Egy föld alatti államhatár különös története
Az államhatárok vonalát általában a felszínen jelölik ki. Mi a helyzet azonban, ha egy járat a föld alatt halad át a határon? Ilyen eset a Trianon után megalakult Csehszlovákiában 1932-ben fordult elő, ami számos bonyodalmat okozott.
Az említett évben kötötték össze ugyanis a Csehszlovákiához tartozó Domica-barlangot a magyarországi Baradlával. A bonyodalmak már a kezdetekkor megmutatkoztak, mert a mesterségesen létrehozott csehszlovák államban a hatalom minden határ menti eseményre gyanakvással tekintett.
A Szilicei-fennsík déli szegélyén, a Domica-tető környékén előforduló barlangok, az Ördög-lyuk, a Róka-lyuk vagy az Öreg-Domica emberemlékezet óta ismertek voltak. Bartholomaeides László már az 1808-ban megjelent Gömör című monográfiájában feltételezte, hogy ezek a járatok összeköttetésben állnak az aggteleki Baradla-barlanggal.
Amikor pedig Ján Majko, az alsószerdahelyi születésű, de itt szolgálatot teljesítő pénzügyőr az Öreg-Domica magasabban fekvő egykori víznyelőjén keresztül 1926 októberében felfedezte a terjedelmes Domica-barlangot, már senki sem kételkedett abban, hogy a benne csörgedező vízfolyás azonos a Baradla Styx-patakjával. Csak végig kellett gyalogolni rajta… Ez egy darabig sikerült is Majkónak, de csaknem két kilométer megtétele után a víz teljesen kitöltötte a járatot, vagyis a további utat szifon zárta el. A finánc persze nem is sejtette, hogy a föld alatt már átlépte a határt.
Közben elkezdődtek a barlang kiépítésének és megnyitásának a munkálatai, amelyen sokszor katonák dolgoztak. A munkák irányítását Vojtech Benický, neves liptói barlangászra, a barlang felmérését és a mesterséges bejárat kijelölését pedig Eduard Paloncy vítkovicei bányamérnökre bízták. Az itt dolgozó Schustek nevű katona Makovický tanítóval – aki többször elkísérte Majkót felfedező útjain – 1930 augusztusában kíváncsiságból szintén elgyalogolt a szifonig, ahol mindketten bevésték nevüket az agyagos falba.
A munkálatokat Kessler Hubert, a szomszédos aggteleki Baradla-barlang igazgatója is figyelemmel kísérte. 1932-ben, amikor befejezték a Domica kiépítését, Kessler többször megpróbálkozott a magyar oldalról átjutni a szifonon.
A nagy tapasztalatokkal rendelkező barlangkutató végül is Sandrik József kollégájával annyira kikotorta a Styx-patak medrét, hogy a vízzel elzárt részeken néhány centiméteres légrés keletkezett. Ez elég volt számukra, hogy augusztus 21-én áthatolhattak a szifonon (ráadásul kettőn is). Amikor a túloldalon kiléptek a vízből, az agyagban észrevették a Schustek és Makovický neveket. Nyomban rájöttek, hogy a Domicában vannak. Nem kívántak bonyodalmat okozni, ezért visszatértek Aggtelekre. Kessler az eseményről értesítette Vojtech Benickýt, a Domica gondnokát, akinek ugyancsak megtetszett a járatok összekötésének a ténye. Elhatározta, hogy ő bizony bemegy a Domicán és Aggteleken kijön a barlangból. Így is történt. Aggteleken maga Kessler Hubert várta és vendégelte meg az elszánt liptói kutatót. Benický ezután a felszínen visszagyalogolt Csehszlovákiába, a határon pedig becsülettel bejelentette a határsértés tényét. Meglepetésére a szolgálatos pénzügyőr ekképpen válaszolt neki:
– Gondnok úr, ezt az ügyet intézzük el inkább Hosszúszón, a kocsmában!
El is intézték a hosszúszói söntés íratlan szabályai szerint, de másnap már a fél falu erről beszélt. Ahogyan ez történni szokott, az eset a pénzügyőr laktanya parancsnokának is a fülébe jutott és rövidesen már a központi pénzügyőrség intézte az ügyet. Ennek elsősorban a határon (és a kocsmában) szolgálatot teljesítő finánc itta meg a levét.
Senki sem tudta azonban, hogy a barlangban pontosan hol húzódik az államhatár. Ezért Eduard Paloncy bányamérnök 1933-ban bemérte a barlangnak ezt a részét is, kitűzve az államhatár vonalát. Közben Csehszlovákia határmódosítási indítványt nyújtott be a Népszövetséghez azzal az indokkal, hogy összefüggő barlangról van szó, tehát a Baradla is tartozzon Csehszlovákiához. Jellemző, hogy ennek a fordítottja szóba sem jöhetett, pedig a Domica egyharmadát sem képezte a barlangrendszer teljes hosszának. A Népszövetség szerencsére elutasította a kérést. Aggteleken és Jósvafőn fellélegezhetett a lakosság.
1934-ben a csehszlovák fél rácsot helyezett el a Paloncy által bemért föld alatti határra. Kessler számára azonban gyanúsnak tűnt a rács helye, ezért felkérte Konrád Ödön bányamérnököt, végezzen ellenőrző mérést.
Kiderült, hogy a rácsot jócskán a magyar területre helyezték. Ment a huzavona még négy évig a rács helye körül, majd 1938 júliusában a rács átkerült a csehszlovák oldalra. Mivel azonban a járat itt kettéágazott, már két rács szükségeltetett: az egyik a patak medrébe, a másik pedig a felette nyíló agyagos, elkerülő járatra. A rácsok azonban nem sokáig tölthették be funkciójukat, mivel négy hónapra rá az első bécsi döntés értelmében a terület visszakerült Magyarországhoz. 1938. november 7-én Domaniczky Elek honvédtiszt parancsot adott a rácsok eltávolítására.
A második világháború után visszaállították az 1938 előtti határokat és jöttek ismét a rácsok. 1949-ben Ráskai Zoltán, a csehszlovák–magyar határbizottság tagja újfent bemérette a határ föld alatti vonalát és a csehszlovákiai oldalról becipeltetett egy határkövet is (a magyar oldalról ennek gátat szabtak a Kessler-szifonok), amely máig ott látható. A domicai oldalra ismét visszakerült a két rács, és – biztos, ami biztos alapon – a magyar oldalról is beszereltek egy ormótlan vasrácsot. A határkő így már mindkét oldalról biztonságban érezhette magát.
A szocializmus éveiben a határkő sértetlenségét rendszeresen ellenőrizték, ami folytatódott a rendszerváltást követően is. Sőt, 2006 júliusa után, amikor a környezetvédelmi tárca a Ján Slota által irányított Szlovák Nemzeti Párt kezébe került, a Domicát meglátogatta két elegánsan öltözött minisztériumi tisztviselő hölgy magas sarkú cipőben, hogy a rácsokat látni kívánják. Elmondták, felsőbb utasításra kell meggyőződniük arról, nem lehet-e tankkal átjönni Szlovákiába a föld alatt. A Szlovákiai Barlangok Igazgatóságának munkatársai természetesen készen álltak, hogy a minisztérium küldötteit elkísérjék a két kilométer hosszú sáros, patakos-pocsolyás úton, de a hölgyek a kezdeti látvány hatására gyorsan visszaléptek államvédelmi szándékuktól. Tájékoztatást kaptak azonban, hogy a Kessler-szifonokon még az ember is alig fér át, a tanknak pedig bizonyára már az előttük kígyózó hosszú és szűk járatok is gondot okoznának…
2007-ben, amikor Szlovákia és Magyarország csatlakoztak a schengeni egyezményhez, a föld alatti rácsok is elvesztették létjogosultságágukat. A szlovákiai oldalon eltávolították az elkerülő járat rácsát, meghagyták viszont azt, amelyet a patakba szereltek, hogy az esetleges árvizek által besodort szennyeződést felfogja, és nem mellesleg emlékeztessen egy letűnt korszak kóros visszásságaira. A magyar oldal vasrácsát az Aggteleki Nemzeti Park igazgatósága úgyszintén eltávolíttatta.
A Domica–Baradla-barlangrendszer teljes hossza jelenleg 31,4 km, amelyből a Domica 9,4 kilométert tesz ki. Mindkét barlang számos turistát vonz évente, a föld alatti határhoz vezető szakasz azonban a nagyközönség számára nem látogatható.
Megjelent a Magyar7 2024/9.számában.
