2020. november 23., 18:49

„Az idei karácsonykor többet ér, ha egymásnak fogunk örülni, nem pedig az ajándékoknak”

A 21 éves Barbi néhány éve súlyos fejsérülést szenvedett, hajszálon múlott az élete. De szerencsére felépült és még inkább nyitott az emberek felé, nagyon empatikus, derűs egyéniség. Szereti az idősek társaságát, ezért nem okozott számára semmi gondot, hogy frissen végzett egészségügyi asszisztensként egy idősotthonban kezdjen dolgozni. Már amikor szeptemberben belépett, nagy erőkkel készültek a koronavírus-járvány második hullámára, októberben pedig kialakították az intézeten belül a covid-részleget.

„Október 28-án reggel bementem a munkahelyemre, ahol csináltak nekünk egy gyorstesztet, ami esetemben pozitív eredményt hozott. Ezt egy másik gyorsteszt követte, annak is ugyanaz lett az eredménye. Fertőzöttségemet később a PCR-tesz csak megerősítette. Az első tesztelésem napján csak egy kicsit náthás voltam, eszembe sem jutott, hogy ez valami más lehet. Egyik országos tesztelésre se mentem már el, akkor már otthon voltam karanténban, a szüleimmel együtt.”

Otthon aztán elveszítettem a szaglásomat és az ízérzékelésemet, egyáltalán nem voltam se éhes, se szomjas. Este reggeliztem, de csak azért, mert tudtam, hogy ha nem eszek semmit, legyöngülök. Az ételektől egyenesen undorom volt. Az étvágytalanságnak tudtam be a levertséget és a gyengeséget”

– emlékezik vissza betegsége idejére.

A legnagyobb kihívást a család számára, különösen azért, mert édesapja asztmás, azt jelentette, hogy Barbit el tudják különíteni. Szerencsére ez elég jól sikerült, mivel az egyik vécét csak ő használta és a fürdőszobában is az egyik mosdó csak az övé volt. A konyhába, ha véletlenül maszkban le is ment, semmihez nem nyúlt, megkérte édesanyját, aki amúgy szintén egészségügyi nővér, hogy készítse elő neki az ételt vagy a teát a saját tányérjába és poharába, és aztán felvitte magával a szobájába.

Nagy megkönnyebbülés volt, hogy sem apu, sem anyu nem kapták el a betegséget. Nem fogtam fel tragikusan az egészet, a bezártság kicsit rosszabb volt, de kibírtuk. Nagyobb bajunk ne legyen az életben”

– meséli mosolyogva. Sőt még azt is bevállalta, hogy a közösségi oldalára kiposztolja, covidos és otthon lábadozik.

Magam is meglepődtem azon, hányan írtak nekem. Sokan bevallották, hogy ők is elkapták a vírusfertőzést, de nem merték nyíltan felvállalni. Bizony olyanok is akadtak, akik nálam rosszabbul jártak, súlyos tünetekkel küszködtek.”

Amikor visszatért a munkahelyére, máris a covid-részlegre került, mivel ő legalább 3-4 hónapig biztosan védett a fertőzéssel szemben. Ez azt is jelenti, hogy 12 órán keresztül védőruhában (overálban)  és kesztyűben van. Szerencsére egyre csökken a fertőzött lakók száma, akikről gondoskodnia kell. Többnyire annyira idősek és betegek már, hogy nem is igazán érzékelik ezt az egész koronakálváriát. Egy ideig még az is a levegőben lógott, hogy ha a helyzet rosszabbodna, akkor bezárják az intézményt és a személyzetnek is bent kell maradnia a lakókkal együtt. Szerencsére erre nem került sor, de szeptembertől már tilos a látogatás, amit az idősek igencsak nehezen viselnek.

Bár még fiatal vagyok, úgy látom, hogy nyáron kellett volna megfogni a vírust, nem szabadott volna utazgatni. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz karácsonykor? Tolongás a boltokban? Miközben már eddig is hányan, de hányan tönkrementek. Például egy olyan házaspár, ahol az egyik fél edzőteremben dolgozik, a másik meg pincér... Az idei karácsonykor többet ér, ha egymásnak fogunk örülni, nem pedig az ajándékoknak”

– zárja „koronatörténetét” Barbi.

Megosztás
Címkék