2021. május 23., 15:15

A vérvörös kövek országa

Elzászról, Európa egyik leggazdagabb vidékéről a közép-európaiak viszonylag keveset tudnak. A híradók élére legtöbbször székhelye, Strasbourg kerül akár az Európa Tanács üléseivel, akár az emberi jogokkal kapcsolatban, de magát a várost és Elzászt alig ismerjük. Öt alkalommal jártam be legszebb részeit, ezek emlékét gyűjtöttem össze.

Strasbourg
Médialapozó
Fotó: Csermák Judit
Strasbourg madártávlatból

Elzász történelméről sokat lehetne mesélni. Az országrész az öreg kontinensnek a francia–német ütközőzónájában fekszik. A terület mindig vonzotta a hódítókat, s az ellentétek sohasem csitultak. A spanyol Habsburgoktól a franciák a XVII. században foglalták el a vidéket, az 1870-es porosz–francia háborúban viszont a németek szállták meg. A nagy háborút követően Franciaország részévé vált, a II. világháborúban ismét gazdát cserélt, hogy a világégés végén a franciák tegyék rá a kezüket.

A látszólagos megbékélés

Az ott lakók nehezen tudták feldolgozni az évszázados hányattatást. Sokat beszélnek a francia–német megbékélésről, s példaként hozzák fel a két nép ma már felhőtlen viszonyát. Ez azonban csak részben igaz.

Egy alkalommal – strasbourgi forgatás után – közvetlenül a határ német oldalán egy Neumühl nevű falucska takaros fogadójában szálltunk meg. Amikor oldottabbá vált a hangulat, a tulajdonos is odatelepedett az asztalunkhoz, és dőlt belőle a panasz. Mesélt a második világháború végének értelmetlen pusztításairól, amikor a bosszútól vezérelt francia katonák találomra romboltak le házakat, és bántalmazták a lakosságot. Noha csupán néhány kilométer választja el a határtól, vendéglátónk évtizedek óta nem járt a szomszédban.

Elzász páratlan szépségű természeti látnivalója a Vogézek hegylánca. Néprajzos édesapám a ’60-as években sokat gyűjtött a vidéken, hiszen az eldugott falvakban még ápolták az ősi hagyományokat. A vadregényes tájon bányásszák a híres vörös homokkövet, amiből Elzász városaiban mindmáig építkeznek.

A Rajna kapuja

Strasbourg a francia befolyásnak köszönhetően kapott szerepet Brüsszel mellett az Európai Unióban, és az Európai Parlament plenáris üléseit általában a városban tartja. Ilyenkor a képviselők hada és az apparátus egy hétre átköltözik Brüsszelből.

Strasbourg
Fotó: Csermák Judit
Colmar, Unterlinden Múzeum

A várost a Rajna kapujaként emlegetik, s valóban itt építették fel Európa egyik legnagyobb folyami kikötőjét. A pénz meglátszik a metropolisz külcsínén is, sokkal tisztábbnak tűnik más francia településeknél. A város műemlékekben különösen gazdag, soraiból kiemelkedik a katedrális, amely egyben a város szimbóluma.

A vörös kövekből épült dóm tornya a legmagasabb, középkorban épített torony, ahonnan páratlan kilátás nyílik a sokat megélt városra. A szépen faragott kapu fölött a híres balga szüzek szoborcsoportját látván az eltékozolt életen, a Rohan-kastély termeiben pedig egykori tulajdonosának, Rohan bíborosnak a sorsán elmélkedhetünk, akinek kétes alakját Szerb Antal is megörökítette A királyné nyaklánca című örökbecsű művében.

Elzász báját az is adja, hogy zegzugos vidékein az oda látogató mindig talál egy kis gyöngyszemet.

Magam is így jártam, amikor autóbusszal tartottunk haza, és „luxusjárművünk” egyszer csak bemondta az unalmast. A sofőr gondterhelt arccal, az állát simogatva próbálta megoldani a problémát, de a komputerizált járműjavítás világában hamar feladta. Így kerültünk a festői városkába, a Strasbourgtól délnyugatra fekvő Ottrottba, ahol ugyan egy olcsó fogadóban húztuk meg magunkat, de a másnap délelőtt mindenért kárpótolt.

Az ezeréves települést a kovácsok városának titulálják. A csobogó, bővizű patak mentén álltak egykor a műhelyek, a hegyek fokán kastélyok ügyelték a rendet, a Szent Odile-ről elnevezett kolostor úti célként is szóba jöhet.

Sajnos járművünk közben megjavult, így fájó szívvel vettem búcsút e tüneményes településtől.

A nagy ábránd

Nem sokáig unatkozhattunk az utastérben, mert elérkeztünk Haut-Kœnigsbourg várához. Az impozáns erődítmény leginkább a filmrajongók fantáziáját mozgatja meg¸ a közönség előtt

Jean Renoir A nagy ábránd című alkotásának a helyszíneként vált ismertté.

Strasbourg
Fotó: Csermák Judit
Haut-Kœnigsbourg, A Nagy ábránd film posztere, vörös kőből épült falon

A rendező remekművet alkotott, a filmet a világ legjobbjai között tartják számon ma is, olyan kiváló színészek vitték sikerre, mint Jean Gabin és Marcel Dalio. A történet az első világháború alatt játszódik, és a nemzetek közötti megbékélést sugallja, amit, ahogy előbb láttuk, nem könnyű megvalósítani.

Az erőd bejárása jó fizikai erőnlétet igényel, de megéri: a várfokról egyedülálló kilátás nyílik a Vogézekre, és szép időben a Fekete-erdőt is megcsodálhatja a látogató.

A vörös kő itt is építőanyagul szolgált, naplemente idején különösen félelmetesen hat az égő szín. A szépen berendezett kiállítótérben Elzász történetével ismerkedhet a látogató.

Colmar lagúnái

Velencéhez sok város hasonlítja magát: Szenpétervárt és Brugge-t észak Velencéjeként szokás emlegetni.

A festői elzászi kisvárosban, Colmarban is átélhetjük a lagúnák hangulatát, sőt a Kis-Velence negyed elnevezés utal is a hasonlóságra.

Az óváros utcái megőrizték az egykori céhek emlékét, a Lakatos, az Árus, a Varga utcában lépkedhetünk a régi köveken. Természetesen a népünnepélyek e településről sem hiányoznak, a Bor ünnepére és a Káposztanapokra tömegek érkeznek.

Strasbourg
Fotó: Csermák Judit
Colmar lagúnái

Tovább sétálva betértünk a 13–14. században épült Szent Márton-székesegyházba. Savariában, a mai Szombathelyen született tours-i püspököt a helyi hagyomány magyar királyfiként emlegeti. A templomtól nem messze áll Frédéric Auguste Bartholdi szülőháza. A neves szobrász a New York-i Szabadság-szobor alkotójaként vonult be a hírességek képzeletbeli panteonjába.

A művészetkedvelők legfőbb zarándokhelye az Unterlinden utcában található hasonló nevű múzeum. A 13. században épült kolostor falai között látható az isenheimi szárnyas oltár.

Strasbourg
Fotó: Csermák Judit
Colmar, isenheilmi szárnyasoltár

A nagy magyar művészettörténész, Lyka Károly így ír a fenséges alkotásról:

„Messze elüt Dürertől és HolbeintőI a harmadik nagymester, a rejtélyes Mathias Grünewald (meghalt 1530 körül), akinek sem eredete, sem igazi neve nincs mindmáig tisztázva. Művészi jelleme azonban, amint a főművén, az isenheimi szárnyas oltár képsorozatán elénk tárul, világos képet ad művészetéről. A képsor egyik tagja, Krisztus feltámadása a német művészetben páratlan vízionárius képzelet nagy erejű alkotása, amely messze eltávolodik korától s a barokk jövőbe vezet át. Grünewald e fantasztikus alkotása magános vándorköve e nyelvterület művészetének. Minden, ami utána következik, hétköznapinak látszik vele összemérve.”

A franciák is pusztították

Mulhouse felé tartva a magyar vonatkozású Murbach-apátságot érdemes felkeresni. A kolostort 926-ban elődeink, Zolta vezér hadai dúlták fel, az épületet felgyújtották, hét szerzetest legyilkoltak. A mártírok sírját és a legendát a templom plébánosa ízes tájszólásban mutatja meg. Azért a franciáknak sem kellett a szomszédba menni rombolásért: a „nagy” francia forradalom alatt a helyi parasztok törtek be a szent helyre, s pusztításuk vetekedett a magyarok fosztogatásával.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/20. számában.

Strasbourg
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék