A „Homok Atyja”
Almásy László Adolf Ede György Mária (1895–1951) – ezen a néven keresztelték meg azt a kalandos életű férfit, aki Afrika-utazóként, a Szahara egyik legalaposabb ismerőjeként, az Úszók barlangja őskori festményeinek és rajzainak felfedezőjeként és a 9 Oscar-díjjal elismert Az angol beteg című film róla mintázott főszereplőjeként vált világhírűvé.
A beduinok maguk között Abu Ramlának (Homok Atyja) nevezték, ami egyfajta elismerése volt annak a ténynek, hogy Almásy autóval szelte át a leküzdhetetlennek tűnő homoktengereket. Ez irányú ismereteit Erwin Rommel (1891–1944) német tábornok, a második világháború idején Észak-Afrikában harcoló Afrika Korps parancsnoka is felhasználta. Almásy a háború kitörését követően hadipilótaként szolgált a magyar légierőnél és a német katonai hírszerzés (Abwehr) kérésére vezényelték Rommel mellé, akinek egy olyan emberre volt szüksége, aki jól ismeri a Líbiai-sivatagot.
A németek valószínűleg tudtak arról is, hogy Almásy László az 1930-as években jó kapcsolatokat ápolt Kairóban brit tisztekkel és kutatókkal, akikkel közösen a Nílus partjánál fekvő Wadi Halfában megalapították a Zerzura klubot, amelynek fő célja a legendás Zerzura oázis (Madarak oázisa) felkutatása és feltérképezése volt.
Az angol ismerősök közül említsük meg Ralp Bagnold (1896–1990) mérnököt, későbbi tábornokot, aki elsőként szervezte meg a Líbiai-sivatag kelet-nyugati irányú átkelését, továbbá Kennedy Shaw (1901–1979) botanikust és régészt, aki sokáig Almásy egyik legjobb barátja volt és sivatagi expedíciói során tudományos szakértőként közreműködött.
A háború kitörését követően az addigi jóbarátok a front ellentétes oldalán találták magukat. A két angol, Ralph Bagnold és Kennedy Shaw irányításával megalakult a Longe Range Desert Group, amely mélységi felderítő egység volt és szabotázs akcióival igyekezett megnehezíteni Rommel hadseregének afrikai műveleteit.
Ők tudtak arról, hogy egykori ivócimborájuk Rommelnek segít, így a németek és az angolok afrikai összecsapásai egyfajta sakkjátszmára emlékeztettek: hol a németek, hol a britek kerültek előnybe és bár a Salam-hadművelet révén elhíresült titkos német akció sikerrel járt (Almásyék az ellenséges vonalak mögött két hírszerzőt Egyiptomba juttattak, akik rádióösszeköttetést létesítettek Rommel főparancsnokságával), a britek, miután megszerezték és megfejtették a németek Enigma-kódrendszerét, tudomást szereztek a „Sivatagi Róka” néven elhíresült Rommel terveiről és legtöbbször eredményesen megakadályozták azok megvalósítását. Korábban Rommel volt az, aki az amerikai Fekete Kód titkos üzeneteinek ismeretében meglepő támadásokat hajtott végre a sivatagban. Ezt a kódot az amerikaiak azonban lecserélték, miután kiderült, hogy a németek megfejtették, akik aztán egyszeriben „megvakultak” Afrikában.
Almásy betegsége miatt 1942-ben visszatért Magyarországra és 1943-ban könyvet írt Rommel seregénél Líbiában címmel. Ez a műve lett az alapja annak a bírósági pernek, amelyet 1945 után Almásy ellen indítottak fasiszta propaganda címén.
A dolog „pikantériája”, hogy a bíróságon a könyv egyetlen példányát sem sikerült bemutatni, miután azt a szovjet hatóságok az utolsó példányig megsemmisítették, így a testület úgy próbálta Almásyt felelősségre vonni, hogy nem ismerték a könyv tartalmát. Végül a világhírű Kelet-kutató, Germanus Gyula (1884–1979) volt az, aki megvédte őt és bizonyította ártatlanságát, de mellette szólt az is, hogy a nyilas terror idején zsidó honfitársait bújtatta.
Almásy egykori barátja, Kennedy Shaw is írt egy könyvet Longe Range Desert Group címmel, amely a britek észak-afrikai hadműveleteinek összefoglalása és egyben a sivatagi hadviselés egyik legfontosabb forrásműve. Ebben Almásyt többször is név szerint említi.
Megjelent a Magyar7 2026/41.számában.