80 éve írták alá a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezményt
Idén február 27-én lesz nyolcvan éve, hogy aláírták a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere-egyezményt. Edvard Beneš elnök elgondolása ugyanis az volt, hogy a háború után Csehszlovákiát, mint nemzetállamot formálja újjá, német és magyar kisebbség nélkül. Az ide vezető út első fontosabb állomása a londoni csehszlovák delegáció moszkvai útja volt.
Az 1943. december 11-én Moszkvába érkező csehszlovák küldöttség következetesen kérte a németeken kívül a magyar kisebbség tömeges kitoloncolását is. Edvard Beneš a szovjet félnek jelezte, hogy az új csehszlovák állam nemzetiségi összetételét kitelepítéssel kívánják rendezni.
A moszkvai csehszlovák emigrációt váratlanul érte és meglepte Beneš elnök kitoloncolási javaslata. Először idegenkedve fogadták a tervet, mert komoly tagbázisuk volt a magyarlakta területeken. Ezért Klement Gottwald azzal a javaslattal állt elő, hogy oldják meg a problémát lakosságcserével, tehát a csehszlovákiai magyarokat cseréljék ki a magyarországi szlovákokkal.
A csehszlovák kormánynak a nagyszabású lakosságcserével és a magyarok egyoldalú kitelepítésével kapcsolatos reményei a nagyhatalmak potsdami konferenciáját (1945. július.17. – augusztus 2.) megelőző hetekben erősödtek. A konferencia azonban a magyarok kérdésével nem foglalkozott, a két állam belügyének tekintette. Az első közvetlen csehszlovák–magyar tárgyalások 1945 augusztusában eredménytelenül zárultak. A csehszlovák fél azonban tovább erőltette a lakosságcserét.
A csehszlovákok, hogy megnyerjék a magyar felet a tárgyalások folytatására, az 1945. október 25-i kormányülésen felfüggesztették a magyarok vagyonának elkobzását. A magyar kormány november 11-én – remélve, hogy ezzel javít a felvidéki magyarok helyzetén – elhatározta, hogy tárgyalásokat kezd a csehszlovák kormánnyal. Erre december 3-án került sor Prágában, ahol a csehszlovák fél ismét kijelentette, hogy a magyarkérdést a paritásos lakosságcserével és a visszamaradó magyarok egyoldalú kitelepítésével szeretné rendezni. A lakosságcsere keretében a kitelepítendők magukkal vihetik ingóságaikat, a visszamaradó ingatlanjaikért pedig a befogadó ország köteles kártalanítani őket. A lakosságcserét a Magyarország területén szabadon mozgó csehszlovák bizottság végezné.
A magyar fél hajlandó volt tárgyalni a lakosságcseréről, de csak a paritásos cseréről. Gyöngyösi 1946. január 5-én a tárgyalások folytatását javasolta Krnónak. A csehszlovák fél január 14-i jegyzékében üdvözölte a javaslatot. A Prágába érkező magyar küldöttség az „egy az egyhez” arányú lakosságcsere-egyezmény megkötésére kapott felhatalmazást a magyar kormánytól. A február 6–10-e között folytatott tárgyalások megegyezéssel zárultak.
A szlovákok önként jelentkezhettek, ingóságaikat vihették magukkal, hátrahagyott ingatlanjaikért kárpótlásban részesültek. Ugyanez vonatkozott a magyarokra is, de őket kijelölték. A csehszlovák fél lehetőséget kapott arra is, hogy toborzás és regisztráció céljából kormánybizottságot küldjön Magyarországra. Az egyezményhez jegyzőkönyvet csatoltak. Ez ígéreteket tartalmazott, amelyek kilátásba helyezték az egyoldalú kitelepítések és a belső széttelepítés felfüggesztését, valamint a vagyonelkobzások leállítását.
Az I. cikkely a magyarországi szlovákok jelentkezésének körülményeit határozta meg. A II. cikkely a magyarországi szlovákok toborzásának irányítóiról és végrehajtóiról rendelkezett. A III. cikkely a „különbizottság” tagjainak és munkájának feltételeit rögzítette. A IV. cikkely szerint ez a bizottság veszi át az áttelepülni szándékozók nyilatkozatát az egyezmény aláírásától számított három hónapon belül. Az V. cikkely a felvidéki magyarok kitelepítéséről szólt, a VI. az áttelepülők ingóságairól rendelkezett. A VII. cikkely értelmében a kitelepülők ingatlanjai az állam tulajdonába kerülnek, a VIII. a reciprocitáson felüli háborús bűnösség címén történő kitelepítések alapelvét rögzítette. A IX. cikkely az áttelepítés szervezési és egyéb feltételeivel foglalkozott, a X. a kitelepítés végrehajtását tartalmazta, a XI. pedig a vegyes bizottságok hatáskörét, működésének feltételeit részletezte. A XII. cikkely úgy rendelkezett, hogy a Csehszlovákia területére 1938. 11. 2-a után letelepedett személyekre az egyezmény nem alkalmazható. A XIII. cikkely kimondta, hogy az egyezmény nem módosítja a Magyarország által 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben vállalt kötelezettségeket. A XIV. cikkely az egyezmény ratifikálásáról szólt.
A magyar kormánynak nem sikerült elérnie, hogy a visszamaradó magyarság megkapja állampolgárságát, sőt, Csehszlovákia fenntartotta magának azt a jogot is, hogy további 200 ezer magyar kitoloncolásának elfogadtatását a békekonferencia elé tárja.
A különbizottság hat héten keresztül fejthetett ki propaganda tevékenységet a magyarországi szlovákok között az áttelepülésre ösztönözve. Ez a toborzás 1946. március 4-én kezdődött, ám nemcsak hogy túlbecsülték a Magyarországon élő szlovákok számát, de még a várakozásokhoz képest is sokkal kevesebb szlovák jelentkezett önként az áttelepülésre.
A Magyar Távirati Iroda 1947. április 11-i jelentése segít eligazodni a történtekben. A jelentésben szerepel Hajdu István áttelepítési kormánybiztos nyilatkozata. A tudósításban ez olvasható: „Ismertette a lakosságcsere-egyezményt, majd bejelentette, hogy Magyarországon 92 380 személy vallotta magát szlováknak és jelentkezett az áttelepülésre, ezek közül azonban 22 000 személy visszavonta jelentkezését.
A csehszlovák cserelistán 106 000 magyar személyt jelöltek ki áttelepülésre.” Összehasonlításképpen a CSÁB-körzetek adatai szerint a jelentkezők létszáma 95 421 volt, magyar adatok szerint 95 724, ebből a szlovákul beszélők száma 74 935 volt.
A lakosságcsere-egyezményt a magyar országgyűlés 1946. május 14-én cikkelyezte be. A népességcsere 1947. április 12-én kezdődött. Közbeszólt azonban (akkor is) az időjárás, így 1947. december 20-án a közelgő karácsonyra és a nagy hidegre való tekintettel a két ország megegyezett a lakosságcsere szüneteltetésében. A folytatásról 1948. február 23-a és 25-e között született döntés az Magyar Kommunista Párt és a Csehszlovák Kommunista Párt képviselői között. Ennek értelmében a lakosságcsere március 2-án indult meg újra. A magyar kormány május 18-án ideiglenesen felfüggesztette a lakosságcserét, ez június 4–8-a között megismétlődött. A paritási elv be nem tartása miatt a magyar kormány június 12-én ismét felfüggesztette a lakosságcsere végrehajtását. Magyar számítások szerint eddig az időpontig Csehszlovákiából 75 264 magyart telepítettek át a határ másik oldalára, a Magyarországról Csehszlovákiába áttelepült szlovákok száma pedig 52 457.
Az egész ügy végére az 1949. július 25-én megkötött csorbatói egyezmény tett pontot. „A hét elején Csorbatón Csehszlovákia és Magyarország képviselői jegyzőkönyvet írtak alá azoknak az eddig még elintézetlen fontos pénzügyi kérdések végleges, kölcsönös rendezéséről, amelyek a békeszerződésből, a lakosságcsere-egyezményből, valamint a háború előtti gazdasági és pénzügyi kapcsolatokból erednek” – tudósított az Új Szó 1949. július. 28-i számában.
Az áttelepült magyarországi szlovákok száma mindössze 59 774 volt, a Szlovák Telepítési Hivatal zárójelentése szerint viszont 73 273. A csehszlovák hatóságok tehát még látszatra sem törekedtek a kvóták betartására. Szlovákiából összesen 76 616 magyart telepítettek át Magyarországra, a szlovák statisztikai hivatal szerint azonban számuk 89 660 volt.
