Felvidéki Auschwitz-jelentések Palotai Boris előtt tisztelegve

„Ma nem mentem iskolába. Azaz mentem, de csak, hogy hazakérezkedjem az osztályfőnökömtől. Apám levelét is átadtam neki, amelyikben »családi okokra« hivatkozva kérelmezi a felmentésem. Kérdezte, mi volna az a családi ok. Mondtam neki, hogy apámat behívták munkaszolgálatra; akkor aztán nem is akadékoskodott tovább” – ezekkel a mondatokkal kezdődik Kertész Imre Nobel-díjas regénye, a Sorstalanság. Hideg, kegyetlen, kimért mondatok.

Egy olyan kamasz kései visszaemlékezése, aki túlélte a túlélhetetlent. A leírhatatlan történet persze nm azon a napon kezdődött, hanem még valamikor a húszas évek elején, amikor a magyarság is elkövette a maga belső Trianonját – ahogy Gerő András történész írja –, a kiegyezés idején nagyrészt asszimilálódott és integrálódott zsidóság kirekesztését.

Először csak a numerus clausus lépett érvénybe, de aztán a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején jöttek az újabb zsidótörvények, amelyek egyre több helyről rekesztik ki őket, majd jön a munkaszolgálat, a koncentrációs táborok, s végül a nyilas pokol. Van, aki, mint Szomory Dezső, megússza azzal, hogy szimplán éhen hal, nagyon sokan a Dunában és a gázkamrákban végzik. S micsoda kontraszt, a koncentrációs tábort ép bőrrel megúszó Vándor Lajos abba hal bele, hogy a felszabadulása napján bezabál egy doboz húskonzervet.

– Urr Ida kassai születésű belgyógyász verséből idéztem, aki üldözöttek százait mentette Salkaházi Sárával együtt (utóbbit a nyilasok szintén a Dunába lőtték). Teniszjáték című verse a Szép versek 1944 című kötetben jelent meg, amelyet Zoltán Gábor állított össze a kor mártír költőinek emlékére 2020-ban. A kötetben rajta kívül még két felvidéki szerepel, Márai Sándor és a szomolnoki munkás költő, Lukács László. Utóbbi 1944 július végén veszett oda Bor környékén. Tudjuk, Radnóti ezt még túlélt, s erőltetett menetben eljutott egészen Abdáig. Zoltán Gábor évek óta kitartóan kutat a nyilas rémtettekkel után, s az Orgia és a Szomszéd után megírta harmadik, Ólomszív című regényét is, amely ezek szabad folytatása. Egy közös bennük: az 1944 végén s 1945 januárjában elkövetett nyilas rémtettek. Az Ólomszív főhőse Ólom Pál ólomkatona, aki egy zsidó kisfiúval, Tamással együtt kezdi el kinyomozni, vajon anyjával együtt hogyan, s kinek a jóvoltából is kerültek a nyilasok fogságába, akik karácsony napján mindkettőjüket bestiális módon meggyilkolják, így a rejtély kibogozása Ólom Pára marad.

Palotai Boris és húga Erzsi (ahogy annak férje, az alsósztregovai Komlós Aladár) túlélik a borzalmakat. Ahogy Boris akkor tizenéves fia, Péter is. S látszólag túléli Boris egyik barátnője, a lévai Rudnóy Teréz is, aki Szabaduló asszonyok címmel meg is írja háborús emlékiratait. De ennek megjelenését már nem éri meg, ugyanis 1947 februárjában Léváról Budapestre visszatérőben a zajló Dunába fullad (https://ma7.sk/irodalom/egy-lepesnyire-volt-a-vilaghirtol-a-nevet-elfel…). Az ő tragikus sorsa ihleti meg Palotai Borist, amikor megírja A férfi című regényét, amelynek a címe csalóka, (meg nem is), hisz Teréz tragédiáját meséli el, aki a a koncentrációs táborból visszatérve döbben rá, hogy a saját szerelme árulta el.

A regényből 1968-ban egy szerencsétlen sorsú tévéfilmet készít Mihályfi Imre Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Bulla Elma főszereplésével NSZK-s koprodukcióban, a magyar szinkron elveszik, s csak a hetvenes évek végén szinkronizálják újra, amikor Latinovits már halott.

Ha azt gondolnák, a holokauszt nyílt, kibeszélhető téma volt 1945 után, az alaposan téved. Sőt, a többségi nemzet lelkiismeret-furdalása, mások „felháborodása”, hogy a holokauszt nem a terveik szerint alakult, s ha csak a táborba elhurcoltak töredéke is, de mégis hazatért – a kibeszélés helyett inkább gyűlölködés és pogromok sorát hívta elő, s jó tíz évnek kellett eltelnie (nemcsak Magyarországon, hanem a keleti blokk többi országában), amíg a holokauszt téma lett. A nem túl barátságos fogadtatást pedig majd csak a rendszerváltás után írhatják meg, ekkor születik Závada Pál Egy piaci nap vagy Szántó T. Gábor 1945 című regénye. Ez utóbbiból Török Ferenc játékfilmet is készít Rudolf Péter főszereplésével. Sokan ezekben az években emigrálnak (Szenes Erzsi) egy szebb jövő reményébe Izraelbe (https://ma7.sk/irodalom/mindig-azok-partjan-allok-akik-gyongebbek-120-e…). Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején jön el az ideje, hogy a holokauszt téma legyen, s Palotai Boris az elsők között van, aki felvállalja a borzalmak írói eszközökkel való feltárását.

1960-ban filmforgatókönyvet ír Romain Gary Nő a barakkban című történetéből, amelyből  Kálmán György, Rajz János, Ladányi Ferenc, Szabó Ernő, Raksányi Gellért  és Uray Tivadar  főszereplésével Zsurzs Éva leforgatja az egyik első magyar tévéfilmet, amely a Monte Carlo-i Tévéfilm Fesztiválon Arany Nimfa-díjat kap.

A történet egy koncentrációs tábor férfi részlegén játszódik, ahol egyszer csak megjelenik gy nő… Két évvel később jelenik meg Palotai Boris A madarak elhallgattak című regénye, amely szintén a vészkorszakban játszódik. Főhőse egy öregedő író, Náday Gábor, aki szerelmes lesz egy fiatal zsidó lányba, akit saját lánya papírjaival próbál megmenteni.

Nem sikerül, sőt a lánya sem éli túl a borzalmakat. A regényt szinte azonnal megfilmesíti Fábri Zoltán, mégpedig Básti Lajos, Szegedi Erika és Béres Ilona főszereplésével. A film dramaturgja Palotai Boris fia, Bacsó Péter, zeneszerzője pedig az első filmes feladatát abszolváló, minap elhunyt, Kossuth-nagydíjas Eötvös Péter. Bacsó Péter ekkor már túl van egy másik vészkorszak-filmen, két évvel korábban ugyancsak Fábrival forgatja a Két félidő a pokolban című filmjét, amely az ő történetéből készült. De ekkor készül az első cseh és szlovák holokauszt-film is. Előbbit Zbyněk Brynych (Transzport a paradicsomból), utóbbit, az Oscar-díjig jutó Üzlet a korzónt Elmar Klos és a rozsnyói származású  Kádár János rendezi Jozef Kroner és Ida Kamińska főszereplésével. A film Ladislav Grosman regényéből készült és Kisszebenben játszódik, ahol főhősünk, a szatócsboltot arizáló kissé együgyű Tono különös kapcsolatba kerül annak egykori tulajdonosával. 

A világháború, a holokauszt és a vészkorszak borzalmai nemcsak Rudnóy Terézt, Lukács Lászlót és Salkaházi Sárát   érintették a felvidéki magyar irodalomból. Sáfáry László – eltűnt az orosz fronton, Berkó Sándor – eltűnt az orosz fronton, Sebesi Ernő (https://ma7.sk/irodalom/sebesi-erno-a-mara-teljesen-elfeledett-feliro) – odaveszett Buchenwaldban, de a névsor korántsem teljes. Azok a szerencsések, akik hazatértek, évekkel-évtizedekkel később megpróbálták megörökíteni az át(túl) borzalmakat. Így tesz például Dávid Teréz és Szenes Erzsi, akik Budapesten élik át a vészkorszakot (ugyanez nem sikerül Sebesi Ernőnek, akit innen visznek el), L. Gály Olgának, aki viszont Tiso Szlovák Államába menekül, s Besztercebányán éli meg a felszabadítást (A néma madár), de túléli Egri Viktor (A hallgatás évei, Agnus dei) is. Többen magát a koncentrációs tábort is túlélik, így a pozsonyi Betlen Oszkár (Élet a halál földjén), a rimaszombati  Kertész Lili (Mindent felfaltak a lángok), a titokzatos életű és sorsú homonnai (?) Ják Sándor (Emberek a máglyán) vagy a kassai Edith Eva Eger (A döntés), akik nemcsak túlélték, hanem tanúságot is tettek mindarról, amiről sokan évtizedeken át, életük végégéig félve hallgattak.

Talán nem véletlen, hogy amikor két szlovák, Rudolf Vrba és Alfréd Wetzler megszökik Auschwitzból, s részletesen beszámolnak a koncentrációs táborról, a leírhatatlan szörnyűségekről, nem hisznek nekik. Ahogy sok zsidó az utolsó pillanatig naivul azt hitte, hogy csak kényszermunkára viszik őket.

Wetzler a hatvanas években Jozef Lánik álnéven jelentette meg életrajzi Auschwitz-regényét Amit Dante nem látott címmel, s amely majd csak jóval később jelent meg a saját nevén. A két hírvivő hős történetéből 2020-ban készít szlovák játékfilmet Peter Bebjak (Az Auschwitz-jelentés), amelyben Wetzler szerepét az érsekújvári Czuczor Noel alakította. Bebjak ezzel csatlakozik azokhoz a magyar és cseh filmrendező társaihoz, akik már előtte leforgatták a maguk holokauszt-filmjét, gondoljunk Gyöngyössy Imre Oscarra is jelölt, Cannes-ban különdíjas Jób lázadása című remekére Zenthe Fernccel, Temessy Hédivel, Fehér Gáborral és Rudolf Péterrel a főszerepben,  Szabó István többgenerációs A napfény íze, Nemes Jeles László Saul fia című filmjéhez, amely Oscar-díjat kapott, vagy a cseh Jiří Chlumský Megszegett ígéret című opusához, amelynek egyik fontos szerepét Kerekes Vica játszotta. 

Bebjak filmjének a végén arra figyelmeztet, hogy a bűnbakkeresés nem a zsidók üldözésével kezdődött, s nem is a holokauszttal ért véget. A jelen kornak is megvannak a kiszemelt bűnbakjai, s ha nem emlékezünk egykori tragikus baklövéseinkre, azokat újra és újra átélhetjük. Palotai Boris (https://ma7.sk/irodalom/nyugodtan-beterhet-panaszkodni-palotai-borishoz) – bár látszólag lelkes protagonistája volt az ún. emberarcú szocializmusnak –, s az ötvenes években több propagandaízű filmhez is a nevét és a tollát adta (Kiskrajcár, Én és a nagyapám), megírta sztálinvárosi hurráoptimista riportjait, de az első között figyelmeztetett az ötvenes évek súlyos deformációira, a szélsőbaloldali terror tarthatatlanságára is. Révész György az Ünnepi vacsora című, ugyancsak kritikus hangvételű regényéből 1956-ban forgatott filmet, s annak bemutatója alig egy hónappal az októberi felkelés kirobbanása előtt volt, s ő írta meg a sztálinizmus első kemény kritikáját is (Keserű mandula) címmel, ahogy tévéfilm készült a szintén az ötvenes évek elviselhetetlen légkörét  megmutató A hetedik év című elbeszéléséből is.

„Kezdjük elölről a története? Akkor sem lesz másképp.” – ezt az Andersen-idézetet választotta új regénye mottójául Zoltán Gábor. Az egyértelmű válasz: igen, kezdjük elölről, hogy a borzalmak soha többé ne ismétlődhessenek meg.