Ej, ráérünk arra még!
Petőfi Sándor közismert versének refrénjét választottam az írás címéül, nem véletlenül. A költemény ugyanis egy olyan férfinak állít emléket, aki 1855. április 28-án hunyt el tüdőelégtelenségben Magyarszőgyénben. Természetesen Pathó Pál alszolgabíróról és községi jegyzőről van szó, akiről már régóta köztudott, hogy nem a költő fantáziájának szüleménye, hanem valóban létező személy volt.
Az már nehezebben megválaszolható kérdés, hogy mennyire hiteles Petőfi jellemzése, amely nyomán ez a jellegzetes karakter született, és életszemlélete a közbeszéd részévé is vált. Életének és tágabb családjának az élettere a Muzsla, Szőgyén és Esztergom alkotta kis háromszög volt. Muzslán ma is sok Pathó lakik, hősünk is itt látta meg a napvilágot 1795. június 7-én (más források szerint 1793. december 31-én). Apja Pathó János, édesanyja Németh Borbála volt.
Pathó Pál kétszer házasodott. Első feleségével, a bényi születésű Menyhárt Teréziával közel 25 évig élt együtt Magyarszőgyénben. Egy fiuk született. A nő halála után 1843-ban a németszőgyéni Wargha Erzsébetet vette nőül, aki öt gyermeket szült neki. Pathó Pál élete nagy részét Magyarszőgyénben töltötte, és mint egy elégedett köznemes, bizonyára nem hajszolta agyon magát, de abban a korban az élet ritmusa sem volt olyan hektikus, mint napjainkban. Volt idő ügyeket intézgetni, kvaterkázni és ismerősöket látogatni, sőt napokig is elidőzni.
Feltehetően egy ilyen alkalommal találkozhatott Petőfi a derék alszolgabíróval Esztergomban, Várady Antal lakodalmán, valamikor 1846-ban. Pathó Pál vidám történeteket mesélt, és ezekben gyakran eshetett szó a nyugodt, kényelemszerető, ugyanakkor kissé a parasztira is hajazó életformáról, amely a vidéki nemesi kúriák lakóit jellemezte. A mindig tevékeny költőt alighanem irritálta ez a „tempó”, és persze nem kizárt, hogy a vers modelljeként más „alakokat” is szemügyre vett.
Ha összevetjük a vers megállapításait a Pathó Pállal kapcsolatos tényekkel, egyértelművé válik, hogy a költő számára inkább ürügy lehetett a vers megírásához. Az első versszakban pl. ez olvasható: „Él magában falujában / Pató Pál úr mogorván. / Be más lenne itt az élet, / Ha egy ifjú feleség… / Közbevágott Pató Pál úr: / ”Ej, ráérünk arra még!” Mint fentebb utaltunk rá, Pathó Pál uram kétszer házasodott, tehát nem volt olyan magányos, és így nehezen hihető az is, hogy a szél csak úgy elfutott volna egy darab födéllel. Persze nem lenne szerencsés számonkérni Petőfin, hogy mennyi a valóságalapja mindannak, amit a versben felsorolt, az azonban tény, hogy Pató Pál alakját végérvényesen ő formálta olyanná, hogy arra még másfél évszázaddal később is egy politikai program – A lustálkodás alapvető emberi jog! – épülhetett.
1999. január 1-jén néhány vicces kedvű, de a lustaságot komolyan gondoló értelmiségi Pató Pál Párt néven egy politikai tömörülést alapított, amelynek alapszabályát azonban a Legfelsőbb Bíróság nem volt hajlandó bejegyezni, mivel demoralizálónak, destruktívnak, ironikusnak, szatirikusnak és közösségellenesnek találta. Ez nem szegte kedvét a társaságnak, gyakran tartanak összejöveteleket egy budapesti kocsmában. A párt névadójának a portréját is megalkották. Az egyik alapító, Ponori Thewrewk Ajtony vállalkozott arra, hogy Mikszáth Kálmán, Deák Ferenc és egy jellegzetes magyar nemes vonásait egybeolvasztva képzelje el Pató Pál arcát, de önmagát is belekomponálta a rajzba. 1999-ben Szőgyénben is megörökítették az alakját: akkor leplezték le Nagy János szobrát a falu központjában.
