A néphit szerint kezdődnek az őszi viharok - Máté-napi hiedelmek, népszokások
A szeptemberi hónap elődeink számára kiemelten fontos időszak volt. Szent Mihály havaként az őszi munkák csúcsidőszakának számított. A mezőgazdaságban ez a hónap a betakarítás, a szüret, egyúttal pedig az őszi szántás-vetés időszaka. Máté napja, szeptember 21-e, fordulópont volt a népi kalendáriumban. Eleink ezen a napon kezdték el az őszi gabona vetését.
A keresztény egyház Máté apostolra és evangélistára emlékezik ezen a jeles napon. Mátéról nagyon kevés történetileg hitelesnek tekinthető adat maradt fenn, legendái azonban bővelkednek a fordulatokban.
Máté, másik nevén Lévi, egyike volt Jézus követőinek és apostolainak. Adószedő és vámos volt Kafarnaumban, mielőtt Jézus felszólította, hogy kövesse.
A Máté név a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: „Jahve ajándéka“, vagy „a hűséges”.
Máté-napi hagyományok
Máté napján a magyar néphagyományban a mezőgazdasági munkákhoz, különösen az őszi búzavetéshez és az időjárás-jósláshoz kapcsolódó szokások gyűltek össze.
A néphit szerint Máté napján kezdődnek az őszi viharok, és ez az őszi búzavetés kezdete. Jelentős időjárási fordulónap.
A búzavetés számontartott időszak volt, maga a búzahét vidékenként váltakozott. Általánosságban a csillagászati ősz első hónapjába eső négy hét a vetési terminus: mátéhét, mihályhét, ferenchét, gálhét.
A szegedi magyar és a privigyei szlovák nép egyező tapasztalata szerint a búzát legjobb Máté hetében elvetni.
A vetőmag kiválasztása
A mag tisztításakor, szórásakor azt rakták el erre a célra, ami széllel szemben a legmesszebb repült. Ez ugyanis a legérettebb és a legnehezebb szem, következésképpen a legalkalmasabb a vetésre. Máskor hordáskor a szekér aljára ponyvát terítettek és a kipergett szemeket tették el vetni, mert az a legjobb. A vetni való magot vízbe fordították, ami leült, az adta a leggazdagabb termést.
Mágikus praktikák a bőséges termés érdekében
Mohács sokácai Máté napján a barátok templomában szakajtókban, kosarakban búzát szenteltettek. A szentelt búzát a vetőmag közé keverték, hogy a szent magvak bőséges termést hozzanak.
Háromszéken a vető napfelkelte előtt kiment a temetőbe, és az onnan hozott földet a másnap elvetendő mag közé keverte. Kalotaszegen az aratókoszorúból kidörzsölt szemeket is a vetőmag közé keverték. A deszkiek a vetőzsákot vetés előtt három napig a tetőre tették, hogy érje a harmat.
Vetőabrosz
A kézi vetés legfontosabb eszköze a vetőabrosz volt.
„A búzavetés országszerte a karácsonyi abroszból vagy háziszövésű sütőabroszból történt, ugyanabból, amelynek vásznából az aratógatya is készült”- írja Bálint Sándor néprajzkutató az Ünnepi kalendáriumában.
Karácsonykor három abrosszal terítették meg az asztalt. Ezek közül a két felső díszes volt, mert színes pamut volt beleszőve. Evéskor ezt a kettőt levették az asztalról, majd az étkezés befejezését követően visszatették. Ebből az abroszból vetették a kalászosok magvait.
A vetőabrosz sarkába különböző tárgyakat kötöttek. Kalotaszegen megsózott hamu került bele, Szamosszegen pedig egy jó nagy krumplit helyeztek el benne.
Az abroszból történő vetést későbbi időben sok helyen zsákkal helyettesítették.
Vetés
A vetés reggelén a befogott ló elé ostorral keresztet rajzoltak, és ha a ló vagy a szekér eltaposta, abban az évben nem számítottak jó termésre.
Nemcsak a búzaszemeket készítették gondosan elő, hanem a szent munkának is megadták a módját.
Először a gazda tiszta ruhába öltözött, majd innentől nem szólt senkihez. Ezután megszentelte a vetőmagot. Nagyon ügyelt rá, hogy a folyamat során asszonnyal ne találkozzon, hiszen egyrészt akkor nehezen állta volna meg szó nélkül, másrészt úgy vélte, az bizony elvenné a szerencséjét. Majd kiment a földhöz, letette a kalapját, és Isten áldását kérte a vetésre. A vetők a munka megkezdése előtt keresztet vetettek és imádkoztak és csak utána fogtak neki a munkához. Így adtak tiszteletet az életnek is hívott búzaszemeknek.
A gazda a vetés elején a markából keresztalakba szórta a vetőbúzát az Anyaföldre, s közben ekképpen fohászkodott: „Uram, istenem segíts! Nekünk is elég legyen, de jusson a szegényeknek is!”
Algyőn ilyenkor korán kimentek vetni, hogy még napkelte előtt kiérjenek a földre. Amikor a nap éppen feljött, a vetnivaló búzával telt zsákokat odaütögették a földhöz, valószínűleg attól remélték a jó termést.
A régi szegedi öregek vetés előtt imádkoztak. A vetőmagra keresztet vetettek: „Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek nevibe elvetöm, szaporodj”!
Volt, aki egy lábra vetett, vagyis minden második lépésre szórta a magot, volt, aki mind a kettőre. Arra is vigyáztak, hogy ne vessenek túlságosan szélesre, mert akkor ritkán kelt a vetés.
Vetés utáni praktikák
Miután végzett a gazda a vetéssel, magasra dobta a zsákját, hogy jó magasra nőjön a gabona. A palócföldi Hollókőn a gazda a vetés végén a földnek mind a négy sarkára térdelt és imádkozott.
Volt ahol gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott tartotta. Ha szóltak hozzá, nem válaszolt. Állítólag azért, hogy a madarak nyelve is leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre - „az ég madarai, a termést ne tizedeljék meg.”
Ez a munka egyike a legkényesebbeknek, sok gyakorlatot és mindenekelőtt érzéket kívánt. A jó vetőt nemcsak megbecsülték, de igyekeztek tanulni is tőle.
A szántás, a vetés munkáját mindig a férfiak végezték, abba asszony még segítségképpen is ritkán kapcsolódhatott.
A vetést a Biblia gyakran Isten igéjéhez hasonlítja. Ha jó talajba hullik a mag, sokszoros termést hoz, de az útra, köves talajra eső magokat a madarak kapkodják fel.
A termés védése
A termés védése a vetés befejezése után is fontos volt. Sásdon az első vetés után keresztet vetettek a kenderpozdorjára, majd feldobták a levegőbe, hogy a búza szára is olyan erős legyen, mint a kenderé.
Mindegyik szokásnak ősi, a táltoshitig visszavezethető hagyománya volt, a jó termést, mágikus praktikákkal akarták biztosítani.
Kenyér a megmaradt búzából
Az asszonyok egyes vidékeken a vetésből megmaradt búzából a koldusoknak sütöttek kenyeret.
Népi megfigyelések
A vetés napját természeti jelenségekhez, megfigyelésekhez kötötték. Az őszi búzát a tölgy- és a kőrislevél lehullása után vetették, míg a tavaszi búzát akkor, amikor a borz és a varjú először tette tiszteletét a szántásban.
Általános szabályként tartották:
ősszel porba, tavasszal sárba kell vetni.”
Az árpa akkor került a földbe, amikor a kökény virágzott, vagy a kakukk megszólalt.
Máté-napi tilalmak
Voltak olyan térségek, ahol éppen ezen a héten nem vetettek, mert úgy vélték, "csak pelyva kelne a mag után".
A tilalomra utal a göcseji hiedelem is: Szent Máté hetének pelyvahét a neve. Úgy tartottűk, aki ilyenkor vet, pelyvás gabonát arat. A búzahét itt a ferenchét, amelyikbe Assisi Szent Ferenc ünnepe esik – szerepel Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában.
Vásárosdombó gazdái ezen a napon régebben nem szántottak, mert úgy vélték, az ilyen földet különösen fölveri a gaz. Éppen ezért „Gazos Máté“ néven tartották számon a napot.
A vetés előtti napon nem sütöttek kenyeret, mert a kenyeret megszegők búzája üszkössé vált volna.
Vetés előtt semmit sem adtak kölcsön, mert attól tartottak, az elviszi a szerencsét.
Vetés napján a hajdani tápaiak kenyeret nem sütöttek, még a hamut sem háborgatták, bolygatták meg a kemencében.
Régebben a vetésidő alatt nem volt szabad káromkodni, sem dohányozni.
Népi időjóslás
"Ha Máté napján tiszta idő vagyon, a bornak esztendőre nagy bőségét várják” – tartja a paraszti hagyomány Máté napjáról.
"Ha Máté nevet, nem lesz a borból ecet" - tartották eleink. A mondás arra utal, hogy a Máté-napi napsütés jó bort vetít előre.
Ellenben, "ha Máté napján fúj a szél, hat hétig fúj". A néphit úgy tartja, hogy ezen a napon vagy környékén kezdődnek az őszi viharok.
A paraszti hagyományban úgy tartották számon, "ha Máté napján ha esik, esős lesz az ősz". A Máté-napi esőből csapadékos őszt jósoltak.
