Apponyi gróf éberhardi hétköznapjai

2021. június 4., 11:27
Lacza Tihamér

A 175 éve született gróf Apponyi Albert (1846–1933) korának egyik legismertebb és nagy tiszteletnek örvendő politikusa volt. Közismert róla, hogy 1920-ban Trianonban nem volt hajlandó aláírni a megalázó békediktátumot.

albert-count-apponyi

Az inkább a Felvidéken köztudott, hogy családjának a felső-csallóközi Éberhardon és környékén voltak kiterjedt birtokai. Amikor csak tehette, kivált a nagy háború éveiben, sokat időzött a faluban, ahol mindenki szerette.

Noha Genfben halt meg, és sokáig Budapesten volt a sírja, 1942-ben Éberhardon, a családi sírboltban helyezték végső nyugalomra.

Az 1990-es rendszerváltás óta június 4-e táján a helyiek rendszeresen megemlékeznek róla és a trianoni igazságtalanságról. Apponyi Albert utolsó gazdatisztje, Deme Gyula, aki Éberhardon naponta találkozott a gróffal, 1933-ban kiadta Aquarellek gróf Apponyi Albertről és az ő Eberhardjáról című könyvét. Ebben sok olyan dolgot írt le, amelyek érdekes részletekkel egészítik ki „kora legnagyobb magyarjának” arcvonásait.

Közismert volt Apponyinak a hagyományokhoz való ragaszkodása, amin akkor sem változtatott, ha ezzel történetesen pénzt takarított volna meg. A család szolgálatában álló libériás kocsisok egyenruhája feketésszürke szövetből készült, amelyet lilás sötétkék zsinórzat ékesített. Mint Deme megjegyzi, ezeknek az anyagoknak a beszerzése nehézségekkel járt és drága is volt, ezért arra kérte Apponyit, hogy „megfordíthassa” a színeket, azaz legyen a szövet sötétkék, a zsinórzat pedig feketésszürke, mivel ezek könnyebben és olcsóbban beszerezhetők. Apponyi tömören ennyit mondott:

Lehet, hogy igaza van, de már csak tartsuk meg a hagyományokat. Én már sok libériát koromnál fogva sem fogok csináltatni.

A gróf nagyon vallásos volt, minden misén megjelent, és bár senkit nem kényszerített rá, hogy a példáját kövesse, mindenki számára biztosította a lehetőséget, hogy jelen lehessen. Demének erről is van egy története:

Mise után benézett az irodába és engem ott vasárnap munkában talált. – Jó napot, igazgató úr – szólt be a nyitott ablakon –, azt hittem, hogy elutazott valamerre, mert a misén nem láttam. A mise végeztéig (10 óra d. e.) az irodának zárva kellett maradnia. A mise befejeztéig a csordát, a nyájat és a kondát sem volt szabad legelőre hajtani, mert a teheneseknek, gulyásoknak, juhászoknak és kanászoknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy a misén részt vehessenek. Az ő dolguk azután, ha misét ennek dacára sem hallgatnak.

A következő történet kissé szomorkásan mulatságos.

Egy alkalommal a gróf és a neje meglátogatták a lóistállót, ahol meglepetésükre az egész lóállományt lecserélték: a saját tenyésztésű, 24-28 éves „régi ismerősök” közül egyet sem találtak. Deme közölte, hogy mindet kiselejtezték, mert munkaképtelenek voltak. A grófné megjegyezte: „De hiszen azok a mi régi, hű szolgáink voltak!” A gazdatiszt ezt válaszolta: „Mi nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy hét zsák búzát küldjünk egy kocsissal az állomásra, amikor ma 25-30 zsák búzát szállít egy pár ló egy kocsissal.” Mire Apponyi megkérdezte: „Mi lett az öregekkel?” Deme ezt válaszolta: „Virslibe adtam el őket.” A gróf csak ennyit jegyzett meg: „No legalább nem szenvednek, szegények. Attól irtóztam volna, ha konflisló lett volna belőlük.”

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/22. számában.

2021. június 2., 16:39

Ezúttal is fajsúlyos és szórakoztató témákat kínál olvasóinak a Magyar7 legújabb, 22. száma

Lezárt határok, hol folytatja Vida Máté, miért nincs tisztességes vasút a Csallóközben?

Kövesse facebook oldalunkat is!