2019. december 27., 13:35

230 éve a hívek szolgálatában

A Szent Vendel templom felépítésének 230. évfordulóját is megünnepelték a karácsonyi szentmisén Ekecsen december 25-én. A barokk-klasszicista stílusú templom falait betöltötte a 111 éves orgona hangja és a hívek éneke.

Az ekecsi templom 230 éves
Médialapozó
Fotó: Polák Csilla
Az ekecsi Szent Vendel templom

Az ekecsi katolikus egyház történetéből aránylag kevés adat áll a rendelkezésre, bár a község első írásos emléke a 13. századból származik. Már ekkor a komáromi váruradalomhoz tartozott, majd a 14. században az esztergomi érsekség, a 15-16. században pedig a margitszigeti apácák tulajdonát képezte.

A reformáció idején lakosainak nagy része reformátussá vált. Később a falu földesura gróf Zichy Ferenc, győri püspök lett, aki több katolikus családot telepített be a faluba, de egészen 1789-ig az ekecsi katolikusok a nagymegyeri plébániához tartoztak. 1789-ben lett Ekecs önálló káplánság és ekkor épült fel gróf Zichy István adományaiból a mai templom.

A főoltár felett található Szent Vendelt ábrázoló festmény ismeretlen festő műve, a kép sarkában álló felirat szerint a szentképet Lukovics Márton „tsináltatta” és adományozta az egyháznak.  Az anyakönyv első bejegyzése 1789 december 6-án íródott és éppen Lukovics Márton gyermekének, Istvánnak a keresztelőjéről tanúskodik. A fiú keresztapja pedig maga gróf Zichy István volt.

Az eredetileg egyhajós templomhoz a 20. század elején két oldalhajó épült, majd az egész épületet többször felújították. A legutolsó teljes belső felújítást 2005-ben végezték. A templom 111 éves orgonája Rieger Ottó budapesti orgonakészítő műhelyében készült 1908-ban. A hangszert 2000-ben felújították, azóta Polák László szólaltatja meg, aki nemcsak polgármestere a falunak, de kántora is a katolikus közösségnek.

A több mint két évszázad alatt csaknem harminc lelkiatya szolgálta az ekecsi katolikus híveket. 2016-tól Bíró Sándor plébános látja el a papi szolgálatot a Szent Vendel templomban, ahol a karácsonyi szentmisén ebben az évben a templom és az orgona jubileumáról is megemlékeztek. Jézus születésének történetét a szentmise után a hittanos tanulók idézték fel kedves betlehemes játékukkal.

Az ekecsi templom 230 éves
+6 kép a galériában
Megosztás