha meghálálhatod, mert azt örömmel fogadják el, ezen nyájaikat vadaktól védő szerhez bajosan tudván jutni.”

Azért annyi változás történt, hogy 1907-ben az irtványok szórványtelepeiből önálló tanyaközség jött létre Varságtisztás néven, amely 1909-ben veszi fel a Székelyvarság nevet. Hála Majláth István erdélyi püspöknek, ekkor már temploma is volt a településnek, amely 77 négyzetkilométernyi területről várta a híveket vasárnaponként. A Nagy-Küküllő és mellékvizei mentén, 30 kilométer hosszan húzódó település több, egymástól különálló részből áll, melyek a következők: Varságtisztása, Bolygóbükke, Forrásköze, Sólyomkőpataka, Nagykútpataka, Bagzos, Küküllőtelep és a Központ. De szépen csengő nevek, igazán vidám kedvében lehetett a Jóisten, mikor errefelé járt életet teremteni! Valószínűleg ma is jókedvűen tekint szét idefent, és mit bánja Ő, hogy máshol az emberek a helyébe képzelik magukat. Az itt élőkön végigtekintve pedig talán még azon is elmereng, hogy mégiscsak megérte az a megváltás.

Ennyi múlt után talán ideje bevetnünk magunkat a jelenbe, és mivel a templomról már ejtettünk szót, ejtsünk a kocsmákról is, melyek természetesen majd minden tanyabokorban megtalálhatók. A Mutató kilátóhoz legközelebb eső Parlament nevű kisbolt-kocsma már azzal belopta a szívünkbe magát, hogy történelmi nagyjaink fotóival, többek között Horthy Miklós-képekkel volt dekorálva. (Horthy megítélésénél már csak a Gyurcsányé egységesebb idefent a havasokban!) A hamar közvetlenné váló beszélgetésben aztán azt is megtudhattuk, hogy azért Parlament a kocsma neve, mert itt bárki bármikor felszólalhat. A kocsmát követően a környék természeti látnivalói következtek a sorban. Tartód vára, a Csorgókő-vízesés, a Küküllő forrása a falusi turizmus révén már a jövőt jelenthetik Székelyvarságnak, ahol ma még a fakitermelés, a zsindelykészítés, a gazdálkodás a fő megélhetési forrás.

Mindez 2012 áprilisában történt, egy hónap múltán már egy jól ismert helyszínen, a Fügés-tetőn igazgattuk bakancsainkat, hogy ismét nekivágjunk a Csíki-havasok gerincének. Jó fél évvel azelőtt innen északi irányba, a Szép-havas felé indultunk útnak, hogy onnan leereszkedjünk Gyimesbe, most azonban az ellenkező irányt, a Szellő-tetőt céloztuk meg. Majd 20 fős túracsapatunk hosszan kanyargott az ikonikus csúcs felé, ám mielőtt elértük volna, a Motorsirülőnél lekanyarodtunk Kosteleknek, hogy kicsit belekóstoljunk a gyimesi csángók világába. Másnap már valóban meghódítottuk a Szellő-tetőt, ahonnan jól látszódott úti célunk, a Nagy-Somlyó. A virágos havasi legelők mesés világában jártunk. A süvítő tavaszi szél fellegeket repített a magasban, távolból békés kolompszó jelezte, hogy megjelent az élet a nyári szállásokon is. Minden a szépségről és a harmóniáról mesélt. Nehezen indultunk el, de ott a somlyói nyeregben újabb csodák vártak bennünket. A 2012-es csíksomlyói búcsú a Hazajáró első idényének utolsó része volt, de ez az idény egyben egy örök kötelék kezdete is, hisz ahogyan az út legelején megfogalmaztuk: a Hazajáró útja végtelen! A 9 hónap alatt született 34 rész igen kimerítette a stábot, ám a visszaigazolások egyértelműek voltak: a Hazajárónak folytatódnia kell!

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/8. számában)

Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.