2021. október 21., 09:09

Búcsú a diófáktól?

Az alábbiakban előbb egy hangulatos történelmi utazásra, majd egy elborzasztó terepszemlére invitálom az olvasókat.

Már múlt időben?
Fotó: Wikipédia
Dió az asztalon
Ezeket gyakrabban veszélyezteti a kártevő
Fotó: Archívum
Egy magányos diófa

A diófa a magyarság egyik kedvelt fája. Faluhelyen régen sok udvarban volt legalább egy, de olykor kettő vagy három diófa is. Az utakat is többnyire diófák szegélyezték. Termését sokféleképp hasznosították. Általában ételeket ízesítettek a darált dióval, de még több került töltelékként a kalácsokba, süteményekbe. A Kossuth tiszteletére készült pozsonyi kiflinek is egyik alapanyaga a dió. Van persze mákos is, de most a dióról lesz szó.

Sok helyen hallottam, hogy régen a magyar ember legalább két diófát ültetett. Az egyiket bölcsőnek, a másikat koporsónak szánta. A dió fája emellett még kiváló bútoranyag is, tehát elmondhatjuk: ez a növény az életünk különböző területein jelen volt.

Természetesen nemcsak a magyarság körében, hanem már az ókorban is. Dr. Kerényi-Nagy Viktor írja:

A dió nemzetség tudományos neve, a Juglans a római mitológia szerint az istenek apja, Jupiter és a makkot, gyümölcsöt jelentő „glans” szavak összeolvadásából származik. A föníciaiaknál Karia maga a dióistennő, míg a görögöknél Kárüa lakóniai királylány Dionüszosz szeretője, aki váratlanul meghal, ezért az isten diófává változtatja a lányt, míg a lakóniaiak templomot emeltek emlékére. E templom oszlopai helyett faragott diónimfák, a kariotidák tartották fejükön a homlokzatot. A rómaiaknál, sőt hazánkban is szokás volt, hogy az ifjú házasokat a termékenység szimbólumaként dióval szórták meg.”
Egyre ritkább ez a látvány
Fotó: Pixabay
Az ép termés

 

 

A dió őshazája feltehetően Ázsiában van, onnan terjedt el aztán előbb a görögök jóvoltából Itáliában és Hellászban, majd a rómaiak vitték tovább Galliába, onnan Germániába és Britanniába.

 

 

 

Ismét Dr. Kerényi-Nagy Viktor írásába lapoznék

A királydió (Juglans regia) felhasználása igen sokrétű. Zöld, húsos felleveleit – a tölgyfajok kupacsához hasonlóak, a népnyelvben diókopács – húsvéti tojások, textíliák, faanyagok és haj festésére használták. A gyógyászatban leveleit, kopácsait és a magjából sajtolt olajat sokféleképpen, sok betegségre alkalmazzák, sőt, magjának alakja miatt a néphit szerint mágikus agytáplálék. (…) A marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceumban őrzött Teleki-herbáriumba (legrégibb lapja 1677-ből származik), amit a II. világháborút követően Kiss József biológiatanár elrejtett a szovjet csapatok elől, a rovarkártétel megelőzésére diófaleveleket tett a lapok közé.”

A diónak legalább hét fajtáját különböztetik meg aszerint, hogy milyen nagyok a termései, milyen vastag a csonthéjas burka, az mennyire könnyen törhető. Ismert az apró kődió, amely nehezen feltörhető, van aztán a vékony kemény héjú – ez a legelterjedtebb fajta. Persze a legkeresettebb a papírhéjú dió, amelyet akár puszta kézzel is feltörhetünk, de akik a különlegességeket kedvelik, azoknak a vérbélű diót tudnám ajánlani. Ismert még a cinegedió és a lószemű vagy vékás dió, ennek igen nagyra nő a termése.

Ínyenceknek?
Fotó: Különlegesség a pirosbelű dió
Diófa–veszedelem

Régen úgy hitték, hogy a diófának semmi sem árt (a fűrészen és a dióverő boton kívül, ezzel sokan túl erősen csépelik az ágakat, nem gondolva a keletkező sérülésekre), talán még a villám is kikerüli. Az erős hatóanyagokat tartalmazó leveleivel pedig más fáktól is távol tartja a kellemetlen kórokozókat. Mára sajnos gyökeresen megváltozott a helyzet. A múlt időt azért használom, mivel manapság csak ritkán készítenek fából bútort és sajnos az utóbbi időben a dió termésével is egyre komolyabbak a gondok. Különböző betegségek és kártevők támadják ezt az értékes fát, termése nagyrészt már nyáron lehull vagy megfeketedik és mire a dió szeptember közepére, végére beérne, a bele megromlik, élvezhetetlenné válik.

Sokáig úgy hittük, hogy a dió szívós, a vírusos, baktériumos és gombabetegségeket jól tűrő növény, amelyet még a kártevő rovarok sem kedvelnek. A kórokozó mikroorganizmusok elsősorban a leveleken támadnak, de egy életerős fa ezt viszonylag jól elviseli. Persze a fertőzött leveleket ajánlatos lehetőleg maradéktalanul összegyűjteni és megsemmisíteni, amivel akadályozhatjuk a betegség terjedését, sőt elejét vehetjük az olyan másodlagos fertőzéseknek is, amelyek a diófa sérülésein át juthatnak be a szövetekbe és folyamatosan gyengíthetik a növényt, amely idővel el is pusztulhat.
Isten csapása a dióra
Fotó: Wikipédia
Nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa)

A kártevőkkel eddig jóval kevesebb tapasztalatot szereztek a szakemberek, különösen azokkal a fajokkal, amelyek tájainkon nem őshonosok, hanem a globalizáció és a klímaváltozás következtében jelentek meg és fél évtized leforgása alatt „be is mutatták” mire képesek. Néhány éve unokánkkal sétálgatva a faluban, ahol élünk az volt a kedvenc időtöltésünk, hogy összegyűjtöttük a járda menti diófákról lepotyogott terméseket és ebből később ízletes sütemények és kalácsok készültek. Tavalyelőtt (2019-ben) – a koronavírus még nem grasszált errefelé – ezek a diógyűjtési séták sajnos kétségbeejtő eredménnyel jártak. A legtöbb lehullott dió romlott volt, feldolgozásra teljesen alkalmatlan. A kertekben az emberek ugyanezt tapasztalták, és persze meg is rémültek, mert korábban ilyesmivel nemigen találkoztak. Igaz, aki már nyáron megnézte, milyen lesz a diótermés, láthatta, hogy a zöld dióburokkal valami nincs rendben, és ahogy teltek a napok, egyre aggasztóbb lett a termések külleme. Egy kis internetes „körséta” nyomán aztán kiderült, hogy a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) felelős a pusztulásért.

Ez a kétszárnyúak rendjébe tartozó kártevő rovar Észak-Amerikában, az USA déli és Mexikó határmenti területén őshonos. Valamikor az 1980-as évek elején jelent meg Európában, közelebbről Svájcban, ahová feltehetően valamilyen élelmiszerszállítmánnyal hurcolhatták be. A következő évtizedekben fokozatosan tovább terjedt – Szlovénia, Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország, Ausztria volt az útvonal. 2012-ben aztán Magyarországon is felbukkant, de már Szlovákiában és Csehország déli területein is „berendezkedett”.

A legyek szárnyfesztávolsága legfeljebb 8–10 mm, így nem könnyen észrevehetők. A kifejlett egyedek (az ún. imágók) júliustól október derekáig rajzanak, közben folyamatosan petéket raknak. A nőstény legyek a dió zöld burkára rakják alig milliméteres hófehér, hengeres, a két végén csúcsos petéiket, előszeretettel a már baktériummal vagy almamollyal fertőzött, esetleg jégverte termésekre. Az épnek tűnő dióburkon is vannak azonban olyan apró sérülések, amelyeken keresztül a lárvák már képesek behatolni. A kikelt lárvák (nyűvek) a dió zöld burkában rágnak és a korai fertőzés elpusztíthatja a termések akár 90-95 százalékát is. A későbbi fertőzés nagyban rontja a minőséget és csökkenti a termésmennyiséget is. A nyűvek a fejlődésük helyén, a burok alatt, a csonthéjon, vagy a dió belsejében bábozódnak csoportosan. A károsító bábalakban telel a lehullott termésekben, vagy azokból kiperegve az avarban.
Ebből mér nem lesz ehető dió
Fotó: Wikipédia
Ez lesz a dióval, ha a nyüvek támadásba indulnak

A kártétel megelőzésére a lehullott, károsított termést feltétlenül érdemes minél hamarabb összegyűjteni és megsemmisíteni. A legbiztosabb az elégetés. Ajánlják a diófa környékén a talaj átmozgatását is, amivel a bábozódott lárvák nagy részét elpusztíthatjuk. Már csak az marad hátra, hogy a diófák alá, szorosan a törzsükhöz erősítve, fóliát terítsünk, hogy a fákról lehulló, megfeketedett termés arra hulljon, s ezt összeszedve, elpusztíthassuk a férges diót, hogy a következő évi termést megmenthessük a különben a talajba kerülő dióburok-fúrólegyek lárváitól. A családi házak udvarán, kertjében kiültetett diófa alá ajánlatos lenne tyúkokat engedni, azok szívesen elfogyasztanák a földre pottyant „kukacokat”. (Igaz, hol tartanak ma már baromfit a falusi udvarokban?).

Már ez komoly figyelmeztetés
Fotó: Archívum
A kártétel korai tünetei

A vegyszeres védelem a legyek rajzásának idején alkalmazott permetezés lehet, amelynek időpontját feltűnő színű – sárga, sárgás zöld – ragacslapok kihelyezésével lehet előre jelezni, sőt sok legyet már ekkor „hatástalanítani”, de ma már egyre kevesebb engedélyezett szer van forgalomban, a biológiai védelemnek pedig még nincsenek kialakított módszerei.

2019-ben egy újabb hívatlan kártevő jelent meg Európában, ennek még nem találtak magyar nevet, a szakirodalomban Rhagoletis zoqui néven szerepel. Ez a légyfaj ugyancsak Mexikóban őshonos, de arról egyelőre fogalmunk sincs, milyen kártételre képes. Megtapasztalva a nyugati dióburok-fúrólégy pusztítását aligha lehetnek kétségeink, hogy ez a kártevő sem lesz kíméletesebb szeretett diófáinkkal szemben.

Néhány biztató szó arról, milyen betegségek ellen óvhat meg bennünket a dió

Gazdag omega-3 zsírsavakban és nagyobb mértékben tartalmaz antioxidánsokat más ételeknél – a dió rendszeres fogyasztása a szervezet működésének számos területén fejt ki jótékony hatást. A dió tömegének 65 százaléka zsír, ennek megfelelően magas a kalóriatartalma, ami által energiadús ételként tartják számon. Viszont, ha többet fogyasztunk belőle, akkor sem növeli az elhízás veszélyét. Olyan fontos ásványi anyagok és vitaminok is megtalálhatók benne, mint a folsav, foszfor, magnézium, B6 és E-vitamin, valamint további komplex bioaktív összetevők. Fogyasztása egyes szívbetegségek előfordulási kockázatát is mérsékeli, sőt az agyfunkciókat is javítja. Csökkenti az LDL-koleszterin szintjét, amelynek szerepe lehet az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulásában. A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának veszélyét is csökkenti. A természetgyógyászat és a kozmetikai ipar a diófa levelét is igen sokféleképpen hasznosítja.

Egyre ritkább az ilyesmi
Fotó: Archívum
Megosztás
Címkék