Dr. Pazár Andor emlékére
Dr. Pazár Andor orvos kiemelkedő alakja volt Gömör és Kishont vármegye, főként Tornalja és Csíz társadalmi életének, illetve egészségügyének. Egykori tornaljai körorvosként és a csízi fürdő első fürdőorvosaként végzett munkája a mai napig példaként áll a közösség előtt. 1847-ben született és 1921-ben hunyt el. Életének 74 éve alatt rengeteg embert meggyógyított, és segítette az elesetteket, árvákat.
Gazdag életútjának alapjait a korszak legnevesebb intézményeiben fektette le. Középiskolai tanulmányait a Szepesség szellemi központjában végezte, 1860 és 1868 között az Iglói Evangélikus Főgimnáziumba járt, ahol 1868 tavaszán érettségi vizsgát tett.
Orvosi hivatásának megszerzése a fővárosba szólította. A korabeli hivatalos egyetemi névsorok és anyakönyvek adatai alapján az 1869/1870-es tanévben már orvostanhallgatóként tanult a Pesti Királyi Tudományegyetemen (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem és Semmelweis Egyetem elődje). Tanulmányai befejezése után visszatért Gömörbe, hogy megkezdje gyógyító munkáját.
A csízi fürdőkultúra felvirágoztatása
Szaktudásával gyorsan kivívta környezete elismerését. Az 1880-as évek elején már aktív orvosként tevékenykedett, 1882-ben pedig a korabeli gömöri lapok már hivatalosan is tornaljai körorvosként említették.
Amikor a 19. század végén a csízi, jódot tartalmazó gyógyvíz híre terjedni kezdett, ő volt az, aki 1890-ben első fürdőorvosként tudományos alapokra helyezte és felvirágoztatta a csízi fürdőkultúrát. A sikeres kezeléseknek köszönhetően rohamosan növekedett a gyógyulásért Csízfürdőbe érkezők száma, s dr. Pazár Andor rendelőjében valódi menedékre találtak a rászorulók és a betegek.
Rendszeresen végzett önfeláldozó, karitatív tevékenységet. Szívügyének tekintette az árvaházakban élő beteg gyermekek ellátását és támogatta ingyenes gyógykezelésüket. A fürdő 1889-ben történt megnyitásától kezdve erősítette a vezetőséget. Minden egyes fürdőidényben a fürdő szanatóriumában lakott és rendelt, télen pedig Tornalján működött. A fürdő fennállásának tíz éve alatt több mint 3500 kezelést végzett. Az esetek többségében tuberkulózist és a nyaki nyirokmirigyek megduzzadását, másoknál bujakórt, illetve csont-, bőr-, ízületi és egyéb betegségeket diagnosztizált.
Az ország első egészségügyi tanácsosa
Tornaljai körorvosként a mindennapok nehézségeiben, járványok és betegségek közepette is fáradhatatlanul látogatta a családokat; a szegények igazi, emberbarát pártfogója volt. Nemes lelkiségét bizonyítja, hogy saját vagyonából is jelentős összegekkel támogatta a helyi és környékbeli iskolák felszerelését. Dr. Pazár Andor tisztában volt azzal, hogy a jövő záloga a gyermek, ezért nevelésükre nagy figyelmet kell fordítani.
Az első világháború utolsó évében a közegészségügy területén szerzett érdemei elismeréséül „egészségügyi tanácsos” címmel ruházták fel. Ő volt az első fürdőorvos, aki megkapta ezt a címet. A Rozsnyói Híradó 1918. április 28-i száma így számolt be az eseményről: „A király Pazár Andor csizi fürdőorvost, a személye körüli magyar miniszter előterjesztésére a közegészségügy terén kifejtett buzgó és eredményes hosszú munkássága elisméréséül közegészségügyi tanácsossá nevezte ki. Ezt a kitüntetést a király tudvalevőleg csak nemrég rendszeresítette s így Pazár Andort mint a vármegye s az ország első egészségügyi tanácsosát üdvözölhetjük.”
A család öröksége
Dr. Pazár Andornak három fia született, akik felnőve, apjukhoz hasonlóan, fontos szerepet töltöttek be Tornalja, Csíz, valamint Gömör vármegye társadalmi és szellemi életében. Legidősebb fia, László apja nyomdokain folytatta és a csízi fürdő későbbi neves fürdőorvosa, illetve a tornaljai magánpraxis folytatója lett. Ifj. Pazár Andor szintén az Iglói Evangélikus Főgimnáziumban tanult és testvérével, Pazár Zoltánnal aktív tagja és támogatója volt a helyi jótékonysági és egyházi kezdeményezéseknek. Támogatták a tornaljai evangélikus templom felépítését.
A Pazár család egykori háza – egy jellegzetes saroképület a Vasút utca elején, a jobb oldalon – mind a mai napig áll.
Posztumusz elismerés és emlékezet
Dr. Pazár Andor munkásságát Tornalja városa nagy elismerésben részesítette 1930-ban. A Prágai Magyar Hírlap 1930. április 10-i száma így emlékezett meg az eseményről: „A humanitásáról megyeszerte ismert Pazár Andor dr. volt tornaljai orvos, a czízfürdői szanatórium megalapitójának emlékére Tornalja képviselőtestülete a múlt évben elhatározta a megboldogult arcképének a közgyűlési terem részére való megfestését. Tornallyay Zoltán tanácstag inditványára a portré elkészitésével Markovits Jenő rimaszombati festőművészt bízták meg.
A kiválóan sikerült, életnagyságú arcképet vasárnap díszközgyülés keretében leplezték le. A díszközgyűlésen a képviselőtestület tagjain kívül a Pazár család és nagyszámú érdeklődő is részt vett. Basa Albert városbíró ismertette a Pazár Andor emlékének megörökítésére vonatkozó tervek fejlődését egészen a portré elkészítéséig, Goldblatt Géza dr. főorvos pedig emlékbeszéd keretében vázolta Pazár Andor dr. emberfeletti munkásságát és elévülhetetlen érdemeit. Beszéde végén hullott le a képet borító lepel s a díszközgyűlés közönsége felállással üdvözölte Tornalja nagy fiának megszólalásig élethü, remekbe készült arcképét, amelyet Basa Albert városbiró vett át a város gondozásába. Tornalja kegyeletes kötelességet rótt le Pazár Andor emlékének megörökítésével s nemes elhatározásával követendő példát állít magyar városaink elé”.
Dr. Pazár Andor emléke és hagyatéka így maradt fenn az utókor számára, mint a hivatástudat és az önzetlen emberszeretet örök példája.
(Forrás: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2016/3, Kerényi Éva: Fürdőélet a 19. századi Gömörben, Rozsnyói Híradó, 1882, Prágai Magyar Hírlap, Doró György: Isten háza, 2014.)
Az írás megjelent a Magyar7 2026/38. számában.