2021. december 25., 18:00

Az emberek jobbak, mint magukról gondolják, és nem csak karácsonykor

Lapunk éppen akkor került a nyomdába, amikor zárult a Jónak lenni jó adománygyűjtés. Az adományok a Herczegh Anita és férje, Áder János által létrehozott Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért számlájára futottak be, ahonnan gondos mérlegelés után jut el a támogatás az árván maradt gyerekekhez. A jószolgálati munkáról, az anyaságról, család és munka összeegyeztethetőségéről beszélgettünk Herczegh Anitával, aki tíz év tapasztalata alapján állítja, sokkal több a nyíltszívű, adakozó ember, mint azt gondolnánk. És ez bíztató!

Herczeg Anita

Sokan adakoztak, a kampánynak nagy felhajtó ereje volt. Mi indította el önöket ezen az úton, volt valamilyen személyes tapasztalatuk, hogy úgy döntöttek, pártfogásukba veszik a járvány árváit?

A járvány első hullámában, amikor bezárkóztunk, a tehetetlenség volt a legnehezebb. Édesanyámat magunkhoz vettük, és rettegve hallgattuk a növekvő számokat. Minden programunkat törölték, csak passzív szemlélői voltunk a történéseknek, amire nem volt ráhatásunk. Aztán elkezdtem maszkokat varrni, megpróbáltuk a kórházi dolgozók munkáját segíteni, felajánlásokat vettünk át. Így már könnyebb volt elviselni, de amikor a harmadik hullámban nap mint nap azt olvastuk, vagy hallottuk az ismerősöktől, hogy kisgyermekek maradtak árván, félárván, akkor úgy éreztük, van tennivalónk. A végső, kiváltó esemény az volt, amikor a férjem egy ismerősétől hallott egy hatgyermekes édesanyáról, akiről nem lehetett tudni, meg tudják-e menteni, éppen azt intézték, hogy gyermekei még elbúcsúzhassanak tőle… Akkor 5-600 gyermekről lehetett tudni, most már több mint ezer árva, vagy félárva gyermekről tudunk.

És hogyan történik a támogatás, egyszeri segítségről van szó, vagy megpróbálják a gyerekek sorsát követni?

Azokon tudunk segíteni, akik hozzánk fordulnak. Nagyon fontos, hogy az érintettek értesüljenek az alapítványról, tudják, van segítségük. Miután hozzánk fordulnak, mindent ellenőriznünk kell, azután döntünk a támogatásról. Ebben az évben főként egyszeri gyorssegélyt folyósítottunk, mert erre volt a legnagyobb igény. A családok sokszor a családfenntartót veszítették el, és a hagyatéki eljárás befejezéséig zárolták a folyószámlájukat. Nem volt semmilyen bevételük, tehát azonnali gyorssegélyről döntöttünk, függően az anyagi helyzettől és az eltartottak számától. Hosszú távon azonban havi rendszeres, kiszámítható segítséget szeretnénk nyújtani.

Ez komoly apparátust igényel.

Ez az, ami nekünk nincs, viszont nagy segítséget kaptunk a Köztársasági Elnöki Hivatal apparátusától. Most már van egy négyfős apparátus, köztük egy Covid-özveggyel, aki három gyermek mellett volt főállású anya, és hirtelen elvesztették a családfenntartót. Neki nagyon nehéz lett volna visszamenni a munkaerőpiacra, jelentkezett tehát az alapítványhoz, és most ő az egyik nagyon fontos munkatársunk, aki sejthető, milyen empátiával kezeli a telefonokat és dolgozik a sorstársai életének jobbításáért.

Egy felvidéki orvosnő mondta, amikor a nyár folyamán először hallott az alapítványról, hogy naponta találkozik különböző tragédiákkal, de soha eszébe sem jutott, mennyi Covid-árva lehet. Tehát önök tulajdonképpen tudatosítatták a társadalommal, hogy a járványnak ilyen következménye is van. 

Igen, nagyon nagy fába vágtuk a fejszénket, de jó döntést hoztunk. Érzékeljük a hatalmas segíteni akarást az országon belül, az embereket valóban meghatja az árvák sorsa. Adakoznának, rendszeresen, akár nagyobb összeggel is, de hogyan, ha a közvetlen közelükben nincs ilyen rászoruló család? Sokan örülnek, hogy az alapítványon keresztül célba lehet juttatni a segítséget, ráadásul közhasznú alapítványról van szó, tehát adómentesen tudjuk a támogatást folyósítani. Ugyanakkor majdnem minden család arról számol be, hogy sok segítséget kaptak a környezetükből, az elhunyt volt munkatársaitól, a gyerekek iskolás közösségétől, szülőktől, tanároktól, a településen élőktől akár névtelenül is, és ez az a segítőkészség, ami átlendíti őket. A tragédia után ugyanis sokan kétségbeesetten úgy gondolják, nincs tovább, feladják. A segítség azonban mozgósítja a bennük rejlő tartalékokat.  

Az országos kampány is azt mutatja, az emberek támogatják a rászorulókat, persze, ünnepek előtt jó szívvel adakozunk, szívesebben is, mint máskor, de lehet, hogy többről is szó van. Lehet, hogy a járvány erősíti az egymás iránt érzett felelősséget? 

Már a koronavírus-járvány előtt is sok interjúban hangsúlyoztam, a munkámnak az a nagy adománya, hogy folyamatosan találkozom az önzetlenséggel, a tenni akarással, az empátiával. Nagyon sok kezdeményezés van a legkülönbözőbb területeken, amelyek arról szólnak, hogy az emberek összefognak és segítenek. Ki a munkájával, ki pénzadománnyal. Böjte Csaba testvér is folyamatosan arról számol be nekem, hogy gyakran küldenek az árváinak névtelenül néhány százezer, vagy néhány millió forintot. Ezt korábban is tapasztaltam, ezért nekem sokkal jobb a véleményem az emberekről, mint az embereknek saját magukról, és ez nem csak karácsonykor van így!

Herczegh Anita

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagyköveteként volt ez a tapasztalta?

Úgy gondolom, mindig kell egy ötlet, egy ember, aki elindítja a kampányt, amihez csatlakozni lehet: az emberek szeretnének segíteni, és ha van egy jó kezdeményezés, boldogan csatlakoznak.  Egy édesanya könnyezve mesélte, kinyitotta a postaládát és egy szívecskékkel telerajzolt borítékban talált százezer forintot névtelen adományozótól. Az alapítvány folyószámláján is látom, van  aki már beállította a havi rendszeres támogatást. Magánszemélyek, baráti körök, egyházi közösségek, kisvállalkozások, nagy cégek, önkormányzatok – a legkülönbözőbb háttérrel akarnak segíteni. Az összefogás tehát érezhető.

Az egyébként adott volt, hogy a gyermekmentő Regőczi István nevét veszi fel az alapítvány, vagy keresni kellett a névadót?

Mindenképp olyan nevet akartunk választani, amely jól megkülönböztethető és visszatükrözi a szándékainkat. Regőczi atya élete összefonódik az árvákkal. Ő a háború után karolta fel és nevelte fel a hadiárvákat. Nálunk viszont vannak gyámok és családban maradnak a gyerekek, akiket inkább csak segíteni, támogatni kell. Azon vagyunk, hogy méltóak legyünk a névhasználatra, és Regőczi atya tevékenységéhez. Amikor eldőlt, hogy az ő nevét vesszük fel, megpróbáltuk beszerezni az Isten vándora című könyvét, hogy elolvashassuk az önéletrajzát. Teljesen véletlenül egy antikváriumból dedikált példányt sikerült megszereznünk, amibe csak annyi áll: Szeretettel Regőczi István. Én ezt úgy értelmezem, hogy fentről áldását adta a névhasználatra.

Mondjuk el, hogy önöknek gyakorlatuk van az alapítványok működtetésében, többek között a Felvidéken is van szervezetük. Köztudott, hogy édesapja, Herczegh Géza, neves jogtudós, Nagykaposon született a két háború között. A város ápolja az emlékét, három évvel ezelőtt avatták fel a mellszobrát. Önnek van-e felvidékiség-tudata, egyáltalán mennyire élő az Ung-vidékiekkel a kapcsolat? 

Igen, máig élő a kapcsolat, elsősorban édesanyámnak köszönhetően. Ketten édesapámmal hozták létre a Herczegh Károly Alapítványt, apai nagyapám után. Aztán édesapám halála után anyám ugyanolyan, sőt kettőzött lelkesedéssel folytatja a munkát. Nagyon a sajátjának érzi, azt látom rajta, hogy már-már felvidéki identitásúnak érzi magát, holott ő nem onnan származik, de szeretettel kötődik a helyhez. Nagyon sok barátra tett szert Nagykaposon és a környéken, ezért is szívesen csinálja ezt a munkát. Sokszor a bátyám is csatlakozik, ő is elkíséri.

Még élnek ott rokonaik is, van hová becsengetniük? 

Most nemrégiben hunyt el az utolsó családtag, akivel a kapcsolatot tartottuk. Sajnos több ilyen közeli rokoni kapcsolat a Felvidéken már nincs, de van a családnak egy másik ága, ők Kárpátalján élnek, egyik napról a másikra találták ott magukat, amikor fejük fölött meghúzták az országhatárt. Arra is van példa, hogy ők jönnek át a nagykaposi rendezvényekre, és ott van együtt a család.

Ha már a családnál tartunk, egy nagy váltás előtt állnak, lassan a végéhez közeledik Elnök úrnak a megbízatási ideje, egy tízéves korszak zárul le. Annak idején teljesen természetes döntés volt, hogy otthagyja a bírói karrierjét és odaáll a férje mellé, hisz a másik választás sem lett volna példa nélküli. Mennyire volt ez nehéz döntés?

Ez valóban döntést igényelt, de még korábban, 2009-ben kellett meghozni, amikor a férjem európai parlamenti képviselő lett. A két kisebb gyerek akkor volt 6 és 15 éves, a két nagyobb friss egyetemista. Az volt a kérdés, hogy a férjem kimegy Brüsszelbe és vasárnapi apukaként időnként hazajön, vagy pedig mi is kiköltözünk a két kicsivel együtt, a két nagy pedig leválik rólunk, és maradnak itthon, hiszen őket az egyetem már ideköti. Végül is a gyerekekkel megbeszélve emellett döntöttünk. Nem akartam, hogy a kicsinek ritkán látott hétvégi apukája legyen. Tehát nekem már akkor választanom kellett a család és a munka között. Később azonban, amikor visszaköltöztünk, tudtam volna a bírói karriert folytatni, de akkor azt kellett mérlegelnem, hol vagyok pótolható, ha valaki átveszi a bírói munkámat, ugyanúgy tudja vinni az ügyeket. Viszont  az úgynevezett first lady – vagyis elnökfeleségi feladatokat senki nem tudja átvenni, ott hiány keletkezik. Láttam az elődeim munkáját, úgyhogy döntöttem, teljes szívvel beállok, és őszintén mondom, nagyon sok örömet jelent. A karitatív tevékenység a legszebb része a feladatomnak. Vannak a protokolláris találkozók, amikor egy másik elnök feleségének megmutatom Budapest valamelyik szépségét, beszélgetünk egy ebéd vagy vacsora során. De egész más tíz éven át részt venni a karitatív szervezetek munkájában, látni az eredményeket, találkozni a hátrányos helyzetű gyerekekkel, a fogyatékkal élőkkel, a tehetséges gyerekekkel, a nagycsaládosokkal. Nagyon sok örömet és szép élményt adtak, egyáltalán nem bántam meg a döntésem.

Nem véletlenül vallja, hogy aki kézen fog egy gyermeket, már tett valamit a jövőért.

Valahogy mindig a gyerekekkel kapcsolatos feladatok, tennivalók találtak meg. Volt más jellegű megkeresés is, de a gyerekekkel kapcsolatos felkérésekre nem szoktam nemet mondani. Négyszeres anyukaként és most már nagymamaként ez annyira nem meglepő.

Ez az életforma nagyon sok megkötéssel jár, az elő sem fordulhat, hogy farmerban, pólóban leugrik a közértbe?

Dehogynem! Előfordul, és farmerban, pulcsiban nem nagyon ismernek meg.

Nagyon sok minden átalakulóban van körülöttünk, többek között a hagyományos női-férfi szerepek is, ráadásul olyan évezredes alapértékeket akarnak megkérdőjelezni, mint a hagyományos családmodell. Ezek aggasztó jelenségek. Lehet, hogy elindultunk valami jóvátehetetlen irányba?

Bennem is kavarognak ezek a kérdések. Van, hogy én is elkeseredek, aztán találkozom valamilyen meghívás kapcsán egy olyan kezdeményezéssel, ami miatt megint bizakodó leszek. Reménykedem, hogy ez csak egy átmeneti időszak.

Ugyanakkor érezhető, hogy van egy nagyon erős gyermekvállalási kedv, és mégis, sok nő fél is a döntéstől, sokkal jobban, mint bármikor korábban.

A két jelenség egyszerre van jelen, ezt a saját gyerekeimen is látom. Én már sokgyermekes édesanya voltam ennyi idős koromban, a gyerekvállalás most sokkal későbbre tolódott. A cél az lenne, hogy minden családban annyi gyerek szülessen, amennyit szeretnének, tehát, hogy senki ne kényszerüljön a munkája, vagy megélhetési okok miatt feladni vágyait, hogy több gyermeke legyen. Láthatóan igyekszik a kormányzat minden megoldással támogatni a gyermekvállalást.

Nagyon sokan a karrierjüket féltik, pedig éppen az ön példája is rácáfol a félelmekre, de mintha ezek a példák nem érnék el a nőket.

Bennem annyira erős volt a gyerekek utáni vágy, hogy semmi nem téríthetett volna el. Nagyon akartam gyerekeket, többet akartam, és hála istennek lett is, és soha nem volt vita köztünk a férjemmel, hogy bárminek is másként kellene lennie. De számtalan példa van, akár Ürge-Vorsatz Diána példája, aki a Regőczi Alapítvány kuratóriumának is a tagja, 7 gyermek édesanyja, fizikus, professzor asszony, díjak tömkelegét megkapta, nemzetközi szervezetek tagja, és bírja energiával, mindenre jut ideje. Rengeteg nő tudott karriert csinálni úgy, hogy közben gyermeket is nevelt.

Ön egyébként egy év múlva hol látja magát, visszatér a bíróságra, vagy inkább a karitatív tevékenységet folytatja?

A saját gyermekemnek érzem a Regőczi Alapítványt. A családokkal szeretnék személyes kapcsolatban lenni, hogy ne csak adatlapok alapján kelljen dönteni segélyekről.  És bízom benne, hogy azért maradnak más karitatív felkérések is, amelyeknek szívesen teszek eleget.

Ilyenkor karácsony előtt milyen plusz feladata van az elnök feleségének?

Ez a legsűrűbb időszak, nagyon sok karitatív rendezvény, jótékonysági vásár van. Megpróbálok mindenhová elmenni, ahová hívnak. Van egy volt kolléganőm a bíróságon, aki Böjte Csaba gyerekeinek szervezi a gyűjtést minden évben. A gyermekek írnak az angyalkáknak levelet, és az angyalok mindenkinek teljesítik a karácsonyi kívánságait. Több mint ezer gyereknek 2-3 kamion viszi ki az ajándékokat. Van olyan gyermek, akinek már 15 éve teljesítem a kívánságát. 

És mi lenne az ön kívánsága?

Hogy együtt legyen a család. 

Áder János idei újévi beszéde egy népmesére épült, aminek az volt az üzenete, hogy a rossz legyőzhető. Úgy fogalmazott, az új évben kevesebb kétely és több bizalom kellene, legyünk hálásak 2021-ben, kérdés, megfogadtuk-e a tanácsot? Nehéz év van mögöttünk, miben bízva várjuk az új évet? 

Sok jel mutat arra, hogy a koronavírus által gerjesztett félelemmel teli időszakban az emberek elkezdtek azon gondolkodni, mi a lényeges az életben. Eljutottunk odáig, hogy semmi nem számít, csak az, hogy mindenki hiánytalanul ott legyen a fa körül. Ez a legfontosabb. Remélem, tanulunk ebből a helyzetből, mert vannak tanulságok: nem az a fontos, el tudunk-e külföldre utazni, vagy meg tudunk-e venni valamilyen ajándékot a másiknak, hanem az, hogy mindenki egészséges legyen!

Herczegh Anita
Jogász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért Kuratóriumának elnöke. Áder János köztársasági elnök felesége az ELTE Jogi Karán végzett 1987-ben, évekig bíróként, majd a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságánál dolgozott. Három leány és egy fiú édesanyja.  

Megjelent a Magyar7 2021/51-52.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!