2021. április 24., 12:35

A felvidéki magyar katolikusok kálváriája (II.)

A diktatúra bukása lehetővé tette, hogy a felvidéki magyar katolikusok is megfogalmazzák jogos igényeiket az egyházi hatóságoknak a magyar püspökség kérelmének ügyében. Mivel magam is részese voltam-vagyok ennek a harmincéves folyamatnak, talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha bátorkodom erről a témáról közölni eddigi tapasztalataimat – a teljesség igénye nélkül – a kezdetektől napjainkig.

Felvidéki magyar katolikusok kálváriája

A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom – még Janics Kálmán elnöksége idején – vállalta fel és támogatta, hogy megvalósuljon annak a törekvésnek a csírája, amely már közvetlenül a trianoni békediktátum után megfogalmazódott.

Nevezetesen, hogy az elszakított felvidéki magyar katolikus hívek lelki gondozására Komáromban önálló magyar püspökség létesüljön. Miért van szüksége ennek az elszakított magyar nemzetrésznek magyar püspökre, püspökségre?

Istennek terve van azzal, hogy nemcsak keresztények, hanem magyarok is vagyunk. A kereszténység és a nemzettudat csak együtt képzelhető el, hiszen a nemzeti hovatartozás a lelkünk része. Nemcsak a magyar nyelv ismerete teszi a püspököt püspökké, hanem a hagyományaink, a történelmünk ismerete, a magyar lelkület és a hívekkel való azonosulás örömben, bánatban, szenvedésben egyaránt. Végül, de nem utolsósorban mi, magyar katolikusok azt szeretnénk, hogy az egyházi hierarchiában is kellő módon képviselve legyünk, hiszen a magyar püspök az egyházi hierarchiát népe érdekében tudná kamatoztatni. Véleményem szerint ez a magyar püspökség elutasításának egyik sarokköve.

A magyar kisebbségi pártok közül a Független Magyar Kezdeményezés elnöke választási trükknek nevezte az MKDM kezdeményezését. Mi az egymás támadása helyett – a közelgő pápalátogatás okán – a kérelem hívek általi támogatására, aláírásgyűjtésre fektettük a hangsúlyt. Az aláírásgyűjtés a felvidéki magyar összefogás sikere volt, hiszen a pápalátogatás időpontjára több mint 34 ezer aláírással sikerült megtámogatni jogos kérelmünket.

Birtokomban van a szlovákiai magyar katolikus hívek kérelmének a másolata, amelyet Őszentsége II. János Pál pápához, Krisztus földi helytartójához nyújtottunk be.

Erre Őszentsége pozsonyi apostoli látogatása alkalmával, 1990. április 22-én, húsvét vasárnapját követő első vasárnapon került sor. Egy magyar püspökség megalapítása és más egyházkormányzati intézkedések tárgyában nyújtottuk át a kérelmet, amely öt pontban és 5 alpontban fogalmazta meg a kérésünk lényegét, a felvidéki magyar katolikus hívek 34 500 eredeti aláírásával láttamozva. Jelen írás keretei nem teszik lehetővé, hogy a kérelem pontjait részletesen ismertessem, de tartalma, megfogalmazása, tervezete egyházjogi szempontból is helytálló.

A kérelemmel párhuzamosan elkezdődött a Komáromi Imanapok szervezése is. Kiáltanunk kellett volna, de nem akartunk tüntetőleg fellépni, hiszen az istenhit nem lehet kérkedő. Alázattal fohászkodva, imádkozva fordultunk a Mindenható Örök Istenhez.

Az I. imanapra 1990. június 3-án került sor. Előtte Bartakovics István és Peller Mátyás látogatott el Nagyszombatba, hogy Sokol érsek úrnak bejelentsék szándékunkat. Az érsek úr Magyar Károly komáromi plébánost bízta meg a szentmise celebrálásával. A korabeli tudósítások szerint is mintegy 10 ezer magyar ajkú hívő jelent meg a Komáromban megtartott pünkösdi szentmisén és istentiszteleten, amelyekre a Szent András-templomban és a komáromi református templomban került sor.

A rendezvény ünnepélyességét emelte, hogy a református és a katolikus papok első alkalommal (az ökumenizmus és az egyetemesség jegyében) látogattak el egymás templomába. Ezt követően a város főterén nagygyűlés volt, ahol felolvasták II. János Pál pápa válaszát a neki átadott kérelemre, amelyben támogatásáról biztosította a kérelmezőket.

Felvidéki magyar katolikusok kálváriája

A II. imanap megrendezésére a nagyszombati érsekség már ellenségesen reagált. Úgy látszik, az első imanapon jelen levő többezres tömeg, a felvidéki magyarok egyetemes-ökumenikus összefogása nem nyerte el az egyházi főméltóságok tetszését. Ennek ellenére az MKDM elnöksége, a hívek és a támogatók sokasága állt csatasorba, és vállalta a szervezéssel kapcsolatos feladatokat. Püspöki Nagy Péternek, az MKDM elnöksége független főtanácsadójának javaslata volt, hogy az imanapra hívjuk meg a Kárpát-medence magyar anyanyelvű püspökeit. Meghívásukat a független főtanácsadó magára vállalta, Tempfli József nagyváradi katolikus megyés püspök kivételével, akit jómagam hívtam meg. Mivel Tőkés László Királyhágó melléki református püspök meghívását is tervbe vettük, elutaztam Nagyváradra. Püspök úr szívesen fogadott. Megbeszéltük az erdélyi és a felvidéki magyar kisebbség helyzetét, átadtam az MKDM elnökségének a meghívását, amit örömmel fogadott, és megígérte részvételét a május 12-én Komáromban megrendezendő imanapon.

Tempfli József püspök régi ismerősként fogadott, hiszen mindketten a Magyarok Világszövetségének választmányi tagjai voltunk (még Csoóri Sándor elnöksége idejében), és korábban több ízben találkoztunk Budapesten. A püspök úr kísérőt adott mellém, aki elkísért a monumentális Szent László-székesegyház megtekintésére, amely a püspöki palotával és a Kanonok-sorral együtt alkotják Nagyvárad barokk városrészét. A székesegyház előtt áll Szent László szobra (amely 1921-ig a város főterén állt). Püspök úr nem utasította el, de nem is ígérte biztosra a részvételét az imanapon. Akkor nem sejtettem, hogy ennek a hátterében a katolikus egyház hierarchikus volta dereng, ezt csak a későbbiek folyamán tudatosítottam.

Az imanapra 1991. május 12-én került sor idegfeszítő előjelekkel. Az azóta megboldogult Bartakovics István parlamenti képviselőnknek, a rendezvény egyik fő szervezőjének és csapatának tömérdek gonddal, akadállyal kellett megküzdenie, hogy a már meghirdetett imanap megvalósuljon.

Ján Sokol érsek ugyanis figyelmeztette a papjait: nem kívánja, hogy részt vegyenek az imanapon! A komáromi templom használatát is megtiltotta Magyar Károly, az akkor Komáromban működő plébános által. (Korábban a csehszlovák állam deportálta és telepítette ki az őslakos magyarokat a szülőföldjükről, most a szlovák katolikus egyház főpásztora zárt ki bennünket őseink által épített templomunkból.)

Így a városhoz kellett folyamodnunk, hogy bocsássa rendelkezésünkre a Rozália teret, ahol a tábori oltárt felállíthatjuk.

Az utolsó este derült ki, hogy nincs, aki a szentmisét celebrálja. Végül a csicsói születésű, Amerikából hazatért Hites Kristóf bencés szerzetes tanár vállalta el a szentmise celebrálását, aki nem tartozott a nagyszombati érsek hatáskörébe.

Végül koncelebránsok is akadtak, olyan „rebellis” magyar papok személyében, akik nem vették figyelembe az érsek figyelmeztetését, és vállalták a nyilvános szereplést. Reggel folytatódtak a szervezési gondok: orgonát kellett kihozatni az oltár mellé a térre, majd a Concordia énekkar szereplését is sikerült biztosítani, ami emelte a rendezvény fényét. Mindezt a  Stubendek fivérek, István és László közreműködésével.

Felvidéki magyar katolikusok kálváriája

Amikor már azt hittük, hogy minden készen áll, kiderült, hogy a liturgikus kellékek (kehely, miseruha és egyebek) nélkül nem lehet misézni. Mivel a komáromi templomból ezeket nem kaphattuk meg, elnökségi tagunk, Agárdy Gábor a tardoskeddi templomból hozta el ezeket mons. Lénár Károly pápai prelátus közreműködésével. Reggelre az is kiderült, hogy egyetlen magyar határon túli katolikus püspök sem jött el az imanapra. Tőkés László református püspök azonban megérkezett, és az Európa Szállóban éjszakázott. Az elnökség néhány tagjával felkerestük püspök urat a szállodában, és ismertettük a tényállást. Ezek ismeretében a püspök úgy határozott, hogy ő sem jön ki a Rozália téren tartott imanapra. Írt egy üzenetet a híveknek, amit a szentmise keretében felolvastunk. Ennek az üzenetnek az eredetije is a birtokomban van. Idézet belőle:

Krisztusban szeretett, kedves Testvéreim! A jelenlegi helyzetben úgy ítélem, hogy ittlétemmel inkább ártanék, mint használnék a szlovákiai és a romániai magyarságnak. Amennyiben a meghívott főpapok távolmaradásával ellentétben én egyedül jelennék meg, ez csupán benneteket lelkesítene, míg a külső szemlélőkben gyanakvást ébresztene, és azt kérdezhetnék: miért csak egy magyar református egyházfő akar Szlovákiában magyar katolikus püspökséget? Nagy volna a veszélye annak, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom világi kezdeményezésű akciója nemkívánatos politikai bonyodalmakat eredményezne. A bölcsesség és a józanság lelke késztet visszavonulásra. Imádságaim azonban egybeolvadnak a Tieitekkel. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Békesség nektek.”

Az imanap minden probléma, gond és a nagyszombati érsekség gáncsoskodása ellenére teljesítette a küldetését. A többezres tömeg alázattal zarándokolt Révkomáromba, ahol – templomából száműzve – a szabad ég alatt imádkozott, énekelt és fohászkodott a Mindenhatóhoz, hogy valósuljon meg a több százezres, anyaországától elszakított magyar katolikus óhaja, hogy soraikból nevezzenek ki főpásztort.

A hívek hitükben feltöltődve, identitásukban megerősödve tértek haza, annak tudatában, hogy kérelmünk teljesülésének ez a mai nap is fontos állomása volt.

Tőkés László jelenlétét az imanapon a protestáns egyházak demokratikus volta tette lehetővé. Ennek alapján a püspök úr a lelkiismerete iránytűjének engedelmeskedve eljött Komáromba. Annak ellenére, hogy nem jelent meg személyesen a szentmisén, üzenetével jelezte, hogy imádsága egybeolvad a miénkkel, és támogatja nemzettestvérei jogos kérelmét a magyar püspökségért.

Már Tempfli püspök meghívásakor utaltam a katolikus egyház hierarchikus voltára. A magyar püspökök távolmaradásának is ez lehetett az oka. Ha a hierarchiát politológiai szempontból vesszük górcső alá, nyilvánvaló, hogy a katolikus egyház monarchikus felépítésű és a hierarchiát alkalmazva diktatórikus. Hiányában van az olyan demokratikus elemeknek, amelyek a protestáns egyházak jellemzői.

Nem tisztem a hierarchiát minősíteni, csupán annak a hátterét próbálom felfedni, mi volt az oka, hogy a felvidéki magyar papok – tisztelet a kivételnek – és a Kárpát-medencei magyar katolikus főpapok nem támogatták a jelenlétükkel százezrek kérelmét, illetve cserben hagyták hit- és nemzettestvéreiket.

Ennek újabb megnyilvánulását tapasztaltam 1993-ban Budapesten, amikor a Mátyás-templomban szentmisén vettem részt, amelyet Paskai László esztergom–budapesti érsek, bíboros celebrált. Az érsek úr a szentmise végén kijelentette, hogy azok a hívek, akik nyomós okból találkozni akarnak vele, vagy kérdezni akarnak valamit, a szentmise után fáradjanak le az altemplomba, ahol a rendelkezésükre áll. Jómagam is leballagtam az altemplomba, hogy éljek a lehetőséggel, és ismertessem a magyar főpásztorral a felvidéki magyar katolikusok helyzetét, szándékát.

Felvidéki magyar katolikusok kálváriája

Az altemplomban a bíboros úr egy elkerített térségben foglalt helyet. A titkára vette sorra az érdeklődőket. Amikor rám került a sor, átadtam a névjegyemet, amelyen a nevem mellett ott állt, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom országos elnökségének a tagja és a szlovák parlament képviselője vagyok. Rövid idő után a titkár visszajött, és megkérdezte, milyen ügyben kívánok beszélni a bíboros úrral. Azt válaszoltam: ismertetném a felvidéki magyar katolikusok helyzetét és szándékukat a magyar püspökség megalapítását illetően. A titkár azzal a megjegyzéssel tért vissza, az érsek úr azt üzeni, hogy a téma nem aktuális. (Mindszenty bíboros úr jutott eszembe, aki egységes magyar nemzetben gondolkodott.)

Azt ugyan pofonként vettem tudomásul, hogy a magyar főpap szóba sem áll a felvidéki magyarság képviselőjével, de úgy gondoltam, ha Isten velünk, ki ellenünk?

Mert ha a gyarló emberek el is utasítják a hívek jogos kérelmét, százezrek kérelme, óhaja a Mindenhatóval karöltve teljesülni fog.

(Folytatjuk)

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/16. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.