A WHO szakértője szerint egyszerre is beadható a koronavírus és az influenza elleni oltás
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője szerint egyszerre is beadható a koronavírus és az influenza elleni oltás, hatásfokukat nem befolyásolja az egybeesés. Siddhartha Datta, a WHO európai regionális vakcinatanácsadója ezt csütörtökön, Koppenhágában mondta sajtótájékoztatón.

- hangoztatta.
Európa 53 országa és a közép-ázsiai térség a valódi veszélyforrása annak, hogy
a következő hetekben újult erőre kap a koronavírus, vagy ez már meg is történt
- mondta ugyancsak csütörtökön és szintén Koppenhágában sajtótájékoztatón a WHO regionális hivatalának elnöke, Hans Kluge.
Emlékeztetett arra, hogy
ismét rekordok felé közelítenek az esetszámok, és igen gyorsan terjed a fertőzés az említett két régióban, és ez súlyosan aggasztó.
- fogalmazott Kluge. Rámutatott, hogy Európában az utóbbi héten több mint megkétszereződött a koronavírus miatt kórházba kerülők száma,
ha pedig a járvány továbbra is ilyen ütemben terjed, akkor februárra Európában újabb félmillió halálos áldozata lehet.
Hozzátette ugyanakkor, hogy most az egészségügyi hatóságok többet tudnak a vírusról és jobb eszközeik vannak ellene.
A járvány újraéledését Kluge szerint a lakosság alacsony átoltottsági szintje és a vírus terjedésének megakadályozására hozott intézkedések lazítása okozta. Felidézte, hogy
Európában csak nyolc olyan ország van, ahol a teljes átoltottság legalább 70 százalékos, az átlagos arány 47 százalék.