Kölyöknek maradni mindhalálig
Az utóbbi években nemcsak külföldi rockveteránok, hanem magyarországi ikonikus előadók is összegző önéletrajzi köteteket jelentetnek meg. A közelmúltban talán Presser Pici két vaskos kötete és Alapi István Álmodtam egy világot magamnak...?! című könyve, illetve Schuster Lóránt Kaptafája keltett nagyobb feltűnést és sajtóvisszhangot, de mások sem „spóroltak” a történetekkel.
Úgy látszik, egy bizonyos kor felett legtöbbjük elérkezettnek tartja az időt arra, hogy számvetést készítsen, vagy épp ne vigye a sírba azokat az emlékeket, amelyek esetleg mások számára is tanulságosak vagy érdekesek lehetnek. Mivel sokak által ismert szereplőkről van szó, így az sem mellékes, hogy egy vitatott, a nyilvánosság körében szóbeszédként elterjedt városi legendáról, vagy éppen más emberek, egykori zenésztársak, illetve a bulvársajtó által a kötet főhőse szempontjából negatív megvilágításba helyezett történetről az illető elmondhassa saját változatát, tisztázhassa a helyzetet vagy éppen lerántsa a leplet.
Az ilyen jellegű kötetek java részének több közös erénye is van, az egyiket épp az előző mondatomban írtam le. A másik és egyben legmeglepőbb merituma ezeknek a kiadványoknak talán az, hogy még a mai napig is sokak által el nem ismert és gyakran lefitymált rockzenészek milyen választékos nyelvezetű és izgalmas életrajzi munkákat tettek, tesznek le az asztalra.
A tetszetős végeredményhez nyilván szükségeltetik egy jó korrektor, vagy pár esetben egy kérdező, aki „gatyába rázza” és sajtó alá rendezi a főhős leggyakrabban oral history jelleggel elmondott történeteit, na meg persze némi kiadói segédlet (de ez szépirodalmi alkotások esetében sincs másképp). A magyarra átültetett könyvek esetében pedig egy jó fordító sem hátrány. Az utóbbi években sok ilyen kötetet olvastam, és ugyan voltak köztük fércmunkák is, le kell szögeznem, hogy általában szépirodalmi mércével mérve is igen magas színvonalú könyvek születtek. Legutóbb Brian Johnson kötetéről mondhattam el ezt, és mai írásom tárgya, Révész Sándor Ezt én választottam című könyve is hasonlóan igényes önéletrajz.
Sándor alias Kölyök az Előszóban rögvest hangsúlyozza, hogy
Élete során sok örömben és keserű pillanatokban is volt része bőven, de az erkölcs íratlan szabályaira hivatkozva olyan részletekbe nem kívánt belemenni, amelyek – az ő szemszögéből nézve még ha igazak is lehetnek –, másokat esetleg (meg)bánthatnak, illetve mivel közülük páran már nincsenek az élők sorában, válaszolni sem tudnak ezekre. Akik csak futólag ismerik a magyar rock egyik legkarizmatikusabb „torkának”, személyiségének életútját, azok is rávágnák, hogy itt elsősorban a Som Lajossal kialakult nézeteltérésekről lehet szó.
A sorok között elhullajtott félmondatokból meg úgyis kiderül, hogy mire gondol valójában, de még a legkeményebb szavak mögött sem bújik meg a bántás. Azokról is szeretettel beszél ugyanis, és főleg az erényeiket domborítja ki, akikkel annak idején komoly konfliktusba került. Jó párszor láttam Sándort nyilatkozni, és elmondhatom, hogy a rockzenészek között az egyik legválasztékosabban, legszabatosabban nyilatkozó figura, és ez a könyvében is visszatükröződik.
Az már a dolog másik oldala, hogy kedves lénye mögött ő volt az, aki a többiek nevében is felvállalta a konfrontációt Luival, azaz Som Lajossal, ha éppen nem tetszett a Piramis legénységének a zenekarvezető egy-egy döntése, vagy számonkérésre került sor. Sándor lénye azonban jóval összetettebb ennél, több évtizedes pályafutását ugyanis mások számára talán szokatlan fordulatok, gyakori ellentmondások szegélyezték.
Ez nyilván a gyermekkori traumákból (szülői veszekedések, majd válás és anyai öngyilkosság) is fakad, és vitathatatlanul egyfajta apakomplexussal küzdött, melynek enyhülését később egy tőle 15 évvel idősebb férfiember barátságában találta meg.
A lényében már kiskamasz korától kibontakozó lázadó hippi szellemiség és a korán érkezett sikereket nehezen feldolgozó, magába fordulásra hajlamos habitusának kettőssége lehet a magyarázata csapongásainak, ami már huszonévesen a reflektorfényből való visszavonulásra és önismereti vizsgálatokra sarkallta.
A könyv lényegében kronologikusan kíséri végig életét és pályafutását, bár néhány anekdota és kitekintés erejéig az időben való utazástól sem riad vissza, ez a kontextusokból eredően azonban abszolút indokolt.
Életének és rockzenekari pályafutásának közismert epizódjait jó ízléssel már nem részletezi, minek is újabb köröket futni olyasmikkel, amiket már mindenki százszor hallott. Magánéletéből a (számára) leglényegesebb epizódokat villantja fel és hibás döntéseit is nyíltan felvállalja. A könyvből az is kiderül, hogy az életében a Lányok, akik voltak, bizony sokan voltak, és azt is megtudhatjuk, hogy Zalatnay Cinivel 1975-ben lényegében egy rosszul végződött érdekházasságot kötött.
Talán kevesebben tudják, hogy nemcsak a Dinamitba és a Skorpióba hívták énekesnek, de a germán heavy metal egyik úttörő zenekarába, az Acceptbe is invitálták!
Ezenkívül is sok érdekességet és hosszú idő után végre gondosan elvarrt szálakat is találhatunk a Generál és a Piramis egykori frontemberének Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba segédletével a Helikon kiadónál megjelent, nagy igényességgel megírt kötetében, azonban a sok „poén” közül már nem lövök le többet. Akit érdekel, az inkább olvassa el, mert az izgalmas önéletrajzi munka garantáltan sok különlegességgel és információval szolgál még azok számára is, akik jól ismerik a Kölyök pályafutását és lemezeit.
