2019. január 10., 19:07

Egészséges gyereke született egy ebolából kigyógyult kongói nőnek

A kongói egészségügyi minisztérium a Twitteren közölt egy képet, melyen Sylvana baba látható mosolygó anyja karjaiban. Mint írták: „a baba jó egészségnek örvend, nincs megfertőzve ebolával”.

ebola - Afrika
Fotó: TASR

A hatóságok közlése szerint ő az első baba, mely a járvány új kitörése során egy ebolából kigyógyult anyától született. Ez nagyon ritka eset, bár korábbi járványok idején is szültek már babát ebolatúlélők.

Az anyáról az elmúlt hónapban derült ki, hogy hordozza a vírust.

Sylvana egy Beniben lévő ebolaközpontban született vasárnap.

Kelet-Kongóban az ebola újabb megjelenése során eddig 580-an betegedtek meg, 335-en pedig meghaltak az életveszélyes, vérzéses lázzal járó súlyos betegségben. Mintegy 180 embert sikerült meggyógyítani.

Az ebolát 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, legvalószínűbb, hogy denevérek terjesztik. Az ebola a fertőzött ember vagy állat testnedvével való közvetlen érintkezés útján terjed.

A legsúlyosabb ebolajárvány több mint 11 300 halálos áldozattal járt 2014-2015-ben Nyugat-Afrikában.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.