Elment a szlovák regény nagymestere, Peter Jaroš
Nem nekrológnak készült ez az írás, hanem egy sorozat részeként, amely olyan szlovák írókat mutat be, akiknek magyar kötődéseik is vannak. Hibbe, Az ezeréves méh, s annak folytatása a Néma fül, süket szem, de ki ne ismerné a Pacho, a hibbei betyár roppant mulattató történtét, akit Martin Ťapák filmje s a címszereplőt alakító Jozef Kroner tett felejthetetlenné. Több művét, így Az ezeréves méhet is azonnal lefordították magyarra, kár, hogy életművének későbbi darabjaira már nem figyeltek fel a magyar műfordítók sem. Művei itt-ott a francia új regény, nyomokban a mágikus realizmus világát idézik. A minap elhunyt Peter Jaroš januárban lett volna 87 éves.
A tátrai hegyek alatt született egy legendás szlovák falucskában, Hibbén, amely számunkra, magyarok számára is oly kedves, hisz a helyi templomban nyugszanak az 1594-ben Esztergom ostrománál elhunyt Balassi Bálint hamvai, de a szlovák művészet is több jelesét köszönheti a falucskának.
Nos, itt született 1940 egyik hideg januári napján Peter Jaroš, akinek az apja kőműves volt, így talán nem véletlen, hogy Az ezeréves méh című kulcsregényének főhősei is kőművesek, akik helyi munka híján délebbre keresik a boldogulásukat. Elsőszülött fiúként a szülei szerették volna taníttatni, s a hibbei alapiskola elvégzése után a liptóújvári gimnáziumban érettségizett, majd Pozsonyban tanult tovább szlovák-orosz szakon. Ekkor már az ötvenes évek végén járunk, s Jaroš már megcsillogtatja írói képességeit is. Versei, majd elbeszélései jelennek meg a Mladá tvorba és a Slovenské pohľady című lapokban. Szakmai pályafutását a Mladé letá, majd a Kultúrny život című lapoknál kezdte, a hetvenes évek elején a rádió, aztán a Szlovák Filmgyártó Vállalat munkatársa lesz, így egy ideig rádiójátékokat, később filmforgatókönyveket ír.
A kilencvenes és a kétezres években a Nemzeti Irodalmi, majd Nemzeti Népművelési Központ főmunkatársa, de szerkesztője a Whi is who szlovákiai részlegének is. 1992 és 1994 között parlamenti képviselő is Pozsonyban, mégpedig a Demokratikus Baloldal Pártja színeiben. Egy bátor és következetes ember, aki a szocialista rendszer bukása után is büszkén vállalja a baloldali nézeteit. Évekig sok-sok, főleg tiszteletbeli funkciót töltött be, így tiszteletbeli elnöke volt a Szlovák Írók Társaságának, s elnöke a Laco Novomeský Társaságnak is.
Versekkel kezdte, de gyorsan átáll a prózára, s idővel a nagyregényre is. 1963-ban megjelent debütkötete, a Délután a teraszon hétköznapi, kortárs történet, s első művei főleg a saját környezetét ábrázolják, így a magyarul 1974-ben megjelent Vallomások című kötete is, amely két hosszabb elbeszélést (Zátony, Vallomások) tartalmaz Vércse Miklós fordításában.
A Zátony egy ötvenesztendős agglegény kisiklott életét és tragikus halálát vázolja fel, míg a másik tulajdonképpen öt személy megrázó vallomása, akik mindannyian kapcsolatban voltak egy huszonéves, kisgyermekes asszonnyal, aki váratlanul önkezével vet véget az életének. De ekkor Jaroš neve már nem teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt, hisz már 1966-ban szerepel a Tatran Kiadó által kiadott A tenger mélyén és az 1971-ben megjelent Megbékélés című szlovák prózai antológiákban, s később majd az Agyaghegedű című antológiában is.
A hatvanas évek közepén a realisztikus stílust váltogatja az akkor divatos francia újregény elemeivel, ahogy később megjelennek írásaiban a groteszk, a szatíra s a mágikus realizmus elemei is. S kezd elmozdulni a saját korától, az 1965-ben megjelent Borzalom egy férfi és egy nő kapcsolatát meséli el a sötét ötvenes évekből. Csak megjegyzem, ekkoriban mutatják be Claude Lelouch világhírű filmjét, az Egy férfi és egy nőt is. Rádiós időszakában rádiójátékok egész sorát írja, s a hetvenes években jelenik meg ifjúsági regénye, Amikor utoléred a kutyát címmel.
Pacho és a szlovák betyárromantika
Bár a hetvenes évek nagy részét a filmgyártásban tölti, s több, az írásából készült játék- és tévéfilm is nézők milliói elé kerül, az egész ország akkor ismeri meg, amikor 1975-ben megírja, Pacho, a hibbei betyár történetét, amelyet Martin Ťapák visz filmvászonra Svetozár Stračina zenéjével és a legendás Jozef Kronerrel a címszerepben. Ez a Pacho közel sem egy tipikus csupaerő huszonéves betyár, sokkal inkább már az idősebb éveiben járó kétbalkezes alak, aki a testi ereje helyett az eszével tűnik ki a többiek közül.
A film óriási sikert aratott, Jaroš később majd Jánošík történetének a saját verzióját is megírja. Hiába, nincsen szlovák író betyárromantika nélkül. Amíg a magyar írók próbálják tárgyilagosabban megítélni a betyárok ténykedését (lásd. például Móricz Zsigmond Rózsa Sándorról írt regényét vagy Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjét), Szlovákiában a betyárok a mai napig nemzeti hősöknek számítanak, 2008-ban például az akkori szlovák védelmi miniszter Jánošíkot őrnaggyá léptette elő, de himnikus filmet készített róla 2009-ben a világhírű lengyel filmrendező, Agnieszka Holland is.
Egy mágikus családregény két folytatásban
Újabb mérföldkő Jaroš életében az 1979-ben megjelent Az ezeréves méh című családregény, amely messze a Jaroš-életmű legfontosabb darabja lesz. A Pichanda család története 1887 és 1917 között játszódik egy kis szlovák faluban.
Első főhőse Martin Pichanda, aki kőműves mester, s azokban az években remekül megy a dolga, hisz rengeteg építkezés zajlik szerte az Osztrák-Magyar Monarchiában, nem véletlenül mondják, hogy szlovákok építették fel a magát világvárossá kinövő Budapestet. Az ő fia, Samo, aki viszont már az I. világháborúhoz vezető, egyre mélyebb társadalmi és politikai válságban él.
A regényt már két év múlva magyarul is olvashatjuk a losonci születésű Nóta János fordításában. S újabb két év múlva Juraj Jakubisko elkészíti a regény alapján forgatott ikonikus, több mint két és fél órás filmjét, Jozef Kroner, Michal Dočolomanský és Štefan Kvietik főszereplésével, de fontos szerepet kap a sokszereplős korrajzban Várady Béla és Dráfi Mátyás is. A film ikonikus zenéjét a kiváló cseh zeneszerző, Petr Hapka szerezte, de előtte dolgozott együtt Jarošsal a Napforduló című filmben Karel Svoboda is.
Ahogy Peter Jaroš, úgy Juraj Jakubisko se tudta felülmúlni az életművében Az ezeréves méh sikerét. Pedig 1984-ben Jaroš megírja a történet folytatását is az első világháború utolsó évétől a Csehszlovák Köztársaság első éveiig.
A történelmi átalakulások megrázták és megrendítették a tátraalji földművesek, kisiparosok, kőművesek, házalók s a szlovák értelmiségi akkor még csak fejlődő rétegét is. Ezek az ébredező öntudatú kisemberek, Jaroš regényének a hősei, a kezdeti nagy remények, a Magyar és Szlovák Tanácsköztársaság bukása után úgy érzik, hogy minden szétfolyik, homályos, tisztátalan ködökbe vész előttük, s az emberek „néma füllel, süket szemmel” botorkálnak a történelem útvesztőjében. De azért élnek, dolgoznak, küzdenek a napi betevő falat kenyérért, szeretnek, gyűlölnek, és őrzik a jövőbe vetett hitüket. De ahogy lenni szokott, a folytatás már nem hozott hasonló sikert, mint az első rész.
Magyarul ez a regény is megjelent Rácz Olivér fordításában alig egy évvel a szlovák kiadás után. A rendszerváltás után Jaroš előbb még megpróbálja a rendszerváltozás okán bekövetkezett társadalmi változásokat bemutatni egyéni szemüvegeken keresztül, de aztán kissé könnyedebb vizekre evezett, s az összegző kötetek mellett megírja például a maga Báthory Erzsébet-történetét Lady Dracula vagyis a Báthory sztori címmel. Ekkoriban nyilatkozza:
Annyit írtam mát, hogy a könyveim címére sem emlékszem, minden alkalommal utána kell néznem, amikor valaki megkérdezi, kezdek megbékélni vele. Élek még egy kicsit, de jönnek a betegségek...”.
Ahogy kritikusai epésen megjegyezték, ekkoriban írt művei már fényévnyire vannak a csúcsműveitől, amelyek viszont nagyon magas, mondjuk ki nyugodtan, a legmagasabb polcra helyezték Peter Jaroš életművét a szlovák irodalomban, s amelyek fontos lenyomatai a közös magyar-szlovák történelemnek és együttélésnek is.
