E-mail eredeti nyelve: magyar
Az ország nyugati felében élő gyerekek már kezdik számolni a napokat a tavaszi szünetig. Jól fog esni nekik egy kis kikapcsolódás, mert a tanulás bizony fárasztó dolog. Nekünk meg marad az események és történések figyelése, s persze, a nap végén szokásos hírcsokrunk sem maradhat el.
A lex Benešről ezúttal Szabó Ottó képzőművészt kérdeztük, aki a párbeszédre, a történelmi megértésre és a következetes európai alapjogokra „esküszik”, mert az vezethet a közösségek közötti békés együttéléshez és a jogbiztonsághoz, mely hosszú távon előreviszi a társadalmat. Részletekért kattintson cikkünkre! |
|
Megkérdeztük
|
Szabó Ottó úgy látja, egy érzékeny történelmi kérdésről van szó, amelyet nem szabad politikai fegyverként használni.
Elolvasom
|
|
|
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke közösségi oldalán a politikai történésekre rendszeresen frappáns, egyedi reakciókat fogalmaz meg. Ezúttal Rastislav Káčer korábbi külügyminiszter egyik, a pártot érintő megnyilvánulását „veszi célkeresztbe”. Érdemes elolvasni. |
|
Rastislav Káčer farsangi formában
|
A Magyar Szövetség elnöke Rastislav Káčer korábbi külügyminiszter megnyivánulására reagált.
Elolvasom
|
|
|
Nemrég derült ki, hogy a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnáziumában ősszel nem nyithatnak első osztályt. Hogy mit lép az iskola vezetése, kiderül cikkünkből. |
|
Előremenekülés
|
A jövőben a szakképzés irányába szeretnének elmozdulni a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban, ahol jelenleg a gimnázium is működik.
Elolvasom
|
|
|
És akkor még egyszer kollektív bűnösség! Máig tartó hatásukról és a közigazgatásról, mint hatalmi eszközről ezúttal Kvarda József, az egykori Együttélés politikai mozgalom alelnöke, közigazgatási szakértője beszél. |
|
Beneš hosszú árnyéka
|
Beneš bosszújának hosszú árnyékát a Kárpát-medence minden magyarja érezni fogja az élete során, ha csak el nem jön az az áhított új rend a világban.
Elolvasom
|
|
|
A mai nap során írtunk arról is, hogy a DAC vezetése panaszt nyújtott be a Niké Liga 19. fordulójának botrányos játékvezetői döntéseit illetően. A sárga-kékek hivatalos beadványban támadták meg a mérkőzés végeredményét befolyásoló ítéleteket, különös tekintettel a VAR-szobában tevékenykedő Martin Dohál munkájára. Bővebben cikkünkben! |
|
Sárga-kék
|
A dunaszerdahelyi klub vezetése nem hagyta szó nélkül a Niké Liga 19. fordulójának botrányos játékvezetői döntéseit.
Elolvasom
|
|
|
Alig vagyunk túl az első iskolai féléven, máris problémákkal szembesülnek az iskolafenntartók és -vezetők. Kevesebb pénzt kapnak a működésre. A méretszorzó vagyis a normatív támogatás januártól csökkent a 250 fő alatti iskolák esetében, a hiányzó összegre lehet pályázni, egy kérdőív kitöltésével, amihez fejlesztési tervet is mellékelni kell. A leadás határideje március 31. A lecke tehát ismét fel van adva. Mostanában mintha túl sok lenne a házi feladat… Miközben az iskolában, ugyebár, elsősorban tanítani kellene. Ezzel kezdi aktuális jegyzetét B. Vida Júlia, amit szíves figyelmükbe ajánlunk. |
|
A jövő a tét
|
Eljött az okos kompromisszumok ideje.
Elolvasom
|
|
|
A házasság hete arra hív, hogy megálljunk egy pillanatra és ránézzünk arra, hogyan lehet két embernek hosszú távon egymás mellett maradni örömmel, küzdelmekkel, hittel és újrakezdésekkel. Egy felvidéki házaspárral járjuk körbe, mi lehet a harmonikus házasság titka. Nézze meg videónkat! |
|
Házasság hete
|
Egy felvidéki házaspár, Böbe és Gábor elmesélte, hogyan formálta őket a kapcsolatuk, a hitük, a konfliktusaik és a családdá válás.
Lássuk!
|
|
|
Ha kíváncsi a friss történésekre, holnap is kövesse portálunkat! |
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|