Komlós Aladár végig példa maradhatott

2020. június 19., 15:02
Juhász Dósa János

Legutóbbi írásunkban Darvas János és fia, Darvas Szilárd (Iván) alakját idéztük meg, amelyben megemlítettük, hogy Darvas még gimnazistaként követte el első verseskötetét (Bontakozó szárnyak), amelyben két gimnazista társával, Mittay Begyáts Lászlóval és Komlós Aladárral közölte szárnypróbálgatásait kedves tanáruk, Bodor Aladár felügyelete alatt.

Amíg Begyáts nevével már nem igazán találkozunk a későbbiekben, bár a Magyar Életrajzi Lexikon őrzi a nevét, addig Komlós Aladár neve örökre beíródott a magyar irodalomtörténetbe. Igaz, nem mint költőé, hanem mint

irodalomkritikusé  és irodalomtörténészé, aki nemcsak nem tagadta meg zsidó származását, hanem sokat foglalkozott is a magyar nyelvű zsidó irodalommal.

Felesége, a nála 15 évvel fiatalabb Palotai Erzsi előadóművész, író volt, aki Nagyváradon született, de ifjú éveit Kassán töltötte (az ő nem kevésbé izgalmas alakját a következő írásunkban idézzük meg). Egyikük nevét sem igen jegyzi a szlovmagyar irodalom.

Ez persze megérne egy külön misét. Amikor a trianoni döntéssel a magyar nyelvű lakosság 1/3-a idegen hazába került, három lehetősége maradt. Vagy alkalmazkodott a kialakult helyzethez,  megpróbált megmaradni magyarnak, s az idegen hazában kialakította a saját intézményeit, vagy a kisebbik ellenállás elve mentén vagy áttelepült a maradék hazába, netán az új többség uszályába került. Ez utóbbi inkább a második világégés után, s főleg napjainkban vált-válik égető problémává,  de sokan keresnek új otthont a Magyar Királyság határain belül.

Akik pedig maradnak, azok az úttörőszereppel szembesülnek, ami nem is egyszerű dolog, hisz óhatatlanul megjelenik hátráltató erőként a dilettantizmus. Kicsi, savanyú, de a miénk – ugye ismerős?

Komlós képtelen ezzel kibékülni, keményen kiáll a minőség mellett, de a húszas években teljesen reménytelennek látja a helyzetet, s átköltözik Magyarországra, ahol szintén meggyűlik a baja a hatóságokkal. De erről majd később.

Szülőfaluja: Alsósztregova

Komlós Aladár 1892-ben született Alsósztregován, Madách Imre falujában, zsidó családban, Kredens néven. A család innen Ipolytarnócra költözött, s Komlós Aladár pályáját meghatározzák a losonci évek, Bodor Aladár írótanár, akiről a szlovmagyar irodalmi lexikonok példásan hallgatnak.

S itt álljunk meg megint egy szóra:

a dilettantizmus egyik legbiztosabb jele, hogy a szlovmagyar belterjes irodalmi élet úgy döntött, hogy csak azokkal foglalkozik, akik a határokon innen alkottak, így semmibe vette mindazokat, akik 1918 előtt szerepet játszottak a Felvidéken, s azokat is, akik bármilyen oknál fogva elhagyták a Felvidéket.

Ahogy Darvas Jánost is csak 1938-ig tárgyalják, ugyanilyen mostohán bántak el a többiekkel, így Palotai Borissal, Győry Dezsővel, Szombathy Viktorral és a sort hosszasan folytathatnánk. Arról már nem is beszélve, hogy a Trianon utáni társadalmi és kulturális létünket megteremtőket egy tollvonással kitörölték, azt hitetvén el, hogy 1948 után a semmiből kellett újrateremteni a szlovmagyar irodalmat.

komlós

Komlós, – bár Magyarországra települése után is élénken tartotta a kapcsolatot a felvidéki magyar írókkal, s több  komoly tanulmányban foglalkozott is az itteniek munkáival –, életművét a szlovmagyar irodalomtörténet a Magyarországra való távozása után lezárta,

bár Tóth László érdeme, hogy legalább 1937-ig figyelemmel követi a pályáját A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004 című kiadványban. Amelybe nővérével, Palotai Borissal ellentétben Erzsi már be sem került, hiszen ő elég gyorsan Budapestre került, s tollat írói szándékkal csak az ötvenes években vett a kezébe.

Mindig, mindenkor vállalja a véleményét

A budapesti egyetemi évek után, ahol magyar-latin szakos diplomát szerzett, Komlós  kikerül a frontra,  megsebesül, de túléli az első világháború borzalmait. Az államfordulat előbb Losoncon, majd Kassán találja (leendő felesége a nővéreivel ekkor már szintén itt él), de 1922-ben a Kassai Naplóban közölt Zrínyi ünneplése című cikke miatt elbocsátják gimnáziumi állásából.

Szabadfoglalkozású újságíróként próbál életben maradni, Losoncon Simándy Pállal, Győry Dezsővel, Darkó Istvánnal és Farkas Istvánnal szabadegyetemet hoz létre, s reménykedik, megválthatják a világot.

Ekkor ír kritikát Szabó Dezsőről is, az antiszemita, ugyanakkor a magyar pamflet koronázatlan királyáról (gondoljunk csak a Feltámadás Makucskán című remekműre), s vállalja az érte járó megvetést is: „A barátaim majd árulásként fogják találni, hogy annyi elismeréssel hajtom meg a lobogómat az ellenség előtt. De mégis nem tudom eltagadni, hogy annyi termékeny csírát s annyi gyönyörűséget köszönök Szabó Dezsőnek. A remélt megváltás elmarad, s  úgy dönt, átköltözik Magyarországra.

komlós
Boldogan menekülök a szlovenszkói magyar kultúrélet mérgezett, szörnyű atmoszférájából”

– írja Fábry Zoltánnak. De mégsem tud véglegesen megszabadulni egykori otthonától, több tanulmányában (Nyugat, Prágai Magyar Hírlap, Magyar Újság) is értékeli a szlovenszkói magyar irodalmat, s kíméletlenül támadja az egyre inkább eluralkodó dilettantizmust. Fábry majd 75. születésnapján köszönti az alábbi szavakkal: „Komlós Aladár a szellemerkölcs elkötelezettje azonos maradt önmagával: mindvégig férfi volt és maradt.”

S bizony, ezen szavak mögött nemcsak az ilyenkor megszokott, s talán megbocsátható sematikus dicséret lakozik.

Komlós a harmincas években immár budapesti gimnáziumi tanárként és irodalomkritikusként több alkalommal is kihúzta a gyufát a hatóságoknál.

1937 őszén előadásokat tart Prágában és Magyarországon, s a Magyar Napnak pozitívan nyilatkozik a masaryki demokráciáról. „A Budapestről érkező úriember számára az itteni atmoszféra a legüdítőbb: a  demokrácia atmoszférája” – mondta. Hóman Bálint akkori kultuszminiszter elbocsátja, de írótársai közül többen, így Illyés Gyula is kiállnak mellette, s Hóman utódja, Teleki Pál megsemmisíti elődje döntését.

A holokausztot ő és felesége sem úszhatja meg, szerencséjére az ún. Kesztner-vonattal Bergen-Belsen érintésével Svájcban lel menedéket, s 1945 őszén jut haza.

1946-ban egyetemi tanár lesz, de mivel nem hajlandó a sztálinista rezsim magyarországi bagázsának a dicsőítésére, 1950-ben innen is mennie kell. 1956-ban az MTA Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa, majd osztályvezetője lesz, s itt teljesedik ki irodalomkritikusi-, s történészi pályája.

„De néha eszembe jutnak a verseim”

- írta 1963-as válogatott verseskötete elé. 1921-ben Rimaszombatban Voltam poéta én is címmel jelent meg első önálló verseskötete (Szabó Lőrinc méltatja a Nyugatban). 1931-ben Budapesten adja ki A néma őrült arca című kötetét, újabb tíz évet kell várni a Himnusz a mosolyhoz című kötetére, míg a második világégés után már szinte kizárólag irodalomtörténettel foglalkozik. Tóth László a Szélén az országútnak című 1990-ben kiadott antológiában három, míg a 10 évvel korábban Turczel Lajos által szerkesztett Rejtett ösvény című antológiában hat versét közli. Ahogy Darvas és tanítómestere, Bodor Aladár, ő is Ady-lázban ég, s ezt meg is vallja Ady-versek, be szépek voltatok című versében:

S amerre mentünk, mindenütt csapatban
repültek az Ady-versek utánunk,
mint madarak egy ifjú szent körül,
fojtó vacsoráknál az asztalnál is
egy-egy Ady-vers vállamra ült nékem
s a fejem körül csapkodott a szárnyuk.

De vissza-visszatérnek verseiben a háború borzalmai (Vormarsch, Italia, Beomló dekkungok), ahogy a nógrádi táj szépségei (Losonci elégiák, Szép kerek alma) is. 1963-ban Reggeltől estig című válogatáskötete műfordításait is tartalmazza, s már halála után egy évvel adják ki A tölgyfa és a hegedű című kötetét. 1963-as kötete elé írja: „De néha eszembe jutnak a verseim, ahogy elhagyott árvákként kuporognak régi könyveimben, úgy érzem, mégis gondot kell viselnem rájuk. S ha lesznek, akik kíváncsiak rá, milyen volt éneklőnek, aki ma már csak énektanár, azoknak megvallom: úgy sejtem, mégiscsak az voltam igazán, akit túléltem.”

S ha már a szépirodalmi próbálkozásoknál tartunk, a harmincas években Római kaland, valamint a Néro és a VII/A címekkel két ifjúsági regényt is kiadott.

„Nemcsak elemezni lenne érdemes a Néró és VII. A-t, de sokaknak, sokunknak felírnám receptre – ugyan 80 éve született már a regény, de az »örök osztály legendája«, vagy a »magányos, lánygimnáziumi férfitanár tartson kutyát« szentenciája nem vesztette érvényét ma sem.” – írja Szilágyi Zsófia Komlós-díjas irodalomtörténész. 1941-ben Az első csillag címmel egyfelvonásos drámája is megjelenik.

Külön fejezetet érdemel irodalomkritikusi- és történészi munkássága,

történészként elsősorban a magyar-zsidó irodalmi kapcsolatokkal, a XIX. század második felével (Petőfitől Adyig, Vajda János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Dömötör János) foglalkozott, kritikusként a Nyugat második nemzedékének volt az egyik legértőbb bírálója (Az új magyar líra, Írók és elvek, Vereckétől Dévényig, Tegnap és ma).

írók és elvek
Az igazi kritikus sosem privát ember, hanem bizalmi férfi: egy egész embertípus nevében mond ítéletet”

– írja.

Komlós Aladár szép kort megélt, majdnem 88 éves korában, 40 éve, 1980 június 20-án távozott az élők sorából. Kossuth-díjat sosem kapott, de róla díjat neveztek el, amelyet a Magyar Pen Club gondoz, s tavaly Reményi József Tamás kapott meg.

Halála után a versei mellett meséit s több kéziratban maradt tanulmányát is kiadták (Bevezetés a magyar-zsidó irodalomba, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holokausztig, Kritika és kritikusok), nevét viselő s eszmeiségét felvállaló baráti társaság is alakult, s  Alsósztregova másik nagy szülöttjétől búcsúzzunk Fábry szavaival:

Komlós Aladár, a szellemember  makulátlan maradt: példa lett.”

Tegyük hozzá: ugyancsak ritka a vérzivataros és aljasságokkal telített XX. században.