Egy felvidéki lány sikerei Amerikában

Szabó Marianna 2019. június 10., 15:04

Zsuzsa egy Párkány melletti falucskából került a világ egyik legizgalmasabb városába, New Yorkba. Az ő története sikersztori a javából, mely sok fiatalnak inspirációul szolgálhat. Ha nem is mindenki útja vezet egyenesen New Yorkba, álmai mindenkinek vannak, és ahogy Zsuzsa is vallja, az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket. Ismerjék meg Bircsák Zsuzsát! 

Sarah Jessica Parkerrel.

Mesélj, hogy kerül valaki egy szlovákiai faluból New Yorkba?

Egy Párkány melletti falucskában nőttem fel, Nánán. A párkányi magyar gimiben érettségiztem, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomáztam. Gyerekkorom óta vonzott Amerika, különösen New York. Nem igazán tudtam sosem megfogalmazni, hogy miért, de abban biztos voltam, hogy nekem ide kell jönnöm, itt kell élnem. Sokáig nem is foglalkoztatott, hogy hogyan valósítom majd meg ezt a merész álmot, de nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb megvalósul.

Mikor jártál először Amerikában?

Az egyetem alatt mentem ki úszómesternek, ahol gyerekekkel foglalkoztam. Így visszatekintve picit kockázatos volt a dolog, mert jóformán egy fejest sem tudtam ugrani, de annyira akartam utazni, hogy ezt nem éreztem akadálynak. Már akkor tudtam, hogy kalandom az országgal nem érhet véget ennyivel.

Aztán az egyetem után mégis Budapestre vitt a sors…

Igen, bár a munkáltatómat tudatosan úgy választottam meg, hogy legalább amerikai cégnél dolgozzak. A nagynevű Morgan Stanley befektetési vállalatnál dolgoztam 5 évig, ahol folyamatosan bombáztam a főnökeimet, hogy küldjenek ki Amerikába legalább pár napra, ha többre nem is. 5 év után elértem, hogy kiküldjenek 3 hónapra, ami után zokogva jöttem haza, úgy éreztem, hogy nekem kint kell maradnom, ott a helyem. Aztán kis huzavona után végül sikerült elérnem, hogy a cég kiküldjön hosszabb távra is, így munkát nem kellett váltanom, és végre költözhettem. Óriási volt az öröm. Így kötöttem ki New York-ban.

Azóta is ott élsz, dolgozol?

Ó, ennél azért kalandosabb évek következtek. A sok munka közepette megismertem egy fiút, akivel már randizgattunk, amikor a munkahelyéről átmenetileg áthelyezték őt Londonba. Miután pár hónapig kínlódtunk a távkapcsolattal és ide-oda utazgatással, úgy döntöttem, ez nem mehet így tovább, és én is Londonba költözök. Így is lett, szuper munkám lett ott is egy banknál. Végül a londoni élet 2 évig tartott, majd visszaköltöztünk ismét New York-ba. Hova tovább úgy éreztem, hogy valami hiányzik, és már csak a fizetésért dolgozok, nem különösebben találom szakmailag a helyemet. Mivel fogalmam sem volt, hogyan tovább, úgy voltam vele, hogy rászánok 2-3 hónapot az életemből, amikor csak azzal fogok foglalkozni, hogy rájöjjek, merre tovább. Ez így elsőre nagy luxusnak tűnik ugyan, de hosszú távon mindenképpen megéri, néha kell egy nagy levegőt venni, hogy felülnézetből lássuk magunkat. Mivel mindig érdekelt a belsőépítészet, egy hirtelen ötlettől vezérelve elvégeztem egy tanfolyamot, ami segített megtalálni az utamat. Ennek köszönhetően ingatlanközvetítő lettem, imádom a munkámat, minden pillanatát élvezem. Emberekkel dolgozhatok, segítek megtalálni álmaik otthonát, csupa gyönyörű lakást látok, rugalmas a munkaidőm, és fantasztikus kollégákkal dolgozhatok együtt. Számomra ez az álommunka.

Eszerint elmondható, hogy tulajdonképpen pályát tévesztettél?

Nem, én ezt nem így élem meg. Én úgy hiszem, hogy minden okkal történik velünk, és ami megtörténik veled, az pontosan úgy a jó, ahogy van. Gimi után, mint ahogy oly sok fiatal, én sem tudtam, mi akarok lenni. Mivel jó voltam matekból, a közgáz jó ötletnek tűnt. És tényleg jó döntés volt, mert ott ismertem meg azokat az embereket, akikhez azóta is életre szóló barátság köt. Most ingatlanokkal foglalkozom, és ahogy mondtam, imádom a munkámat, de fogalmam sincs, mit hoz a jövő, nem tudom, mivel fogok mondjuk 2, 5 vagy 10 év múlva foglalkozni. Elképzelhető, hogy valami egészen mással, és úgy gondolom, ez így teljesen rendben van. Alapfilozófiám, hogy ne mások véleménye vagy az adott helyzet határozza meg a jövőmet, hanem én magam vagyok a sorsom kulcsa.

Van valami, amiből erőt merítesz? Ennyi változásba, ennyi kalandba belevágni a világ másik felén, ehhez azért erősnek kell lenni. Honnan ez az átlagon felüli optimizmus?

Rengeteg ellenvéleményt, lebeszélést kaptam, és azt hiszem ezzel nem csak én vagyok így, ez egy általános dolog. Mindenkitől azt hallja az ember, hogy "ne merj!". Azt mondták nekem például, hogy én úgyse tudom lefutni a maratont, mert én csak egy törékeny lány vagyok. Meg hogy úgyse fogok boldogulni, ha otthagyom az állásomat, és szakmát váltok. Meg hogy mit akarok én New Yorkba menni, én csak egy kislány vagyok egy kis faluból. És tudod mit? Ez tökre nem helyes, én ezt nem fogadom el. Nem helyes, hogy mások akarják neked megmondani, hogy te mire vagy képes. Te arra vagy képes, amire képesnek érzed magad. Te döntöd el, senki más. Én nagyon hiszek abban, hogy amit elképzelünk, amit magunkhoz vonzzunk, az fog megtörténni velünk. Ha rosszra gondolunk, pl. balesetre, szerencsétlenségre "programozzuk" be az agyunkat, akkor az fog megtörténni. Ha a jót, a sikert vonzzuk a gondolatainkkal, akkor az lesz. Ezt az alapállást egyébként a jógából tanultam, 15 éve jógázom, tanítom is. És elmondok még egy érdekességet, ami alátámasztja a "te vagy az álmaid kulcsa" teóriámat. Volt egy barátnőm az alapiskolában, mindenki mindig csak viccelődött rajtunk, mi voltunk a két "flúgos". Ugyanis ő tengerbiológus szeretett volna lenni, én meg ugye New Yorkba vágyakoztam. És hát a többiek mondták, hogy "lányok, ne hülyéskedjetek már, kicsit túl élénk a fantáziátok, se tenger, se semmi nincs a környéken, hogy sikerülhetne ilyen marhaság?". És tudod mi lett a vége? A batárnőm most éppen Jamaicán tengerbiológus. Én meg a New York-i lakásomból beszélgetek veled. 

Jól veszem ki a szavaidból, hogy nagyon elszánt pacifista, humanista, environmentalista, feminista vagy? Mindez persze a szó legjobb értelmében. A jó ügyekkel kapcsolatos lelkesedésed határtalan...

Úgy mondanám, hogy a szabadságban hiszek. Nem hiszek az eleve elrendeltetés elvében. Tehát attól, hogy nő vagyok, nem vagyok kevesebbre képes, mint egy férfi. Vagy attól, hogy oda születtem ahova, még ugyanannyi esélyem van a sikerre, a boldogságra, nem vagyok kevesebb, és persze több sem, mint más. Attól, hogy közgázt tanultam, nem kell azt csinálnom egész életemben, csinálhatok egészen mást is. Persze azt nem állítom, hogy mindez könnyű, hogy nincsenek nehézségek. De igen, nehézségek vannak. Például én is voltam úszómester, ahogy mondtam, sőt, pincérnőként is dolgoztam, de ez nem gond, ezek nem problémák, ez része az útnak, amit bejársz. És ha valami nem túl kellemes történik velem, arról tudom, hogy az átmeneti, és lesz jobb.

És azt hogy csinálod, hogy folyamatosan nevetsz? Egy energiabomba vagy, még most is jó a kedved, pedig egy kellemetlen térdműtét után lábadozol, de olyan jó formában vagy, mintha éppen ötös lottót nyertél volna.

Én hiszem azt, hogy mindennek oka van, ami velünk történik. Ez a térdbaleset és a műtét is biztosan azért történt velem, hogy egy kicsit lassítsak le, értékeljek dolgokat, gondoljak át valamit, esetleg valami nagyobb rossztól védett így meg az univerzum. Ez az idő sem elveszett idő, kihasználom, csak másra. Például veled beszélgetek, így a történetem másokhoz is eljuthat, és ha csak egy ember tud valamit meríteni a sztorimból, nekem már megérte.

Képgalériánk:

0 HOZZÁSZÓLÁS