2022. május 15., 20:06

A székely anyaszék szívében

„Udvarhelyszék székely anyaszéknek neveztetik azért, mert régente a székelyek főkapitánya legtöbbször itten lakott, itt tartattak a székely nemzeti gyűlések. Felülete hegyes, kevés térhellyel, keleti és északkeleti oldalán roppant havasok és ezekből kinyúló rengeteg erdőségek borítják.” És itt lakott maga a legnagyobb székely, Orbán Balázs is, akivel évek óta járjuk Székelyföldet. Nagyon ideje volt már, hogy 2015 nyarán körülnézzünk magában az anyaszék szívében, Székelyudvarhelyen és környékén, amely a nagy író bölcsője és végső nyughelye is egyben.

A magyarországi utazók többsége Szejkefürdőnél lép be Székelyudvarhelyre, és hála istennek, ezeknek az utazóknak a nagy része nem mulasztja el felkeresni Orbán Balázs sírját a szejkei domboldalban. A kopjafás síremléket – melyhez 14 darab, 1973 és 1988 között felállított székely kapu alatt átsétálva juthatunk fel – 1969-ben építették. A Szejke feletti Mál-tetőről már belátunk Székely-udvarhelyre, hisz „Székelyföld középpontjához, legérdekesebb, legclassicusabb helyéhez értünk, az anyaszéknek anyavárosához. Háromszorosan anya nékem, mint kedves szülőföldem. A havas közül letörtető Nagy-Küküllő itt kiszélesedő terén, a folyótól körül folyva, szép teres helyen fekszik e város” – fogalmazott Orbán Balázs valamely kilátópontról szemlélve a világ talán legmagyarabb városát. 

Budvártól Csonkavárig

A város fekvéséből adódóan számtalan kilátóhelyről szemügyre vehető, szinte körülölelik a jobbnál jobb panorámát nyújtó tetők. Talán az összes közül a legtitokzatosabb a Budvár, amelyről azt tartják, Attila testvére, Buda vezér építtette, aki itt is van eltemetve. Hogy a kronológia szerint haladjunk, a várossal való ismerkedést illik a Szalvátor-hegy alatti Jézus Szíve kápolnával kezdeni. A monda szerint a helyén egykor ősmagyar oltár állt, míg szemben a Budvárban már keresztény vitézek éltek. A vár egyik íjásza Jézust kiáltva röpítette nyílvesszőjét a pogányok felé, akik ijedtükben szintén Jézust kiáltottak, s nyomban kereszténnyé lettek.

Székelyudvarhely a Budvárról
Fotó:  Kenyeres Oszkár
Székelyudvarhely a Budvárról

A megtérés emlékére, az ősi oltár helyére épült a Jézus kápolna a XIII. században. A több Székely Nemzetgyűlésnek helyszínt adó város Zsigmond királytól kapta kiváltságait, amelyeket az erdélyi fejedelmek is rendre megerősítettek, sőt itt született Erdély egyetlen székely fejedelme, Székely Mózes is 1553-ban. Középkori építészeti emlékből keveset találni itt, de azért állnak még a János Zsigmond által, az ellene fellázadt székelyek megfékezésére, s gúnyképpen Székely Támadt várának nevezett, 1565-ben épített erősség falai.

Nem sokáig tűrték a székelyek a megalázást, az első adandó alkalommal, 1599-ben lerombolták. Később a Habsburgok használták fel a kurucok megzabolázására, ezért a szabadságharcosok végleg tönkretették, azóta nevezi Udvarhely népe Csonkavárnak. A későbbi korok építészeti emlékei a különböző felekezetek templomai, a Vármegyeháza, a Vasszékely szobra és a város fölé emelkedő Tamási Áron Gimnázium. 2004-ben hozták létre az Emlékezés Parkját, ahol 13 történelmi személyiség bronzszobra segít eligazodni a példaképeket kereső jelen nemzedéknek. 

Galambdúcos székely kapuk

„A faragott kapuk az életbe, a jelen felé irányítanak bennünket; székelyföldi városokba és falvakba, ahol metaforikus, ősi jelekkel és feliratokkal múlt, jelen, és jövő hármas dimenziójában beszélnek egy emberi közösség élni akarásáról. Élni – és nem akárhogyan! Hanem – a sajátosság méltósága szerint – önmagunk megtartó hagyományában.” Ha Udvarhelyről a Nagy-Küküllőt követve a Hargita felé indulnál, ne felejts el kitérni Máréfalvára, ahol Székelyföld talán legszebb festett, galambdúcos székely kapui állnak. Talán Sütő András fenti szavai is eszedbe jutnak a papi lak 1858-ban épített kapuja előtt, amely a legrégebbi kapu Máréfalván. Itt azt mondják, az udvarhelyszéki kapuk az életbe jelentenek bejáratot. Tudták ezt a románok is, ezért a kommunizmus idején rátették a kezüket az erdőkre. Az anekdota szerint ezekben a nehéz időkben kérdezte az egyik székely a másiktól: „Hát ezután már miből csinálunk kaput? – mire a társa rámutatott a feliratra: „Isten segedelméből!”

De kitérhetsz Tibódra vagy Székelyszentkirályra is, a Nagy-Küküllővel Fenyéden, Zeteváralján, Ivón keresztül felmehetsz a havasokig is, mindenütt ugyanaz a kép, ugyanaz a miliő fogad. Udvarhelyszék organikus élettől lüktető falvain nem fog az idő, a székelyről pedig lepereg a nyugati civilizáció nyegle bája. Jó ezt látni, jó ezt érezni Zetelakán is, ahol tovább folytatjuk a mívesen faragott székely kapukkal való ismerkedést.

Rezek és Lázok hazája
Fotó:  Kenyeres Oszkár
Rezek és Lázok hazája

A népi emlékezet szerint Zetelaka eredetileg a Csele-dombon feküdt a Küküllő kiszélesedő völgyében. A tatárok a falut felégették, azután települt mai helyére; hatalmas méretű katolikus temploma 1914-re készült el. A templomtorony kiváló igazodási pont a környező Lázokról és Rezekről. Utóbbiakról jó tudni, hogy a székely ember Láz-tetőknek hívja azokat a kaszálós, legelős hegytetőket, amelyek oldalát erdő borítja. A Rez-tetők ezeknek az ellentétje: a hegytetőn van egy kis erdő, amely alatt a hegyoldalakat földművelésre, legeltetésre használják. 

Pálinka és nárciszmező

Zetelakáról már nem követtük tovább a Nagy-Küküllőt, hanem ezeket a Lázokat céloztuk meg. Innen nyugat felé tartva is egy Lázon kell átkelni, így erről a széles tetőről már messziről feltűnik következő úti célunk, Oroszhegy, mely leginkább a pálinkájáról híres. Ezt örökíti meg az ismert vicc is: „Az oroszhegyi asszony levágja a kakast, mondja is a fiának: Édes fiam, levágtam a kakast, mit főzzek belőle? Hát pálinkát, édesanyám – hangzik a válasz.” Már Orbán Balázsnak is feltűnt a szokásosnál is szívélyesebb fogadtatás: „A székely vendégszeretet e falu egyszerű romlatlan lakóinál egész tisztaságában nyilvánul. S bármikor is, ha idegen vetődik oda, azt majd megölik szívességgel, kínálgatással.” Nos, Oroszhegyen pont azt kaptuk, amit vártunk, de talán egy kicsivel többet is: Udvarhelyszék egyik legősibb és legnépesebb települése megújuló szellemével és épített örökségeivel egy erős, szebb jövőt építő közösségről tanúskodik. A pálinka sem maradt el persze, és szerencsénk volt megcsodálni Oroszhegy másik büszkeségét, a Lázon fekvő nárciszmezőt is. Innen már csak a fennsíkon vezető széles utat kellett tartanunk, hogy eljussunk utolsó állomásunkra, Szencsedre. 

Úton Oroszhegyre
Fotó:  Kenyeres Oszkár
Úton Oroszhegyre

A legendárium szerint Szencsed neve a tatár betörés idejéből ered, amikor a szentlélekiek ide menekültek, s magukkal hozták egyetlen bizodalmukat, az oltáriszentséget is. Az újkori időkben már a bogárfalviak nyári szálláshelye volt, sőt az 1930-as években beindult fűrészüzemnek köszönhetően 1966-ban már 152-en éltek itt.

Aztán jött a kommunizmus és az államosítás, vele együtt pedig a hanyatlás. A legutóbbi népszámlálás már csak 15 lelket talált Szencseden. Az elszórt házak között bőven jut hely a kápolnának és a legelőknek, amelyek a környező erdőkkel az ember és természet kapcsolatának folytonosságát biztosítják. Ez pedig bőven elég az élethez, mert ahogyan erre mondják a legfontosabb „élni – és nem akárhogyan! Hanem – a sajátosság méltósága szerint – önmagunk megtartó hagyományában.”

Megjelent a Magyar7 2022/19.számában.

kopjafa-a-csicser-oldalaban
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.