2021. július 19., 11:30

Döntő csaták: Konstantinápoly ostroma

Az addig sikert-sikerre halmozó Omajjád kalifátus határai a század közepére Hispánián keresztül, Észak-Afrikán át, az Arab-félszigeten jóval túlnyúlva, egészen Kabulig, Szamarkandig terjedtek, de az arab törzsek expanziója a VIII. század elején Konstantinápoly bevehetetlen falain megtört.

konstantinápoly
Fotó: wikimedia commons
Konstantinápoly ostroma egy XIV. századi bolgár faliszőnyegen

A 715-ben hatalomra került Szulejmán kétéves uralkodása alatt nem sok sikerrel büszkélkedhetett. Nevéhez fűződik Konstantinápoly hónapokon keresztül tartó ostroma 717 és 718 folyamán. Az uralkodó halála után, annak utóda folytatta az ostromot, de II. Omár sem járt sikerrel. A kudarc kvöetkeztében az Omajjádok hatalma lehanyatlott, polgárháborúk, belső megosztottság után a kalifátus élére az Abbászidák kerültek. Legismertebb tagja a dinasztiának Hárún ar-Rasíd, akit az Ezeregyéjszaka meséiből ismerhetünk.

A Bizánci Birodalom története során több komoly fenyegetéssel kellett szembenézzen.

Miután sikerült visszaszereznie a perzsáktól a területeit, megjelentek az iszlám által egybekovácsolt arab törzsek. A Bizánci Birodalom nevet egy XVI. századi német történetíró használta először, amit a felvilágosodás képviselői is átvettek, így terjedt el. A név egyébként a Konstantinápoly helyén álló, egykori görög gyarmatváros, Büzantion (latinosan Byzantium) nevéből eredt.

A bizánciak alig szabadultak a perzsáktól, máris egy jóval nagyobb veszéllyel kellett szembenézniük, Mohamed próféta harcos híveivel. A nagy területi veszteségeknek azonban kedvező hatásai is voltak, segítették a belső egység létrejöttét, bár vallási különbségek azért maradtak. A lakosság 18 millióról a harmadára, 6-7 millióra csökkent, Herakleiosz uralkodása alatt a görög lett a hivatalos nyelv, a római tradíciók végleg eltűntek.

Több történész véleménye szerint ettől fogva szokás Bizánci Birodalomnak nevezni a Keletrómai Császárságot. Átszervezték a katonaságot és a birodalom közigazgatását. Katonai tartományokat – themákat hoztak létre. A thema élén álló katonai parancsnok, a sztratégosz kezében volt a katonai és a civil hatalom. A hadsereg alapját a parasztkatonák adták, akik szabad emberként művelték a földjüket, ennek fejében azonban katonáskodniuk kellett.

Mentesültek az adózás alól, sőt pénzt illetve természetbeni juttatásokat is kaptak, hogy minél jobb fegyvereket tudjanak vásárolni. 

A reformoknak köszönhetően katonai sikereket tudtak elérni az arabok, vagy akár a bolgárok ellen is. A zsoldos katonaság helyett előtérbe kerül a belső erőforrásokból kiállított hadsereg, amely katonaparasztokból állt, elnevezésük: sztratiótész. Hadba hívásra lovával és felszerelésével jelentkezett, egyébként a faluközösségen belül a többi paraszttal, a georgoszokkal együtt művelte földjét, annyi különbséggel, hogy ő a vérével adózott. A katonáskodási kötelezettsége a földdel együtt öröklődött a családban. A birodalmat a 700-as évekre mintegy 120 000 főnyi haderő védte. Átalakult a taktika, a nehézlovasság szerepe lett a döntő, ők lettek a fő csapásmérő erő. A lovasságnál általánossá vált az egész testet fedő pikkelypáncél valamint a sisak. Támadófegyverük a lándzsa és a kard, de a távolharchoz íjjal is rendelkeztek. A gyalogság pikkelypáncélt, sisakot és pajzsot viselt, a lovasság elleni védekezésre kiválóan alkalmas lándzsát használt. Fő feladata volt „vasfalként” biztosítani a lovasság átrendezését, esetleges taktikai visszavonulását.

Ezen változások, no meg a görögtűz használata tették lehetővé, hogy Bizánc sikerrel vegye fel a küzdelmet a rátörő ellenségeivel.

A görögtűz az egyik legtitokzatosabb fegyver a hadtörténetben. Az elolthatatlan tűz „receptje“ az idők homályába vész, sokan a vietnami háborúban is bevetett napalmhoz hasonlítják. A folyékony láng valószínűleg a 7. századi Bizáncban született meg. A pontos összetevők, valamint ezek aránya hétpecsétes titoknak számított. Minden valószínűség szerint tartalmazott ként, szurkot, salétromot, petróleumot, oltatlan meszet. Elképzelhető, hogy volt benne magnézium is, ami miatt a tűz a víztől sem aludt ki. A titok őrzése annyira jól sikerült, hogy a 13. század elejére feledésbe is merült. Ezt a minden éghető dolgot felgyújtó, és vízzel nem oltható tömegpusztító fegyvert hajókon és erődökben is alkalmazták. Az ábrázolások szerint egy ágyúhoz hasonló szerkezet, pumpával működő szórófej lehetett az, amivel célba juttatták a vegyületet. 

III. Leó császár uralkodása idején az arabok átkeltek a kontinensre Maslama és Szulejmán hadvezéreik vezetésével. 717-ben elfoglalták Trákiát, majd blokádot vontak Konstantinápoly köré, hogy kiéheztessék, illetve, ha lehet, rohammal elfoglalják, 80 000 fős seregüket 1000 különféle méretű hajó egészítette ki. Leó az egyik legjobb képességű uralkodója volt Bizáncnak. Miután elődjét kolostorba küldte, felkészült a várható ostromra, feltöltötte a lőszerraktárait és a magtárait is.

Bízott városa vastag falaiban, legnagyobb veszélynek a tengeri blokádot látta.

Ezért a város megvédését a hajóhadától remélte. A város fő kikötőjét, az Aranyszarv-öblöt, egy keresztben kihúzott hatalmas lánc védte. Az arab flotta egyik fele a Fekete-tenger felől, a másik az Égei-tenger felől vágta el az utánpótlási útvonalakat. Leó azonban kihasználta a bizánci flotta taktikai fölényét, és dromonjai (gályái) meglepetésszerű támadást intéztek az arab hajók ellen. A tömegesen bevetett görögtűz hatalmas káoszt okozott az ellenség tengerészei körében. A bizánci flotta sorra felgyújtotta a hajóikat, kábé 150 ellenséges hajó pusztult el, bizánci veszteség nélkül. A támadás következtében nem csak az arab hajók merültek hullámsírba, hanem a blokád további fenntartásának lehetősége is. Maslama és Szulejmán gondjait tovább tetézte, hogy megjöttek Tél tábornok első katonái is.

görögtűz
Fotó:  Wikimedia Commons
Görögtűz használata egy XII. századi krónikából.

A sivatagi meleghez szokott katonák nem tűrték jól a téli hideget. Az éhínség elkerülése végett az arab harcosok megették a táborukban található összes állatot, sőt egyes korabeli jelentések szerint még a kannibalizmus is felütötte fejét. A sokat szenvedett ostromlók 718 tavaszán erősítést kaptak. Az Egyiptomból érkező flottára Leó hajói ismét lecsaptak, a Márvány-tenger víztükrét égő hajók százai világították be. Újabb pont az ostromlottaknak. A végső csapást azonban a bolgárok vitték be az ellenségnek. Tervel kán bolgár uralkodó megtámadta Maslama csapatait, a folyamatos harcok során sok ezernyi arab maradt holtan, ami végzetesen meggyengítette az ostromlókat.

Az arabok két védősáncot hoztak létre táboruk körül, melyek egyike a bolgárok, a másik pedig a várfal felé nézett, és folytatták az ostromot.

A nyár közepére azonban az arabok helyzete tarthatatlanná vált, ezért egy újabb tengeri vereség után elhatározták a visszavonulást. A bizánci császár ügyesen alkalmazta a pszichológiai hadviselést is, elterjedt ugyanis az arabok között egy hamarosan megérkező frank felmentő sereg híre.

A visszavonuló flotta egy viharban megsemmisült, ami végleg demoralizálta az arabokat, 718 augusztus 15-én elvonultak Bizánc falai alól. Leó kiaknázta sikerét, támadásba ment át és kiűzte az arabokat Anatóliából is. Bizánc, a „Városok Királynője” megállította az iszlám előretörését Európa felé. A sikertelen ostrom egyike a történelem legfontosabb ütközeteinek, mert sokan úgy gondolják, ha Bizánc elesett volna, akkor Európában nem lett volna erő, amely megálljt parancsol az iszlám térhódításának. Az arab hódítás Keleten megállt, hogy majd 732-ben, sok száz kilométerrel nyugatabbra ugyanez játszódjon le Poitiers és Tours között. Ez a két győzelem biztosította 700 évig a muzulmán erők Európától való távoltartását.

Megosztás
Címkék