Aki soha meg nem pihen
Gyermekeim számára valami hozzájuk szóló, nekik való olvasnivalót keresve a közelmúltban két, kisebb formátumú verseskönyv is a kezembe akadt.
Az egyik, a már múltkor bemutatott népi játékokat és mondókákat tartalmazó Szól a rigó kiskorában, ami annak idején, 46 évvel ezelőtt mai viszonylatban hihetetlennek tűnő példányszámban (30 100) jelent meg, ebből 24 100 példány a Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest részére készült közös kiadásban. Gondolatban itt kapcsolódott össze bennem ez a könyv a másikkal, Z. Németh István gyermekeknek szánt verseskönyvével. Az Égimeszelő is megérdemelt volna (s vele a szerző, legalább egyszer) hasonló példányszámot, és megérdemelte volna a jelenleg gyermekeknek is alkotó többi szlovákiai magyar író is. Ha… Ha nagyobb lenne a könyvpiacunk, ha a könyvnek ma is olyan „ázsiója” lenne, ha nagyobb lenne a kiadók „pénztárcája”, ha lenne megfelelő terjesztés… Ha… (Mint a hajdanvolt vicc végén elhangzik: Hahaha!…) De nem kell elkeseredni, a könyv örök, s ugyebár a szó elszáll, az írás megmarad.
Z. Németh István Égimeszelője Bálint Mariann illusztrációival 2011-ben jelent meg a Lilium Aurum kiadónál, s a kisebb gyermekekhez szól. Tehát elsősorban az olvasni még nem tudóknak, akik szüleik, nagyszüleik tolmácsolására hagyatkozhatnak csak. De ez így van jól, hiszen a felnőttek a könyv erényeit (ha van érzékük hozzá a szülőknek, nagyszülőknek, és miért is ne lenne?), külön is felfedezhetik maguknak. S ha kell, a versek „rejtelmeit”, okosan rávezetve a kicsiket, felfedhetik, olykor „magyarázatot” is fűzve hozzájuk.
Z. Németh István pedagógus, szerkesztő sok műfajú író, szinte minden ez irányú lehetőséget kipróbált, még dalszöveget is írt. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi írása, kötete jelent meg, s milyen díjakkal jutalmazták eddigi munkáját. De
úgy, hogy a szerző „nem ragad le” egy-egy markáns előd vagy kortárs szemléleténél, világlátásánál, vagy mondjuk óvatosabban: stílusánál, de kétségkívül „tanul” tőlük. S ez a tanulás feltehetően nem annyira tudatos, mint gondolnánk. Inkább talán csak arról van szó, hogy a költő is olvasó, és érdeklődését követve hagyja, hogy átszűrődjön rajta mások költészete, mindaz, ami számára is fontos, hogy aztán ez valahol, rejtetten, alig tetten érhetően a saját költészetében is megjelenjen, nem feltétlenül tudatosan. Az imént megjegyeztem, hogy Z. Németh, műfaji „sokszínűségében” még arra is „vetemedett”, hogy dalszövegeket írjon. Nos, a zeneiség, a ritmus ebben a gyermekkönyvben is domináns, s ez így van jól, hiszen a kisebb gyermekek „igényeinek” ez nagyon is megfelel. Az előbb azt is megfogalmaztam, hogy Z. Németh gyermekköltészete az elődök (és kortársak) által „kitaposott” ösvényen halad, miközben a szerző az erről a műfajról alkotott elképzeléseit is megvalósítja. De mi is kellhet egy kisgyereknek a költészetben? Zeneiség, ritmus, képi világ, játékosság, tréfa stb., és az a megfoghatatlan valami, amit minden alkotó önmagából „felkínál” kis olvasóinak.
Az Égimeszelő, struktúráját tekintve, egyszerű. A négy évszak köré csoportosítja a költő a verseket, s ez jó, hiszen nagy részük a természet alakváltozásához, egyes jelenségekhez kötődik. A kötet egyik szép verse, a Félálom, zeneiségében Simkó Tibort invokálja:
Pillangók szárnyáról / lepereg a kék, / messze száll egy szép / szappanbuborék. // Valahol zene szól, / mosolyog a száj, / lakodalmát üli / a törpekirály. // Valósággá válik / minden meselény, / angyalok vánkosán / átdereng a fény. // Bóbita bóbiskol / pamutkocsiján, / csicsíjja, csicsíjja, / aludj, kicsi lány!
Az évszakok köré szerveződő versekben számos olyan elem van, amely közelről megvilágítja, „szemközelbe” hozza a természet apró lényeit, hogy a gyerekek ily módon is barátságot kössenek velük: versenyt futnak a csigák; tapsolnak a katicák; a tücskök hangversenyeznek stb. Az egész verseskönyv tulajdonképpen egy nagy dallam, amelybe vidám gyerekzsivaj és kacagás is beszüremkedik:
Nyaral a család Apa? / Hírt olvas a lapban. / Anya? / Szalmakalapban. / Hédi? / Fürdik a tóban. / Józsi? / A homokozóban. // Hirtelen szél kerekedik, / Minden összekeveredik. // Apa? / A homokozóban. / Anya? / Hírt olvas a tóban. / Hédi? / Fürdik egy lapban. / Józsi? / Szalmakalapban.
Mint fentebb már említettem, a könyvet Bálint Mariann illusztrálta kedvesen, okosan, a kisgyermek értelmi, érzelmi fejlődését szolgálva. Jó ötlet, hogy az egyes évszakokat a könyv lapjainak halvány, a témának megfelelő színe is hangsúlyozza. Jó választás volt a kötet elejére, az évszakok szerint csoportosított versek elé beiktatni még kettőt, a kiadvány címét adó Égimeszelőt, és az Emese naptára c. verset, amely révén a kisgyerekek könnyedén megtanulhatják az év hónapjainak a nevét.
E rövid szösszenetem végén hadd idézzek a könyv hátlapján olvasható sorokból, amelyek elsősorban a mindenkori vásárlóknak, a felnőtteknek, szülőknek, nagyszülőknek szólnak. Nem akárhogyan szólítják meg őket:
És még sok minden mást is csinál, lepkéket kerget, madarakkal és angyalkákkal társalog, zsebéből égre ereszti a Napot meg a Holdat. Aki kíváncsi rá, mindezt hogyan is teszi, milyen varázslatok „bevetésével”, lapozza fel az Égimeszelő című könyvet, olvassa el a verseket ne csak a gyerekek, de a maga (felnőtt) örömére is. S egy pillanatra talán felrémlik egy régi altató dallama, a régen volt gyermekkor egy darabja is:
Altató Pillangó alszik az ágon, / szárnyában szundít az álom. / Álmában szobádban repdes, / aludj el, aludj hát, kedves! // Hallgatag tenger az este, / az égre csillag van festve. / Holdfénycsepp hull a világra, / aludj el, aludj hát, kedves! // A felhőn angyalok ülnek, / Égi szép dalt hegedülnek. / Régi dal, már ezeréves, / alud el, aludj hát, édes! // Nézd, már a tündér is álmos, / palotája felé száll most. / Várják az ásító termek, / aludj el, aludj hát, gyermek!
