E-mail eredeti nyelve: magyar
Üdvözöljük kedves Olvasóinkat! Ezúttal is jelentkezünk hírlevelünkkel, melyben összegyűjtöttük a mai nap legfontosabb történéseit, emellett pedig szerzőink legérdekesebb írásait is olvashatják. A szlovák parlament decemberben elfogadta a lex Benešt, amely kriminalizálja a felvidéki magyarságot kollektív bűnösséggel sújtó elnöki dekrétumokkal szembeni kritikus megnyilvánulásokat. A témával kapcsolatban ezúttal Bukovszky László történészt, a Galántai Népművelési Központ igazgatóját kérdeztük. |
|
Beneš-dekrétumok
|
Nem arról van szó, hogy a hazai, szlovák politikusok tudatlanok lennének és nem ismernék a szlovákiai magyarok problémáját.
Elolvasom
|
|
|
Szépen lassan eltűnnek a hagyományos elárusítók a szupermarketekben, helyüket pedig az önkiszolgáló kasszák veszik át. |
|
Megváltozott szerepkörök
|
Az üzletláncok világszerte sorra állnak át az önkiszolgáló kasszákra.
Elolvasom
|
|
|
Békemenetet szervez március 15-re a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) |
|
Békemenet
|
A rendőrségen bejelentették a Budapesten tartandó rendezvényt.
Elolvasom
|
|
|
Dr. Gányovics Attila mentőorvos úgy véli, a tavalyi sikertelen tender után a minisztérium valamilyen szinten változtatni akar, és nem lehet kizárni azt, hogy a magánkórházakat működtető társaságok ezzel jól járhatnának. |
|
Ugrás a múltba?
|
A mentőszolgálat 2005-ben vált le a kórházaktól, s azóta folyamatosan fejlődik.
Elolvasom
|
|
|
A Potápi Tehetségprogram elindításával az alapítvány célja, hogy elismerésben és támogatásban részesítse azokat a magyar fiatalokat, akik nemcsak tehetségesek, hanem tevékeny résztvevői is szűkebb hazájuk közösségi életének, ezáltal méltó módon képviselik mindazt, amit Potápi Árpád János is egész életén át képviselt: a nemzetért és a közösségért való elkötelezettséget és a szülőföld szeretetét. |
|
Tehetségprogram indul
|
A Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért elindítja a Potápi Tehetségprogramot.
Elolvasom
|
|
|
A Beneš-dekrétumok parlamenti és köztársaság-elnöki megerősítése és kétségbe vonásának büntethetősége mozgósította a nemzetvédő Matica slovenskát is. Száraz Dénes jegyzetét ajánljuk. |
|
Szélsőséges megközelítés
|
Akár beavatkozásként is tekinthető Szlovákia szuverenitásába?
Elolvasom
|
|
|
A Dal 2026 mezőnyébe ismét bekerült két felvidéki kötődésű produkció, köztük, ahogy tavaly, úgy idén is Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér közös dala, amely az elsőként készült interjúnk témája volt. |
|
A Dal
|
Karmen és Olivér a február 21-i műsorban debütál, arra kérik nézőinket, támogassák őket szavazataikkal, ám idén a szavazás módosul, erről majd a műsor ideje alatt tájékozódhatnak.
Megnézem
|
|
|
Ha a Felvidék, a Kárpát-medence és a nagyvilág híreire kíváncsi, holnap is megtalál bennünket.
Kövesse a ma7 médiacsalád oldalait! |
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|