2019. október 18., 08:39

Észak-Koreában tavaly egy városnyi ember halhatott meg tuberkulózisban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint Észak-Koreában tavaly 20 ezer ember halhatott meg tuberkulózisban, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A világszervezet globális jelentéséből a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézte az észak-koreai adatokat pénteken.

tuberkulózis
Fotó: MTI

A tbc-s megbetegedések száma tavaly 131 ezer volt a világtól elzárkózó, diktatórikus vezetésű szegény országban.

A betegség tekintetében a 100 ezer lakosra jutó halálozások száma 80 volt az országban 2018-ban, míg ugyanez az adat Dél-Koreában 4,8 volt. Észak-Korea Brazíliával, Kínával, Indiával, Indonéziával és Oroszországgal azon 20 ország között van, ahol a legsúlyosabb a helyzet.

A washingtoni székhelyű Eugene Bell Alapítvány küldöttsége rendszeresen ellátogathat Észak-Koreába, és végezhet gyógyító tevékenységet, de csak a fővárosban, Phenjanban.

Stephen Linton, az alapítvány elnöke most közölte, hogy az észak-koreai vezetés lehetővé tette tevékenységük kiterjesztését vidékre is, így van remény egyebek között a tbc-s megbetegedések számának csökkentésére.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.