2022. június 9., 14:19

Naplót olvasni olyan…

Naplót olvasni olyan, mintha bekukucskálnánk egy ablakon, valaki lelkének ablakán a mindennapjaiba, megélt kalandjaiba, vágyaiba, legmélyebb érzéseibe. A napló sok mindent elárul arról, aki írja azt, hiszen a papírnak önti ki lelkét, árulja el legféltettebb titkait, ami sokszor könnyebb, mint ha valakinek szemtől szembe beszélné el ugyanazt. Máskor tényeket, a napok, napszakok pici rezdülésit ismerhetjük meg a leírtak által, de van, amikor történelmet ír a napló, sorsfordító eseményekről emlékezik meg.

recenzió
Fotó: ma7

Fábián Janka Árvízi napló című kisregénye az 1838-as pesti árvízről fest eleven képet. Irodalmi nagyjaink is sokat foglalkoztak a szóban forgó félelmetes elemmel, említsük csak Jókai Mórt és Vörösmarty Mihályt. Tíz évvel a 48-49-es szabadságharc és forradalom előtt, amikor Pest már rohamosan fejlődik, minden idők legnagyobb árvize sújtja a nyüzsgő és virágzó várost.

Már hónapok óta baljós előjelek mutatkoznak – a Felvidéken enyhe tél, délebbre viszont fogvacogtató hideg, gyakori sűrű hóesés, a Duna jege mélyen befagy, az északról érkező víztömeget nem képes magába fogadni és a tenger felé juttatni, hanem a töltéseken kívülre kényszeríti. Mindezek ellenére az emberek és a felelős hivatalok nem tesznek megfelelő óvintézkedéseket, abban bízva, hogy megússzák a rájuk leselkedő veszélyt. Március 13-a éjjelén pedig a jeges ár feltartóztathatatlanul rájuk zúdul, és szinte tengerré változtatja a Duna vizét.

Gruber Vilma kezdi vezeti a naplót röviddel az árvíz előtt, nővére javaslatára. Ő maga vonakodik ettől, mert úgy gondolja, nincs miről írnia, a csendes hétköznapok alig szolgálnak valami érdemleges eseménnyel, amelyet papírra vethetne.

De azért nekilát az írásnak, így az áradást megelőző napok lejegyzéséből megtudhatjuk, hogy az emberek alapvető hozzáállása az egyre inkább mutatkozó vészhelyzethez az volt, hogy nyugtatgatták magukat: máskor is hullott már ennyi hó, és tavasszal szépen elolvadt. S itt egy kicsit bizonytalanul hozzátették: igaz, talán ennyi még sohasem hullott. Vagy elnézve a Duna jegét megjegyezték, hogy az előző telek idején is nagyon bőséges volt a jégpáncél, mégis simán folyt le a jégzajlás. Ámbár – tették hozzá megint csendben talán nem volt ennyire vastag a jégréteg. „Akkor mégiscsak van veszély?” „Nos… – egy pillanatra elhallgatott, és egy futó pillantást vetett a feltorlódott jégtáblákra, amelyek kékes és sárgás fénnyel verték vissza a fáklyák lángját –, persze hogy van. Ekkora mennyiségű jég nem fog csak úgy eltűnni… De azt hiszem, nekünk nincs mitől félni. A Duna már holnap reggelre kidühöngi magát. Ha levonul a jég, a víz sem fog tovább emelkedni.”

Vilma, akit a Cholera-naplóból kíváncsi kamaszként ismerhettünk már meg, immár bájos fiatal nő. A természeti katasztrófa idején Pesten tartózkodik, idősebbik nővére családjánál. Közel laknak a Dunához, nem csoda hát, hogy az elsők között érte őket az áradás. Az éjszaka folyamán kénytelenek a háztetőre menekülni, s ott várakozni az életet mentő csónakokra. A napló elénk tárja a várva várt csónak megérkezését, ami persze korántsem jelent teljes megmenekülést. További megpróbáltatások, veszteségek várnak a menekülőkre, s ezeket mind részletesen taglalja Vilma a füzetben, amelyet menekülés közben sebtében szoknyája belső zsebébe rejtett.

Nagyon sok ház omlott össze a katasztrófa során, főleg a külvárosok vályogházai. Sokan váltak nincstelenekké. Fábián Janka regénye a napló által nemcsak a napokig dühöngő árvíz pusztítását mutatja be, hanem a vidékiek, sőt a külföldiek összefogását és támogatását is. Ezen felül felvillantja az emberekben lappangó reményt a talpra állásra, az újrakezdésre.

A könyvet a Libri Kiadó jelentette meg 2022-ben.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.