2020. szeptember 25., 20:04

A D-vitamin segít legyőzni a koronavírust

A szakemberek már a koronavírus-járvány elején arról beszéltek, hogy a D-vitaminnak komoly szerepe lehet a COVID-19 gyógyításban. Amit akkor még csak sejtettek, azt napjainkra már tanulmányok bizonyítják. Erről számol be a cas.sk hírportál.

hoseg-napszemuveg.jpg
Fotó: Life

Igencsak pozitív eredményeket hozott az USA-ban, de Izraelben és Spanyolországban is a D-vitaminnal való gyógyítás. Nekünk is érdemes volna jobban odafigyelnünk arra, hogy elegendő D-vitaminhoz jusson szervezetünk. Annál is inkább, mert 10-ből 8 Szlovákiában élő embernek a szükségesnél jóval kevesebb D-vitamin található a szervezetében. De hogy jussunk hozzá?

Egy izraeli tanulmány 4,5 millió emberre terjedt ki. Megállapítást nyert, hogy akiknek szervezetében elegendő D-vitamin volt, ellenállóbbak voltak a koronavírussal szemben. Ritkábban betegedtek meg, és ha mégis, a betegség lefolyása egyáltalán nem volt súlyos, hamarabb meggyógyultak. Hasonló eredményre jutottak az USA-ban is. Egy amerikai tanulmány kínai, francia és német kórházi adatokat vizsgált.

Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy az orvosok csaknem mindig alacsony D-vitamin szintet állapítottak meg a súlyos koronavírusos betegeknél.

A cordobai tanulmány

Spanyolországban egy 76 fős mintán, ami ugyan nem sok, tesztelték a D-vitamin hatását. Mind a hetvenhat embert súlyos tüdőgyulladással vették fel a kórházba, amit a COVID-19 okozott. Minden beteg malária elleni szert és antibiotikumot kapott. Ezután a csoportot két részre osztották. 50 beteg kapott D-vitamint is, 26 páciensnek nem adtak. Sem betegek, sem az orvosok nem tudták, ki kapja meg vitamint és ki nem, így elmaradt a placebo effektus is.

A 26 beteg közül, akik nem kaptak D-vitamint 13-at kellett intenzív osztályon kezelni és 2-en belehaltak a betegségbe.

A D-vitaminnal kezelt 50 beteg közül viszont mindössze 1 került az intenzív osztályra és ő is túlélte a betegséget.

A szervezet maga állítja elő

A D-vitamin az egyetlen vitamin, amit a szervezet maga képes előállítani. Ehhez viszont elegendő napfényre van szüksége.

A megfelelő étkezés – halolaj, tengeri halak, tojás, gombák, vaj és sajtok – szintén segítik a termelődését.

Zsírban oldódó vitaminról van szó, táplálékkiegészítő formájában is kapható. Túl is adagolható, ezért az ajánlott napi mennyiséget mindig be kell tartani, érdemes erről az orvossal konzultálni. A túladagolás jele lehet a fáradtság, az idegesség, az étvágytalanság és a hányinger.

Gyermekeknek napi 25 mikrogrammnál (1000 IU egység), felnőtteknek pedig 50 mikrogrammnál (2000 IU egység) több D-vitamint nem ajánlott fogyasztani.

Hogy elegendő van-e belőle szervezetünkben, azt a háziorvos is meg tudja állapítani. Ezt a vizsgálatot azonban nem mindegyik biztosító fizeti. Térítés fejében elvégzik. Amennyiben szakorvos rendeli el a D-vitaminszint megállapítását, azt minden biztosító téríti. A legjobb, ha ezt a vizsgálatot az rendszeres preventív vizsgálat során végzik el.

Akinek alacsony a D-vitamin szintje, annak általában 1-2 évre van szüksége ahhoz, hogy megfelelő kezeléssel – vényre felírt gyógyszerrel, vagy táplálékkiegészítő szedésével – a kellő szintre emelkedjen.

Megosztás
Címkék