2020. november 18., 15:16

Felvidéki díjözön a 20. Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyen

A kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület további társszervezőkkel együtt, a Trianon-centenárium jegyében 20. alkalommal rendezte meg a Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyt, amelyen a felvidéki alap- és középiskolások is több díjaz szereztek. A világjárvány idején rendhagyó online módon folyt a viadal, amely fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

Döme Ottó főszervező, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke
Fotó: Halasmédia

„Társulásunk közreműködésével idén is több alap- és középiskolás nevezett a kiskunhalasi megmérettetésre, amely célja az erdélyi magyar írók műveinek népszerűsítése. Örvendetes, hogy a diákjaink kiválóan helyt álltak az online viadalon, amelyen Anda Liza, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola és Bukovszky Dorottya, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja 1., Szlatki Áron, a komáromi Munka Utcai AI tanulója pedig 2. helyezést ért el. Továbbá a zsűri különdíját érdemelt ki Maczkó Fanni, a komáromi Eötvös Utcai AI, valamint a szentpéteri Kossányi József AI és Óvoda két diákja: Bukovszky Borbála és Bresztyák Jázmin“ - tájékoztatta portálunkat Pallag György mérnök, a Kárpátia Sport PT elnöke és másik „motorja“, Michač Szilvia óvodaigazgató.

Felvidéki díjözön a 20. Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyen
Anda Liza, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanulója 1. helyezést ért el.
Fotó:  Halasmédia

A 2014-ben összmagyar jelleget kapott versenyről azt is elárulták, hogy annak szervezői előzőleg valamennyi versenyzőnek elküldték a felolvasandó műveket. Majd odahaza, a webkamerák előtt megszülettek a produkciók.

„Ez alkalommal az alapiskolások Nyírő József Jézusfaragó ember című kötetéből olvastak fel részleteket, a középiskolások pedig Makkai Sándor Magyarok csillaga című regényéből választhattak egy-egy 3-4 perces részletet. Az elkészített felvételeket október 31-ig kellett elküldeni a szervezőkhöz. A beküldött felolvasásokat a Nahimi Péter irányításával működött öttagú zsűri november közepéig értékelte.

Egyebek mellett a következő szempontokra figyeltek: a szöveghű és jól érthető, hibátlan előadásmódra, a megfelelő hangerőre, tempóra és hangsúlyozásra és arra, hogy a versenyző kerülje a túlzott dramatizálást, ám odaillő verbális és nonverbális eszközrendszert is megjelenítsen, miközben végig ura legyen a felolvasott szövegnek.

Nahimi Péter vezetésével működött az öttagú zsűri.
Fotó:  Halasmédia

A szervezők, élükön Döme Ottóval, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnökével, megígérték, hogy karácsonyra minden iskolának kiküldik az okleveleket, díjakat és a könyvünnepük eddigi húsz évét bemutató, valamint Trianonra is emlékező DVD-t. A főszervező örömmel nyugtázta, hogy a rendhagyó online mód ellenére 43-an jelentkeztek e hagyományos versenyre, s közülük sokan szemgyönyörködtető népviseletben olvasták fel a magvas mondanivalójú művek részleteit. Minden évben más-más erdélyi írók prózái kerülnek terítékre, mert a szervezők így tisztelegnek az emlékük előtt.

Felvidéki díjözön a 20. Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyen
Bukovszky Dorottya, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja is 1. lett a kategóriájában.
Fotó:  Halasmédia

A verseny résztvevői öt évvel ezelőtt a Kárpát-medence több magyarlakta vidékéről Kiskunhalasra vitt termőföldbe ültették el a magyarság összetartozását jelképező fát, s azóta a tövénél elhelyezett emléktáblát minden évben közösen szokták megkoszorúzni. A pandémia miatt azonban most csak lélekben lehettek együtt.

Szlatki Áron, a komáromi Munka Utcai Alapiskola tanulója 2. helyezést ért el.
Fotó:  Halasmédia
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.